Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
ZÁDOR Anna: Arcképvázlat (Porträtskizze)
mellett az építészet iránti vonzalma, valamint a mindig kísértő MS mester köré fűződő kérdések sorakoztak. Az előbbi kérdéskörre vonatkozik a barokk kori kastélyaink álkupolájáról írt gondolatébresztő tanulmánya (Actes du XXII e Congrès International d'Histoire de l'Art, 1969) és a Canevaléval foglalkozó két tanulmány (Canevale in Ungarn, 1973 és Canevale esztergomi rezidencia terve, 1973), mindegyik a késő 18. század fontos építészeti kérdéseit tárgyalja új és eredeti módon. Az MS mester „KeresztlevéteP'-ével foglalkozó alapos tanulmány (1974) a keletkezés időpontját igyekszik az eddiginél pontosabban és új támpontok segítségével tisztázni. Az egész sorozatra vonatkozó kutatási eredményeiről két tanulmányban számol be. Az alkotó ember életében oly fontos korszak igen gazdag termést hozott. 1974-ben tehát átkerült a Magyar Nemzeti Galériába és 1989-ig ott működött. A Régi Magyar Osztály ekkor a középkori anyagon kívül alig tartalmazott jeles műtárgyat és csak kevés munkatársat mondhatott magáénak. Mojzer 1976-tól osztályvezetőként - határozott koncepcióval dolgozott és igyekezett felhasználni mindazt a lehetőséget, amivel a sok ambícióval rendelkező Galéria akkor bírt. Hihetetlen leleménnyel gyarapította a gyűjteményt, vétel, csere, letét segítségével, megszervezte - lépésről-lépésre haladva - az annyira sürgős restaurálási munkát, és csakhamar jelentős állandó kiállítást nyithatott meg. Ugyanilyen gonddal és szívóssággal gyarapította munkatársait, és elérte, hogy tíz év alatt a gyűjtemény főbb darabjainak katalógusa idegen nyelven is megjelenjen. A legfontosabb és szakmánkban egyedülálló teljesítmény annak a tudományos műhelynek a megteremtése, ami Mojzer osztályán kialakult. Nemcsak a közös munka és jó hangulat segítette ezt elő, hanem ösztöndíjak és szakembercserék is támogatták Mojzer törekvését. Nehéz megnevezni mindazt a nyilván sajátos emberi tényezőt, ami ezt a sajnos nálunk elszigetelt jelenséget kialakulni segítette, bizonyos, hogy ebben Mojzer egyéniségének van legtöbb érdeme, és ez úgy tekinthető, mint munkásságának egyik fő eredménye. Ilyen sikeresen és hatékonyan ilyen tudományos műhelyt sehol másutt nem sikerült nálunk kialakítani. Ezekben az években is folytatódik az MS (és MZ) mester köré fonódó sok rejtély megfejtésének törekvése. Az ezzel kapcsolatos tanulmányok hol egy korábbi hipotézis cáfolatát nyújtják, hol valamely „kiágazás" kérdését igyekeznek tisztázni, hogy a megoldáshoz közelebb jussunk. A teljes tisztázás még távol van, de bizonyos, hogy e kedvenc problémáját sok tekintetben közelítette egy végső megoldás felé. Az is bizonyos, hogy a Régi Magyar Gyűjteményben folytatott sokféle és nehéz munka idejének csaknem egészét lefoglalta és nehezen jutott lehetősége nagyobb tanulmány elkészítésére. Szinte biztos, hogy ezt az áldozatot tudatosan és természetesen vállalta, mert nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is gondolkodik, nem csupán a közvetlenül előtte álló feladatokat akarja elvégezni, hanem az intézmény egészének jövőjét is biztosítani. 1980-ban elvállalja a Művészettörténeti Értesítő szerkesztését. Szakmánknak ezt az első tudományos folyóiratát Fülep Lajos 1953-ban indította el akadémiai támogatással és azóta különböző szerkesztők alatt váltakozó szinten jelent meg. Mojzer azonnal átlátta teendőit: nemcsak az írások színvonalát akarta emelni és mind több új erőt szerzőként megnyerni, hanem arra is törekedett, hogy mindegyik számnak legyen könnyen felismerhető, domináló profilja. Noha ez a kívánalom ma már világszerte általános, a mi területünkön látszólag fel sem merült és nem tűnt megvalósíthatónak. Amilyen örvendetes, hogy e javulást és változást sikerült elérnie, annyira sajnálatos, hogy az egyre romló gazdasági viszonyok miatt a rendszeres megjelenés és a méltó nyomdai kiállítás egyre kérdésesebbé vált. Csak remélni lehet, hogy a viszonyok általános javulásával ezek a panaszaink is megszűnnek. 1989-ben pályázat útján elnyerte a Szépművészeti Múzeum főigazgatói állását és azóta ott dolgozik. E rövid idő alatt még nem lehet látni, hogyan sikerül Mojzernek a múzeum erősen összekuszálódott szubjektív és objektív viszonyain úrrá lenni és főleg, hogyan tudja segíteni, inkább elviselni azt a nagy helyreállítási és korszerűsítési munkát, ami évek óta folyik az épületen. Csak remélni lehet, hogy mindez sikerül majd. Mindaz, amit az előbbiekben összegeztem, arra vallana, hogy Mojzer Miklósnak nincsenek árnyoldalai. Ha nem is tapasztaltam ilyeneket, mégis bizonyos, hogy ezek rejtetten léteznek, hiszen minden emberben jelen vannak a negatívumok. Az összkép a jelen esetben mégis nagyon pozitív. Csak azt kívánhatjuk, hogy mindezt a gazdag tevékenységet még sokáig folytathassa és élvezhesse munkájának eredményeit.
