A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)

Vinzenz Oberhammer: Munkácsy Mihály mennyezetképe a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházában

fontos feladat a művészt azonnal bűvkörébe vonta és ha egyidejűleg más munkákkal is foglalkozott, újra és újra a kétségtelenül lebilincselő munka követelményeinek adta át magát, mindaddig, amíg legkorábban 1888 nyarán, valószínűleg azonban csak 1888 őszén nem tisztázódott benne a téma. Az előmunkálatok után — az év végéig, talán 1889 tavaszáig — a tulajdonképpeni tervekkel foglalkozott. Ezeknek végső eredménye a „nagy karton". Sedelmeyer helyesen említi, hogy magának a képnek a megfestése kb. az 1889 márciusától 1890 márciusáig terjedő időszakot, csaknem pontosan egy évet vett igénybe. A megmaradt tanulmányok, vázlatok, tervek, az események fenti lefolyásával tökéletesen összhangban vannak. Ismert dolog, hogy Munkácsy szigorú önkritikájú művész volt, aki képeit különös alapossággal készítette elő. Csaknem minden képéhez találunk (még ma is) egész sor vázlatot (rajzot és színvázlatot) és számos részlettanulmányt. A viszonylag egyszerű kompozíciókat is, mint az 1876-os műteremképet, mely egy intérieur a művész és feleségének portréjával, egy sor tanulmány készíti elő, s ezekben a tematikus tartalom fokozatosan éppúgy világosodik meg és tisztul le, mint a formák elosztása, a vonalvezetés, a fény és árnyék adagolása, a színek játéka. A Mozart-képhez Végvári ceuvre-katalógusa mintegy húsz tanulmányt közöl. Munkácsy többfigurás főműveit, mint a Krisztus-képeket vagy a késői Honfoglalást a megmaradottakból ítélve rengeteg részlettanulmány előzhette meg. De egyik főművéhez sem maradt fenn annyi tanulmány, mint a bécsi mennyezetképhez. Nem érdektelen annak megállapítása sem, hogy a megmaradt vázlatok egyike sem került Munkácsy műterméből a szerződés alapján (mint Canon és Makart esetében) állami tulajdonba. Valamennyi először magántulajdonba került, néhányat a művész a barátoknak ajándékozott, s jó néhányat a budapesti és bécsi múzeumok aukciókról, hagyatékból, illetve a művész özvegyétől szereztek meg, de vannak még ma is magánkézben. Annál meglepőbb az ismert tanulmányok nagy száma. Hogy röviden előrebocsássuk: nyolc, a mennyezetkép egészéről festett össztervről és kereken százötven rajzról van szó. Míg Végvári katalógusában a festett terveket egy a Kunsthistorisches Museumban őrzött és röviddel ezelőtt magyar magántulajdonban felbukkant színvázlatnak a kivételével teljességgel összefoglalta, a rajzok közül csak kevés, már eddig is ismert és pubükált (ma elkallódott) darabot közöl.

54 A rajzok jegyzékének kiegészítéseként Végvári röviden még felvette könyvébe azt a vázlatkönyvsorozatot (tartalom és hely megjelölése nélkül), amelyet a Magyar Nemzeti Galéria csak 1965-ben vásárolt meg a műkereskedelemtől.

55 Végvári ezzel elsőként utalt erre a máig még teljesen feldolgozatlan kincsre.

56 Ezeket a vázlatkönyveket Munkácsy 1886 és 1889 között használta és e korszak más műveihez is tartalmaznak tanulmányokat („A kastély úrnőjének ünnepe", „Fiatal kutyák", „Párbaj", „Idül", „Blumenthal portréja" stb.); felbecsülhetetlen kiegészítést nyújtanak az eddig ismert tervekhez. A tanulmányi anyagnak ebből a szokatlanul nagy számából, mint a következőkben ki fog derülni, ritka részletgazdagságú, csaknem intim bepiüantást lehet nyerni a festő munkamódszerébe és a kép keletkezésének történetébe. A festő ötven rajzon a kompozíció egészének kialakításán munkálkodik, ezeknek kereken a fele a megfelelő téma keresését mutatja, amíg végül „A reneszánsz apoteozisára" rátalál, s amit a rajzok második csoportjában kifejleszt. A többi, kereken száz rajz egyes csoportokhoz, figurákhoz, építészeti motívumokhoz készült részlettanulmány, szintén a kivitelezett mennyezetkép többé-kevésbé közvetlen előkészítésére szolgál. Az anyagnak ebből a három csoportba való tematikai tagolásából egyidejűleg bizonyos időrendi sorrend is adódik a kép fejlődésmenetéről az előbbiekben megismert adatokkal megegyezően. A rajzok vázlatkönyvbeli sorrendje a kronológiai sorrendre nem nyújt hiteles, meggyőző kiindulópontot, mert a művész több könyvet is használt egyidejűleg, a telerajzolt lapok között kihagyott üres oldalakat később még felhasználta, a könyvekben gyakran hátulról előre haladt. A közvetlenül egymás után következő lapokból (vagy oldalakból) csak egyes esetekben lehet egy valóságos sorrendet, egy bizonyos művészi gondolat szisztematikus továbbfejlesztését kiolvasni, vagy legalább is kikövetkeztetni. AZ ELSŐ TERVEK Vegyük vizsgálódásaink kiindulópontjául a Magyar Nemzeti Galéria kis olajképét, és nevezzük a színtanulmányok sorában röviden a budapesti tondóndk. Ez a hozzátartozó vázlatlapokkal együtt láthatóan Munkácsynak a bécsi feladattal való első találkozásai egyike (38. kép).

57 A megközelítőleg négyzetalakú (51x55 cm) vászonra ui. egy kör van berajzolva, amely nyilvánvalóan egy festett kupola, vagy talán még pontosabban a mennyezet (ez a festmény számára kijelölt kazetta) kerek nyílásának iüúzióját akarja kelteni, egy földöntúli világba, „a szabadba" engedve kipillantást. A kört az égbolt és a felhők töltik ki, néhány elszórt építészeti résszel - legfelül egy körtemplom szegmentíve, egészen balra egy gerendarész oszlopokkal tűnik fel a felhőkből — és ebben a díszletezésben a legkülönbözőbb figurák ülnek, áünak vagy lebegnek. Csak kevés részlet ismerhető fel pontosan, még kevesebb értelmezhető világosan. Balról egy géniusz kiterjesztett szárnyakkal finom lendülettel megrajzolt ruhátlan ifjú alakot vezet, akinek felemelt jobbján valami vüágos, valamilyen fényforrás — mécs, lámpa? — látható. Mindketten átlós irányban a kép közepe felé száünak, alig jelzett alakok követik őket.