Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

ZÁDOR Anna: Arcképvázlat (Porträtskizze)

ARCKÉPVÁZLAT ZADOR ANNA Aligha akad nehezebb feladat, mint Mojzer Miklós egyéniségének körvonalazása. Ez a mindig és mindenkihez látszólag barátságos egyéniség ebből a szinte kikezdhetetlen kedvességéből emelte azt a „falat", amelyen áttörni, amelyen túljutni majdnem lehetetlen. Látszólag nincsenek preferenciái, nincsenek manifeszt ellenérzései, mégis kérdés: vannak-e olyanok, akik az említett „falat" legyőzve, közel kerültek hozzá? Mindez lehet alkati adottság, de lehet a szükséges védekezés eszköze. Hiszen Mojzer Milós fiatalsága azokra az évekre esik, amikor sem megmutatkozni, sem vitatkozni nem volt tanácsos. Mojzer Miklós 1931. november 7-én született Budapesten. A család Székesfehérvárott volt otthon, Mojzer is részben ott végezte iskoláit, de a háború után a család Pestre költözött, és így a budapesti ciszterci gimnáziumban érettségizett. Ezekről az évekről ritkán esik szó, de több iskolatársával tart fenn jó kapcsolatot. Ha az iskolai évek szóba kerülnek, látszólag csupa szép emlék merül fel. 1950-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE művészettörténeti szakán, így egyetemi évei épp a legkényesebb korszakra estek. A kettéosztott bölcsészet történettudományi karán a Moszkvából hazatért történészek voltak hangadók. Nem ismerték sem kollégáikat, sem az itteni körülményeket. Joggal érezték magukat idegennek, ez csak fokozta eredendő bizalmatlanságukat. És mivel minden még csak alakulóban volt, sem az intézkedők, sem azok, akikre az intézkedés vonatkozott, nem érezhették biztonságban magukat. Annál kevésbé, mert a folyamatos átalakulás miatt sűrűn előfordult, hogy az a nézet, ami ma helyes, holnapra helytelennek, esetleg bűnösnek bizonyult. Természetes, hogy ilyen körülmények közt a nyugodt munkához szükséges légkör aligha alakulhatott ki. Helyette félelem és szorongás uralkodott. Nem állítható, hogy ezt tudatosan idézték volna elő, de bizonyos, hogy mindez nagyon egészségtelen állapotot eredményezett. Nem használok súlyosabb kifejezést: ez a légkör nemcsak az idegeket, de a jellemet is kikezdte, hiszen érthető, hogy mindenki igyekezett egzisztenciáját menteni és biztosítani. Ilyen légkörben a fiatal diák Mojzer Miklós barátságos és derűs arca igen jóleső volt, noha egy percig sem lehetett feltételezni, hogy érzéketlen a külső atmoszféra iránt. Ehhez persze sok belső tartásra volt szükség. A legtöbb diák nem ezt az utat választotta. A hevesebbek agresszívvé, fenyegetővé váltak, a szelídebbek apatikussá, indolenssé. Egyik sem az egészséges és helyes magatartás. Az ötvenes években, ha az ember az előadóterembe, -szobába lépett és végigfuttatta tekintetét a sok fiatal lány és fiú arcán, összeszorult a szíve. Hol őszinte félelem fogta el, hogy hol és mikor éri majd egy váratlan „pofon", egy provokatív kérdés vagy másféle kihívás formájában, hol attól szorult össze a szíve, hogy hol időznek ezek a merev és kifürkészhetetlen arcok, olyan üres tekintetek, mintha fizikailag is alig lennének jelen. Mojzer természetesen egyik szélsőséget sem mutatta: általában nyugodt, derűs, kontaktust teremtő arc válaszolt az ember ráirányuló tekintetének. Akkor sem lehetett megállapítani, mit rejt ez a barátságos arc. Mojzert eleinte erősen érdekelte az építészet, szakdolgozatát is e tárgykörből merítette (Kalocsa és környékének XVIII. századi művészete). Az építészettörténet iránti vonzódás a következő években is fennállt, mélyebb tanulmányokat eredményezve. Ezek közül említhető a Mayerhoffer építészcsaláddal foglalkozó, nagyobb dolgozat (Művészettörténeti Értesítő 1955.), amely a nagyon szerteágazó család működését igyekezett kritikai rendszerezéssel egyénekre bontani. Ha e család munkásságának pontos szétválasztása mindmáig nem is sikerült, a gondosan választott szempontok és éles kritika a további kutatás számára sok, máig hasznos támpontot nyújtott. Még érdekesebb az Architectura Civilis címen megjelent tanulmány, amely első ízben dolgozza fel az egyházi iskolák építészeti alapismereteket nyújtó oktatásának szerepét, amivel az építészeti kultúra széles körű elterjedését mozdítja elő. Ez a Művészettörténeti Értesítőben megjelent, ma is alapvető munka a szerző alapos ismeretein túl művelődéstörténeti és oktatástörténeti érdeklődését tanúsítja. Előmozdította ezt az a ténykedés, amit a műemléki topográfia munkálataiban való részvétele jelentett. A több évi előkészítő munka után 1958-ban megjelent, tucatnál több munkatárs részvételével készült kétkötetes, Pest megye műemlékeit tárgyaló mű Mojzernek sokféle kutatási területen való jártasságát bizonyítja, és egyben a csapatmunkában való részvétel képességét is. Közben természetesen elindult muzeológiai pályája is. 1954-ben gyakornokként egy évig dolgozott a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának osztályán, majd 1955 és 1957 között az esztergomi Keresztény Múzeumban műkö-