A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)
Mojzer Miklós: MS Mester budapesti, h onszentantali (Antol) és lille-i képei
csak fokozza a karok mozgása. A jobb karocska a test előtt a díszserleg felé irányul, a bal kezecske egy aranynyal a fejjel együtt vissza a Szűz felé, így mutat meg neki egy aranyérmet. 32 Az északi festészet korábban nem kísérletezett a kis Jézus ábrázolásában hasonló csavart mozdulattal. Itt is itáliai impulzusra gondolok, s közelebbről éppen leonardóira. Az előrenyúló, de anyjára visszatekintő gyermek Leonardo (elveszett) Szt. Anna kartonján, a Louvre-beli Szt. Anna harmadmagával festményen és a Leonardo-kör számos képén a fentivel rokon tartásban fordul elő. 33 MS mester a gyermek tartását és részben talán anyjáét is ismét Leonardótól vagy a körébe tartozó művész hasonló kompozíciójából vehette. A részletformák ezúttal nem árulják el a leonardói eredetet mint a kis Jézus esetében biztosan tették — s a Kisded feje egy Mantegna után készült metszet (Süenus gyermekkel, Hind 24/a — a középső, SÜenusba kapaszkodó kisfiú feje) hasonló részletére emlékeztet. 34 Az előbbinél nyilvánvalóbban mantegnai példán alapul a szerecsen király fejének a megformálása. A jobbról a második, kétágú sípot fújó néger alak Mantegna: Bacchus Silenusszal metszetén (Hind 3.) az, akinek a fejét az északi festő groteszkül és gotizálva átrajzolta, s némiképp Schongauer modorában újraalkotta (21. kép). A képen a fej tartása megegyezik a metszeten ábrázolttal, de tükörképesen. 35 A lille-i arckép: az ifjabb király A harmadik király alakjához feleslegesnek látszik példakép keresése. Ez a figura az eddig ismert nyolc táblakép ábrázoltjai között az egyetlen, aki felismerhetően egyéni vonásokat hordoz. Erős, egyenes orra van, mélyen ülő szeme, sötét szemöldöke, divatos pofaszakállat visel és szinte szuggesztív erővel néz szembe. A szeme körül ideges vonalú ráncok, a szája kissé lefelé görbül és szikár arcán enyhén petyhüdt a felület. Haja, amennyire a sapka látni engedi gesztenyebarna színű, s a halántékon és a homlokon benőve keretezi az arcot. A háromnegyed profilban ábrázolt fej merőn szembepÜlantó tekintete olyan, mint a tükörből festett önarcképeké. A fej a képből kitekintő figurák jellegzetes önarckép típusához tartozik. Igen valószínű, hogy festő önarcképét láthatjuk benne (23. kép). 36 Bár túl szépnek tűnik, hogy az egyelőre csak monogramjáról ismert művész eddig ismert nyolc táblájából az egyiken önmaga is megjelenjék, tény, hogy ezt a lehetőséget alapos érvek támogatják. Számos kortárs művészt így, a képből kitekintő önarcképéből ismerünk. 37 Oly nagy a különbség e szembenéző királynak és a többi figurának az arca között tartásban és jeüegben, hogy erre csak az önarcképi ábrázolás célja adhat magyarázatot. Ez az egyetlen olyan részlet a táblaképeken, amelyen a festő stilizált és idealizált világából küép, hogy a szent történet keretében ugyan, de a valóság alapján önmagát is közvetlenül bemutassa. 38 Kérdés, hogy ez a bemutatás hogyan hiteles. Ha a Királyok imádása-jeleneteken az egyik küály arcában portrét ábrázolnak a festők, akkor azt többször a fiatal király személyében mutatják be. 39 Az agg király és a szerecsen király a lille-i képen hangsúlyozottan típusszélsőségek. A térdelő uralkodó nagyon öreg, a szerecsen pedig szembetűnően groteszk módon mutatja faji hovatartozását. Színpadiasan gazdag öltözete túltesz két királykollégájáén is. Az ő nyakában lóg az aranygyapjas rend és egyedül ő visel itt hermelint. Ez a koronás fehér turbánnal méginkább kiemeli arcának feketeségét. A fiatalabb király ugyancsak gazdag öltözetű és szembenéző arcán kívül tökéletesen szerepébe üleszkedik. Egyik keze sem egyéni például, és mert alakjának arányai semmiben sem különböznek a többi figuráétól, nem mondható biztonsággal, hogy az ábrázolt valóban magas volt-e vagy alacsony. Hogy igazából kövér volt-e vagy sovány az e kosztüm-figura alapján ugyancsak nem dönthető el, mert az egyéni sajátosságok ebben is hiányoznak. Az arc inkább szikár testű személyre látszik mutatni és minden további következtetést csak az arcból lehetséges levonni. A fiatalabb király szerepe alakíthatólag hathatott erre az önarcképi bemutatásra. Az önarckép egy ajándékot hozó hódoló királyé. A művész egyfelől a legmagasabb világi rang különleges díszbe öltözött személyében jelenik meg, másfelől az újszülött, ruhátlan Messiás gyermeknek hoz ajándékot, aki előtt a koronáját is le kell vennie. A koronát a bal kezében fogja, a fején a divatos hímzett sapkát meg fenntartja. A képből kitekintő mozdulattal a kompozíció számolt. A szerecsen király a Kisdedre mutat, de az ifjabb királyra néz, aki szembenézésével a szemlélőt mintegy körébe kapcsolja a jelenetnek, mint később a reneszánsz és barokk oltárkép-kompozíciókból kitekintő figurák. Ez a mozzanat talán még szuggesztívebbé teszi az arcot, amely önarcképi célján kívül így szinte Üturgikus funkcióhoz is jutott. Abban a körben, amelyet az öt főfigura alakít a képen, a kis Jézus lenne ugyan a hangsúlyos középpont, de az anyjára tekintő gyermek mégsem az, bár majdnem minden mozgás és mozdulat feléje irányul. A kompozíciót a két szélső figura - Mária és a fiatalabb király — egyensúlyozza. Enyhe előrehajlásuk szinte egymásnak tükörképe, s a király hajlott mozdulata nemcsak a gyermeknek, hanem anyjának is látszik szólni. Bizonyára jeüemző, hogy e tábla festője önarcképét nem a humanista értelmezésű „imitatio Christi" pózában hagyta ránk, mint Dürer (1500-ban készült Önarcképe a müncheni képtárban) 40 , hanem régiesebb formában, egy ,,adoratio"-ban, mint király. Mindkét önarckép mimézis: a müncheni teomorf, a lille-i simulacrum regis. Az előbbi önarckép az isteni küldetés lényegét igényelte magának, az utóbbi a legmagasabb társadalmi rangot. A düreri portré műfajában merőben újszerű és csúcsot jelöl, — az MS-mesteri a képből kitekintő portrék
