Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)

Telepy Katalin: Miháltz Pál művei a Magyar Nemzeti Galériában

tanítás lehetetlenné vált. Így minden idejét rajzolással, festéssel töltötte. 1944. III. 19-én nyílt volna több művésztársával együtt rendezett kiállítása az akkori Almássy— Teleki kiállító helyiségben, de az emlékezetes német bevonulás meghiúsította a vernissage-t.

20 Festői énjének teljes kibontakozása a háború drámai időszakában következik be. Az ostromot a Lágymányosi úti lakásban szenvedik át — mely ma is otthonuk. Miháltz ebben az időben azonosul a körülötte levő egyetemes emberi megaláztatás, fájdalom lelki megpróbáltatásaival. Lehetetlenné válik számára, hogy a világ harmonikus szépségeit keresse. Minden ecsetvonása izgatott kiáltássá válik, a képek téri rendje is felborul a zaklatott, eltorzult, gyötrődő atmoszférában. A Nyugtalan táj (134. kép) (1945-ből) címe is elárulja a festő lelki vívódásait. Rőtes színei, szomorú alaphangja utalás a háború utáni korszak újrakezdésének gigászi küzdelmére.

21 A közvetlen háború utáni időszakból több művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. A Kopár fa 1946-os dátumot visel-'

2 (135. kép). Az átélt borzalmak visszacsengése ez. Szürkék és kékek, sötét szomorú színek kísérik a mondanivalót. Két ló kocsit húz s a bal oldalon megjelenik ismét a lombtalan, kiszáradt fa. Romos házak, bombatölcsérek, éhezéstől kiszáradt, fáradt állatok — ki ne emlékeznék ezekre, aki végigélte? Jelkép és szimbólum az ábrázolás. Ugyancsak ez év termése az Anya gyermekével'3 (136. kép), s merőben más festői felfogású az előbbinél. Kékeszöldben tartott akvarell, kissé rálátásosan ábrázolt pasztelles finomságú, puha, lírai alkotás. Az anya ősi, féltő mozdulatát szépen komponálja a félkörív hajlatvonalába. A háttérben a kalitka a kívül álló madárral belső indulati kisugárzás, az élőlény közelléte meleg, hangulati elem. Sejtelmesen variálja a puha, finom színeket bársonyos, fénytelen hamvassá. Ugyancsak a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályán találjuk Tájképet (137. kép); gyors, vázlatszerű feljegyzés ez.

2

"

1 Szálkásan kezeli a kontúrokat, ittott gyors vonásokkal megcsillantja a fényt a faágakon, a színek is villannak, a kerítés kék-zöldből kivillanó sárga. A fák elhelyezése követi a kerítés félköríves megoldását. Az egyetlen alak a középtérben háttal jelzésszerűen ábrázolt figura ismét érzelmi okokból került a szinte elvonatkoztatott térbe. De egy Csendélettel is találkozunk, mely ugyancsak az előbbi gyűjteményhez tartozik. Ez a mű ismét érzékelteti festő-rajzbeli fordulatainak változatosságát

25 (138. kép). Rálátásos megoldást választ. Üvegek, poharak s a kávéfőző egyszerű motívumát láttatja. A laza közegben a szétfolyó alapba rendkívül határozott, erős sötét kontúrokat ágyaz s megerősíti az ezüstös vonalak hangsúlyát. Láthatóan a nyomasztó lelki depresszió indítja munkára, a háborús élmények egyre visszatérnek. A szenvedélyes előadású Ház kordéval (1946), mely a művész tulajdonában van

26

, izgatott ecsetjárásával ismét erőteljes előrelépést jelent az expresszivitás tekintetében. Itt a fák egymást keresztező ágvonalai tragikus erőt fejeznek ki, dinamikus hatásúak. Később visszaemlékezve — máig elért eredményei legtermékenyebb időszakának minősíti ezt az időt Miháltz. Itt indult el azon az úton, amely a gazdag festői felületek, színgazdag árnyalatok mélysége felé vezetett. „A művészet sohasem egyszerűen a valóság reprodukálása, hanem a művekben a művésznek az élethez való viszonyulása is tükröződik"

27 — vallja a mester. Az új társadalom felépítése, az új típusú munka beindítása a művészektől is áldozatokat követelt, a közösség érdeke hosszabb-rövidebb ideig lemondást kívánt. Elsőrendű feladattá vált a tömegek számára megteremteni az új téma és kifejezési forma egységét. Ez pedig, a fejlődése során nagyon sok ellentmondást, de ugyanakkor előrelendítő vonásokat is tartalmazó szakaszában, a naturálisabb előadásmód előtérbe helyezését kívánta meg. A művészek megértették és teljesítették e mindennél sürgetőbb kívánságot. Miháltz néhány nagyobb méretű, az ötvenes évek fontos irányelveit, célkitűzéseit tudatosító képet festett a kultiírában még botladozók számára is érthető, világos előadásban.

28 A natúrához ily módon közelítve az újabb, modernebb felfogás további kísérletei egyelőre abbamaradtak. De ez a korszak rövid ideig tartott. Önarcképe 1952-ből jelenti a felfelé ívelés kezdetét

29 (139. kép). A szürke háttér előtt az arc sápadt, irizáló fényei a szinte szobrászian modellált fej hangsúlyos színei már előre mutatnak és sejtetik későbbi, színre épülő, érzékenyen árnyalt műveit. Fejlődéséhez hozzájárult, hogy sokat tartózkodott Szentendrén, s a város hangulata, házai, utcái, az ódon kapuk és barokk homlokzatú épületek, a gazdag ikonanyag a szerb templomokban segítették fantáziája szárnyalását, érzékletes faktúrája kifinomodását. 1957-ből ismét rendelkezésünkre áll egy Önarckép

30 (140. kép), ahol az előző ábrázoláshoz képest lemérhető, miként alakul újabb felfogása. A formátum, az arc beállítása, a háttér furcsa, felerősödő világos háromszögű foltja, melyből a sötét arc kiemelkedik, az ikonokkal közvetett, de rokon gondolatok felmerülését tételezi fel. Az Iparművészeti Főiskolától 1959-ben, 13 évi tanári működés után nyugdíjba vonult, így sokkal több idő jut meditációra, gondolatai rendezésére, festői énje kiteljesítésére. A Magyar Nemzeti Galériába egymás után kerülnek a remekművek. Megjelenik a csendes derű is egy-egy műben, így A festő c. (141. kép) képen, ahol a szentendrei művésztelep egyszerű környezete válik keze nyomán napsütötte, boldog, alkotó órák emlékezetévé.

31 Miháltz Szentendre jellemző hangulatait kifinomult érzékkel eleveníti meg. A Szentendre főtere (142. kép) heves ecsetvonásokkal erőteljesen előadott esti élmény.

32 A gouache-pasztell technika lehetővé tette egyrészt az épületrészek, így a középen álló Szentháromságszobor jellemző építészeti formáinak kontúrjátékát, másrészt a sötétség hamvas árnyainak megjelenítését. Az ablakokból áradó