A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)

Bodnár Éva: A spanyol-magyar művészeti kapcsolatok a XIX. és XX. században

ismerkedtem meg egy kisasszonnyal, aki ottan másolt, valódi spanyol típus, egészséges szín, fekete hajjal gazdag hullámokban, neve Donna Petra de Castro y Blanco ősrégi előkelő család ivadéka . . ."

2 Barátjának és pártfogójának Tarkányi Bélának így ír haza 1867 febr. 6-án kelt levelében menyasszonyáról: „ . . . hasonló karaktert nem ismertem lányok között. Pontosság mindenben, folytonos foglalkozás ... kitartás, őszinteség, vallásosság és romlatlan erkölcs. . ."

3 Donna Petra de Castro y Blanco festőnő (115. kép) 26 éves volt, amikor megismerkedett a javakorban lévő idegen művésszel, szeme megakadt szép szakállas arcélén, nemes pompájú magyar ruháján, gondozott, választékos külsején (114. kép). A festőt szelíd, derűs kedélye, mély kulturáltsága méginkább rokonszenvessé tette. 1867 május 18-án kötöttek Madridban házasságot, majd Budapesten telepedtek le. Anyagi gondoktól mentes boldog házasságukat nem tetézte gyermekáldás. Sokfelé utaztak, hónapokig Münchenben, Velencében, Firenzében, Rómában, Nápolyban, majd Bécsben éltek. 1877-ben látogattak együtt egy esztendőre Spanyolországba, Burgosba, sógora Deogracias de Castro kapitány meghívására. Róla festi egyik legkitűnőbb arcképét, ezenkívül még spanyol tisztekről készített portrékat. 1892 augusztus 3-án halt meg, özvegye még egy évig Pesten maradt, hogy mindenben lelküsmeretesen tegyen eleget férje végakaratának. Képeinek egy része a budapesti Országos Képtárba került, ezek ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében vannak. Hagyatékának nagyobb részét végrendeletüeg az egri érseki Liceum képtára örökölte, több mint száz képét ma az egri Dobó István Vármúzeum képtára őrzi. Kovács Mihály özvegye 1893-ban tért vissza rokonai körébe Spanyolországba. Ott sem feledkezett meg második hazájáról, Magyarországról, pl. a magyar zenének népszerűséget szerzett Burgosban — 1896-ban, a burgosi zenekar részére magyar indulókat: Hunyadi és Rákóczi indulókat kért Budapestről - haláláig élénk levelezésben áüt magyar barátaival. Másik múlt századi neves mesterünk Wagner Sándor (1838—1919) a magyar történelmi festészet egyik kitűnő képviselője is azok közé a kevés kivétel közé tartozott, aki a múlt század hetvenes éveiben eljutott az Ibériai félszigetre, festői témák keresésére. Fiatalon, már 1866-tól a müncheni Akadémia tanárává nevezték ki. Az Isar parti város akkor valóságos nemzetközi iskolája és találkozó helye Európából, sőt Amerikából és AusztráÜából is öszszesereglett fiatal művészeknek. A pesti születésű Münchenben letelepedett Wagner Sándornak szenvedélye lévén az utazás, Münchenből gyakran látogatott haza festői témák keresésére, bejárta a magyar Alföldet, Itáliát, meglátogatta Párizst, és 1877-ben hosszabban időzött Spanyolországban. Spanyol útjának — Madrid, Toledo, SevÜla — inspirációiból több műve született, így a „Spanyol postakocsi" vagy „Toledói posta", a „Piccador", és a „Aquador a Puerto del Sol-on Madridban".

4 Mint ülusztrátor is már életében európai hünévnek örvendett, többek között legnépszerűbb ülusztrációit a spanyol nép életéből készítette. Életképei mozgalmasak, jelenetei „életből lüktetők", meglátásai jeüegzetesek. „Toledói fiúk" tanulmányát grafikai gyűjteményünkben őrizzük (116. kép). A századforduló és a XX. sz. elején a magyar festők közül aránylag sokan jutottak Spanyolföldre, néhányat említek, mint a festészetünk történetében nagy szerepet játszó Thorma Jánost (1870-1939), a Nagybányai Művésztelep egyik alapítóját, aki 1899-ben töltött néhány hónapot Madridban, és itt Velázquez művészetének lelkes csodálójává vált. Elragadtatással beszélt hazatérve a nagy spanyol festő látásának, természetfelfogásának mély igazságáról és nobüitásáról, tanulta elegáns mértéktartását, ezüstös tónusát, finom színességét és festésének könnyed biztonságát. Erre a tanulmányútra Thorma állami támogatással jutott el, és valamely tetszése szerint választott Velázquez képet kellett lemásolnia az 1.000,forintért, amit erre a célra kapott. Velázquez egyik törpéjéről készített másolatot.

7 Vaszary János (1867—1939) - festészetünk kitűnő franciás iskolázottságú mestere — 1905-ben járt az Ibériai-félszigeten Spanyolország több városában és a tengerparton is. Korábbi, valósághű, majd dekoratív szecessziós felfogását a spanyol- és ehhez kapcsolódó olasz—francia útja után expresszív formaadás, laza ecsetkezelés, vüágos színfelépítés váltja fel. A minden élményét képpé fogalmazó, gazdag fantáziájú mester több művét, mint pl. az „Espada" címűt a bikaviadal ihlette. 1910-ben Sauer Emil zongoraművészt, Liszt Ferenc tanítványát, spanyolországi koncertútján jó barátja, Kunffy Lajos (1869—1962) festőművész kísérte el. Az ő festészetére is termékenyítőén hatott a spanyol művészet. Madridban László Fülöppel (1869—1937) volt együtt, az európai királyi udvarok neves, magyar származású portrétistájával, aki akkor a spanyol királyi párt és család képmásait festette. Kunffy Lajos 1926ban újból visszatért Spanyolországba, „Spanyol rendőr" című képét a barcelonai vüágkiállításon nagy elismeréssel fogadták (117. kép). Az 1920-as évek végén és 1930-as évek elején Barcelonában a nagy nemzetközi kiállításokon több magyar művész szerepelt és nyert aranyérmet, így Tornyai János (1869-1936) festészetünk nemzeti sajátosságának egyik legkitűnőbb drámai erejű kifejezője „Csokorkötés" című képével. Nagy Zsigmond (1872—1932) az első vüágháború idején élt Madridban, ahol főként portrékat és erős színhatású impresszionista képeket festett. A spanyol születésű Herrer Cézár (1868—1919) magyar nőt vett feleségül és Magyarországon festette artisztikus, színgazdag munkáit.