A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)

Vinzenz Oberhammer: Munkácsy Mihály mennyezetképe a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházában

hető. A két akt a színtanulmányon elkülönítve és megvilágítva kiemeltebb szerephez jut; az álló modell, mely az olajképen eredetileg magasabban, a hátsó emelvényen áll (átfestéssel törölve), a rajzon mindkét karját a feje fölé emeli, tartása szabadabb, oldottabb mint a színtanulmányon, amely egy tárgyszerűbb, szigorúbb tartást ír elő. A rajzon Tizianónak még egy második tanítványa is volt; ahol a képen egy különös táncoló mozdulatú, szemlélő nő áll, ott a rajzon eredetileg egy anya gyermekkel volt ábrázolva; Veronese a rajzon magas állványon ül, még a vázlatos visszaadásban is igazi festőszéken (lépcsővel), de még oly messzire a vászontól, hogy a valóságban nem tudna azon dolgozni; a színvázlatban mindketten, festő és vászon, közelebb kerültek; a rajzon maga a vászon is jelentős korrekturát mutat a perspektívában, ez a későbbi színvázlatnak is hasznára válik. A rajzon, mint mondtuk, a háttér különösen érdekes: a modellek csoportja felett újra bokrok sötét körvonalai tűnnek fel, hasonlóképp, mint az említett színtanulmányokon; majd jobbra ehhez a fás kulisszához csatlakozva — egy utólagos változtatás csírája, melyben egy másik, új elképzelés ölt formát — egy magas oszlop (vagy oszlopok, falak, a nyomok többszörösen átfestve a színvázlaton még látszanak) mint a képet fent félkörívben lezáró boltozat tartója, mögötte egy tág terű, üres apszis félköríve, vagy inkább egy fent nyitott kerek épület, az égből leszálló géniusz kereteként, mely csak futólag jelzett „emberfeletti" nagyságában. Mindez valamilyen színpadias nagyszerűség utáni vágyat árul el, ugyanakkor a világos térbeli elképzelések hiányát is. Meg kell említenünk még egy, röviddel ezután, még az első színtanulmány előtt készült lapot (a 20/34-est, 59. kép) nem is annyira az alakok elhelyezése (az előbbiektől a fekvő alak az előtérben balra és a különös négyszögletes háttér az álló felöltöztetett modell mögött tér el), mint inkább a már valamivel fejlettebb térábrázolás miatt. A képsík felső szélén, a repülő géniusz hatalmas figurája felett néhány íves vonal jelzi egy kerek épület nyílását, amely fölött mintegy mellvéd mögül letekintő (?) alakok Hathatok. A kép jobb szélének erős ferdesége látszólag egy oldalsó támaszt jelöl, az előző lap oszlopához hasonlóan, míg a szemközti oldalon, Veronese festőszéke mellett a vászon síkját lehet sejteni. Ezen az első két rajzon sok minden csak a következő 20/36-os rajz (60. kép) segítségével lesz érthető, mely technikájában is az előző tanulmánnyal szorosan összefügg. Az elképzelések tisztázása és továbbfejlesztése párhuzamosan halad. Itt a figurális jelenet a színvázlathoz képest nagymértékben megváltozott; hiányzik a balusztrád és az emberek az előtérben, továbbá a nagy vászon előtt állványon ülő festő és a nő (anya) Tiziano és tanítványai csoportjában, viszont gazdagodott egy többalakos csoporttal a háttérben egy balkonszerű részen (jobbra világosan felismerhető egy férfi, aki egy képet vagy rajzot mutat, a balra álló néhány személy e mű szemléletébe merül el) és jobbra egészen elől a lépcső meüvédje mögött egy gyermekét tartó anya alakja tűnik fel. Az alakok elrendezése méretarányosan is áttekinthetőbb, meggyőzőbb mélységi rétegekbe tagolt, kezdve az említett nőtől és a két nagy férfitől az előtérben, akikhez a legalsó lépcsőfokon a nézőhöz legközelebb még egy igen nagy kutya is társul, egy középső emelvényen a nagyságban egymáshoz Ülő fő személyeken át, egészen a hátsó jelenet kis alakjaiig. A térbeli elképzelés megvalósításához a rajz szélén a festő egy szabályos tervet, alaprajzot készített. Ennek a tervnek felel meg az alakok elrendezése három egymás mögött és fölött fekvő zónában: bevezetésül a lépcső az előtér alakjainak, ehhez csatlakozik a fölötte félkörívben bővülő — a terv szerint meglehetősen mély — emelvény a tulajdonképpeni műteremjelenettel, végül egy második lépcső fölött az újonnan bevezetett mellékjelenet, „a kép megtekintésének" helye: Alig egyezik azonban a rajz terve az előnézet szempontjából. Természetesen megtalálni a két hatalmas oszloppárt, amely a lépcsőt a félkör alakú előtér és a mögötte hozzá csatlakozó négyszögű terem között keretezi. Ez az alaprajzon igen hangsúlyos négyszögű tér a vázlaton egyáltalán nem jelentkezik. (Talán az alaprajzon két változatban, egyszer a hátsó falon, egyszer a tér közepén jelzett balkon vette volna fel a meüékjelenetet, amelyik később — úgy tűnik — a térelválasztó lépcső szélére előretolódik.) Mindenekelőtt a mennyezet kiképzése az, amely kifejezett ellentétben áll az alaprajzon látott két különböző tér éles elválasztásával. A figurális jelenet egész szélességében — fent, a hátsó terembe is benyúlva — egy kör alakú óriási nyflás tűnik fel, amely az oszlopok feletti építészeti összefüggésben (mint párkányzat) még valamelyest elfogadhatónak tűnik, a kép közepén azonban egy felhő fátyolozza, fedi el, amelyen a dicsőség angyala (itt már egy második géniusz kíséretében) a szabad égből a földi térbe lebben. Építményként még bizony nem állja meg a helyét, architektonikus képtelenség, a művészi alapgondolat szempontjából azonban — térbelileg rendezett figurális kompozíció, átfogó építészeti burok, nagy kerek tetőnyflás a fölötte levő égre nyíló kilátással - már a reális lépcsőház kitágításának ülúziorüsztikus eszköze, erőteljes, életképes elképzelés, amelytől a festő már nem szabadulhat, amelyhez mindig újabb oldalról közeledik és amely végül is a leggyümölcsözőbb elképzelésnek bizonyul. A 20-as vázlatkönyv néhány egymást követő lapján — igen vékony ceruzával (42. oldal - 61. kép), leginkább hegyes toüal készített vázlatokon ( 64, 68, 70. oldal 65., 62., 63. kép) - az architektúra szinte egyáltalán nem képbe hajló oszlopaival viszonylag csak mellékesen, részben egyáltalán nem jut kifejezésre: csak futó, tartalmilag meghatározatlan jelzéseknél marad, az architektúra problémája egyelőre a háttérbe szorult. Egy másik fontosabb probléma lép sürgetően előtérbe: a figurális