Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

EMBER Ildikó: Három flamand allegória a Szépművészeti Múzeumban

rút hoznak és rózsát hintenek, ami Ripa nyomán a vidám­ságra utal, s az általa javasolt virág-girlandot helyettesíti. Eddig tart az Iconologia magyarázata, de azt is közli, hogy az ábrázolás forrása Giulia Mammaea érme volt. írott for­rásait azonban nem mindig nevezi meg Ripa. E. Man­dowsky mutatta ki, hogy több mint negyven allegóriája származik Baccio Baldini „Discorso sopra la Mascherata della Genealógia degl'Iddei de Gentili" című művéből, melyet 1565-ben Firenzében adtak ki, s mely termé­szetesen további (antik) forrásokra megy vissza. 8 A Közjólét védelmezője Minerva, dárdával, karddal, harci sisakban. Lábát glóbuszon pihenteti, Gorgó-fős paj­zsát egy puttó tartja. Minerva segít legyőzni a viszályt és irigységet, amit egy saját szívébe harapó, szikkadt, kígyó­hajú vénasszony testesít meg. 29 A főalaktól jobbra Fortu­na, a vak szerencse áll, mely most kedvezni látszik az or­szágnak, forgandóságát jelzi azonban a kerék, melyre támaszkodik. Mellette Ceres, a föld, a termékenység istennője, kezében kalászokkal és mákgubóval. Jobbról a kört bezárja az időt megszemélyesítő Saturnus, féllábú, szárnyas aggastyán képében. A méreteiben, felfogásmódjában és kivitelében egyaránt igényes festmény Maerten de Vos műveként szerepelt az Esterházy-gyűjteményben. 30 Az Országos Képtár Pulszky­féle katalógusa (1888), majd a Szépművészeti Múzeum katalógusai 1918-ig és Pigler Andor is (1954 és 1967) Hendrik van Balennek tulajdonította, míg lérey Gábor 1924-ben visszatért a Maerten de Vos meghatározáshoz. Pedig Theo von Frimmel már 1892-ben, miközben Hendrik van Balén nevét is ő vetette fel, meggyőzően érvelt Hend­rick de Clerck szerzősége mellett. Helyesen látta meg Maerten de Vos tanítványának akkor ismert kisméretű ké­peivel a stílusrokonságot a sápadt-viaszos testszfnek és a ruhák színösszeállítása alapján, valamint írott forrásokra hivatkozva a gazdag kompozíciót és méltóságteljes kifeje­zést. Ma már Ch. Terlinden és W. Laureyssens publikáció­inak köszönhetően H. de Clerck monumentális egyházi kompozíciói is rendelkezésünkre állnak az összehasonlítás­hoz. Akár a brüsszeli Notre-Dame de la Chapelle, vagy a Királyi Múzeum Nagy Szent Családjain, akár a bécsi „Kenyérszaporítás csodájá"-n, a cambrai-i „Sfrbatétel"-en, vagy az amszterdami Zsuzsannán viszontláthatjuk jellem­ző típusait, súlyos formáit, kemény és dekoratív ruharedő­it, fénylő, gazdag színeit. De nem kell messzire mennünk analógiáért. A Szépművészeti Múzeum monogrammal jel­zett „Pihenő Szent Család"-ja 34 is olyan példa Hendrick de Clerck nagyalakos kompozíciói között, melynek részle­tei alkalmasak az összehasonlításra (7-8. kép). Az egyes típusok rokonságán túl a karok plasztikus formálása, a ke­zek manierista sémája, a redők túlzott gazdagsága, s a részletek teljesen egyenletes kidolgozása mindkét festmé­nyen jellemző. Azt gondolom tehát, hogy mai ismereteink alapján bizonyítottnak tekinthetjük Frimmel száz évvel ezelőtti felismerését. 35 Még egy jelzett H. de Clerck képről essék szó, mely Ke­resztelő Szent János legendájából vett jeleneteket mutat széles táji környezetben, ami Laureyssens véleménye sze­rint Denis van Alsloot közreműködésével készült. 36 Vagyis nemcsak a kifejezetten tájkép jellegű kabinet-képek, de a monumentális kompozíciók esetében is feltételezi a két brüsszeli mester együttműködését. Akkor pedig ez a lehe­tőség a Közjólét allegóriájával kapcsolatban is felmerül. Hendrick de Clerck eddig ismert monumentális képei templomokat díszítő, egyházi tárgyú művek voltak. 37 Tud­juk azonban, hogy Clerck 1594-től Ernő főherceg udvari festője volt, s ebben a szolgálatában az új helytartópár, Albert és Izabella is megtartotta. 38 Fontos szerepe volt a főhercegi pár 1599-es brüsszeli bevonulása alkalmából az ünnepi dekorációk elkészítésében. Az ehhez készült egyet­len fennmaradt allegorikus vázlatrajza az egymással küzdő tartományokat ábrázolja felbőszült amazonok alakjában, miközben Belgica kétségbeesetten az égre tekint, ahonnan Isten küldötteként olajággal kezében ereszkedik alá Albert és Izabella, hogy békét hozzon. 39 Nem alaptalan talán fel­tételeznünk, hogy a béke beköszöntével, tíz évvel később, egy, a Közjólétet dicsérő allegóriát is megrendeltek tőle. Hogy pontosan hová? - Ez a kérdés még válaszra vár. JEGYZETEK 1 Zum Problem des niederländischen Manierismus. 1928, megtalálható: Antal, F: Zwischen Renaissance und Ro­mantik. Studien zur Kunstgeschichte. Drezda 1975. 154­241. 2 Ltsz. 78.2, olaj, vászon, 132x106 cm. Az eredeti vászon a széleken körbevágott, dublfrozott. 3 A férfialakhoz jó analógiák vannak a brüsszeli Kálvária ­triptychonon, az antwerpeni „Királyok imádásá"-n, a genti Szent Bavo-templom „Lázár feltámasztása "-n. A színtér hasonló az antwerpeni „Máté elhivatásá"-n, a puttók a bé­csi „Szent Család"-on, stb. V.o.: Haberditzl, F. M.: Die Leh­rer des Rubens. Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen des Allerhöchsten Kaiserhauses 27 (1907) 191-235. 47, 35, 37, 48, és 57. kép. 4 Minerva megvédi az ifjút a csábítástól. Olaj, fa, 57,1x73,7 cm. London (Christie's) 1974. júl. 18-19. 237. sz. A fény­képért ezúton is köszönetet mondok Christie'snek. A fest­mény OV monogrammal jelzett, nagyméretű példánya a stockholmi National Museumban, Kat. 1928 és 1958, 666. sz. Olaj, fa, 142x212 cm. Ld. Haberditzl i.m. (ld. 3. j.) 39­40. kép; Panofsky, E.: Hercules am Scheidewege. Leipzig­Berlin 1930. 114. 1. jegyz. 5 A képről O. van Veen rajza alapján készült Pieter Perret­metszeten Minerva pajzsával takarja el az ifjút. Wurzbach, A. (Niederländisches Künstlerlexikon, Wien-Leipzig 1906­11.) így írja le a metszetet: „Venus spritzt einem auf der Erde liegenden Jüngling Milch in den Mund, wäh­rend Minerva ihn mit ihrem Schilde bedecken will."

Next

/
Thumbnails
Contents