Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

ZÁDOR Anna: Arcképvázlat (Porträtskizze)

dött. Ezzel párhuzamosan készülnek a középkori és barokk kori festészettel foglalkozó tanulmányok, amelyek biztos kvalitásérzékét, éles szemét, nagy tárgyismeretét és a kutatás módszerében való jártasságát bizonyítják. Már esztergomi működése alatt megmutatkozik intézmény-szervező képessége, amellyel a szerény és elhanyagolt állapotú, noha igen értékes múzeum anyagának korszerű szintre való emelését célozta, megteremtve egyúttal megfelelő könyvtár és más segédeszközök gyorsuló gazdagodását. Az Esztergomban töltött rövid időszak eredménye volt a Boskovits Miklóssal és Mucsi Andrással együtt készített, és jóval később megjelentetett tudományos katalógus: az Esztergomi Keresztény Múzeum Képtára, ami több kiadásban és nyelven jelent meg és sikerrel valósítja meg a modern módszerű tudományos katalógus műfaját. Ez is, mint Mojzer minden munkája, a hazai emlékanyagnak az európai kultúra egészébe való ágyazását segítette elő. 1957-ben Mojzer Miklós visszakerült a Szépművészeti Múzeum Régi Képtár osztályára, ahol a következő tíz évet töltötte. Munkássága tovább szélesedett, nemcsak a muzeológiai tevékenység minden területére terjedt ki, hanem egyben bizonyította azt a képességét, hogy intézményben gondolkodik. A rábízott anyagnak minden tudományos és gyakorlati igényét a lehető legmagasabb fokon próbálja kielégíteni. Mindezen gazdagodó tevékenység mellett nemcsak ez köti le érdeklődését, hanem az építészet is. Különösen ez utóbbi téren volt munkája kezdeményező és inspiratfv. Azt is lehet mondani: bátor és vakmerő. 1962ben Baden-Badenben megjelent a hazánkban működött német építészekről szóló tanulmánya (Werke deutscher Künstler in Ungarn. I. Architektur), amely jól felépített tanulmány függelékeként több mint 30, német területről származó építész magyarországi munkásságát tárgyalja. Ez a fontos alapvetést nyújtó mű még sokáig lesz kiindulópontja a hazai építészettel, főleg a barokk koriakkal foglalkozó kutatásnak. Nem kis merészség volt az is, hogy a külföldön alig ismert fiatal kutató rangos kiadót mozgósított a célra, olyan időpontban, amikor a két ország között a kulturális kapcsolat szinte teljesen szünetelt. Egyúttal a munka módszere és hangvétele szinte lehetetlenné tette a továbbiakban, hogy az idegenből jött mesterek munkásságát a korábbi nacionalista szempontok szerint tárgyalják, helyette azt bizonyította, hogyan nőnek bele e mesterek a hazai hagyományokba és válnak új fejlődés megindítóivá. Még merészebb tartalmú az a kötet, amely Torony, kupola, kolonnád címen 1971-ben jelent meg, és nemcsak nagy érdeklődést váltott ki, hanem erős kritikát is. Ezen nem csodálkozhatunk. Első jelentkezése volt ez nálunk az építészeti ikonográfiának, ami ekkorra kezdett világszerte elterjedni, de nálunk kevés művelőre és követőre talált. Logikus szerkesztés, gondos és világos fogalmazás, az előadásmód sajátos eleganciája és fegyelme jellemzi ezt a művet is, mint Mojzer Miklós minden írását. Érthető, ha munkássága a Szépművészeti Múzeumban egyre inkább a festészet kérdéseire szorítkozik. A múzeumi munka minden területén tevékenykedett, amit a gyűjtemény anyagáról megjelentetett tanulmányok is tanúsítanak. Eközben fokozott gondot fordít a restaurálás kérdéseinek megoldására, a külföldi kapcsolatok kialakítására, azaz mindarra a modern múzeumi munkánál nélkülözhetetlen szervező tevékenységre, ami nálunk a fennálló társadalmi, gazdasági és személyi körülmények miatt nehezen tudott erőre kapni. Talán mindennek előmozdítására fogadott el egy akkortájt kalandosnak, mellékesen túlzottan fáradságosnak látszó meghívást: 1968-69-ben Los Angelesben tudományos katalógust készített egy magángyűjteményről, és az anyagot kiállításra is rendezte. A gyűjteményről szóló gondos katalógus is Mojzer munkája (The Warschaw-Collection, Los Angeles-Budapest 1971). A munka annál fárasztóbb volt, mert a számban gazdag gyűjtemény alig tartalmazott kiváló műremeket, és másodvagy harmadrendű művek meghatározása mindig sokkal bonyolultabb. A hazai gyűjtemények főleg középkori és barokk kori alkotásai késztetik egy-egy tanulmány írására, emellett pedig az a sok „rejtély", ami MS mester alkotásaihoz fűződik. E művek a hazai képállomány talán legtöbbször szereplő alkotásai, de alapjában soha sem vizsgálták őket korszerű tudományos módszerekkel. A mester kiléte, származása csakúgy hipotetikus maradt, mint az ábrázolás formái, stiláris és ikonográfiái forrásai, az előadás megannyi szokatlansága. Mojzer igen sok munkát fektetett ebbe a problémakörbe és 1966-tól kezdve több tanulmányban számolt be kutatásainak eredményéről, anélkül, hogy a végső, a teljes megoldást nyújthatta volna. Feltehetően e kérdéskör továbbra is izgatja. A múzeum tanulmányi gyűjteményével való beható foglalkozás érdeklődését bővítette és mélyítette. A fokozódó tudományos szomjúság a hatvanas évek hazai körülményei között alig volt kielégíthető. Ezen az amerikai tartózkodás sem tudott igazán segíteni, noha az ott töltött hónapok igen gyümölcsözőnek bizonyultak. Nemcsak az ott használatos sokféle újítás bővítette ismereteit, hanem a feldolgozásra váró gyűjtemény minden darabja is hosszan tartó kutatói munkára késztette. Természetesen a legfontosabb amerikai gyűjtemények megismerése minden tekintetben segítette további munkáját, és több tanulmány megjelentetését eredményezte. Talán ebben mutatkozik meg a nem elsőrendű Warschaw-gyűjteménnyel való foglalkozás igazi hasznossága. Nem csak ismereteit, de kombinatív képességét is fejlesztette. Most bontakozott ki igazán széleskörű érdeklődése és az a képessége, amely az összefüggéseket keresi és intézményi méretekben gondolkodik. E képességek kibontakoztatásához - Mojzer úgy vélte - a Szépművészeti Múzeumban elfoglalt helye nem nyújt elegendő lehetőséget. Az okok sokféleségét felesleges itt részletezni. De be kell vallanom, hogy valóságos szerencsétlenségnek fogtam fel Mojzer Miklós ama döntését, hogy átmegy a Magyar Nemzeti Galériába. Már régen tudom, hogy súlyosan tévedtem: Mojzernek volt igaza. Bizonyos, hogy a Szépművészeti Múzeumban töltött évek nem csak muzeológiai, hanem kutatói képességeit is kivirágoztatták. Hihetetlen munkabírással dolgozott, többféle területen és szinten, hiszen a művészet iránti érdeklődést csak tudományos publikációkkal felkelteni nem lehet. És a több területen végzett kutatások, majd publikációk