Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)

Borbély László: Bortnyik Sándor és a Tanácsköztársaság

BORTNYIK SÁNDOR ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG Napilapok, szakfolyóiratok hasábjain, művészet iránt érdeklődők és szakemberek körében egyre több szó esik napjainkban Bortnyik Sándor művészetéről. Mondhatnánk : újra felfedezik Bortnyikot. Cz a kissé megkésett érdeklődés ma nagyon is aktuális, és sokkal érthetőbb, mint az időnkénti érdektelenség. Aktualitását nemcsak 1969-es Nemzeti Galéria-beli gyűjteményes kiállítása és az azt követő milánói, kölni egyéni és csoportos bemutatók adják, hanem a néhány évvel ezelőtti tanácsköztársasági évforduló is szükségszerűen terelte ismét a művészre figyelmünket. Talán egyetlen más művészünk sincs a tízes évek végén tevékeny forradalmár alkotók között, akinek munkásságában ennyire egyenletes, viszonylag közvetlen nyomot hagytak volna a forradalmi átalakulás fázisai. Ugyanakkor, amikor Uitz, Pór, Berény éppen a Tanácsköztársaság idején hozták létre fő műveiket, forradalmi plakátjaikat, és mindegyikük oeuvre-jében ezek az első, tisztán forradalmi tartalmú és formailag is új megoldások, melyekben tetőzött a megelőző évtized emberi-szakmai készülődése, csapott át új, forradalmi minőségbe a Nyolcak és az aktivisták polgári radikalizmusa, Bortnyik a maga művészi és társadalmi forradalmát már jóval a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt megkezdte. Míg Berényék számára az ellenforradalom győzelme komoly művészi visszaesést is jelentett, Bortnyiknál nem vehetünk észre különösebb törést. Az alkotások időpontjából megállapítható, hogy 1918 és 1924 között tulajdonképpen egymásra épülő, szorosan összefüggő témák foglalkoztatták, és képei, grafikái majdhogynem sorozatokba csoportosíthatók. Lényegi változás csak a megformálás módjában és nem a művek tartalmában mutatkozik 1920— 21-től oeuvre-jében. Bortnyik később indult, mint 1919-es plakátjaink mesterei, és talán — Uitzot kivéve — nehezebben is. A szakmai ismereteket a Rippl-Rónai—Kernstok által vezetett Haris közi szabadiskolában szerezte, illetve jól felhasználta a Művészház modern külföldi mestereket bemutató kiállításait is. így a tanári és külföldi példák nyomán alakítja ki 1918-ra a kalligrafikus, az expresszív vonalvezetésű, majd neoprimitiv kísérletek után egyéni stílusát. Tematikailag már 1915-től kezdve elsősorban a szociális kérdések, a kollektív munka és a szegények ábrázolása foglalkoztatja. Az etikai-ideológiai alapot számára a Ma és annak szerkesztő kollektívája biztosítja. Mattis-Teutsch János—-akivel a szabadiskolában barátkozott össze — viszi el még 1916-ban Kassákhoz, aki 1917 végén hoz először Bortnyikmetszetet folyóiratában. A Ma ekkor a legprogresszívebb művészeti csoportosulásunk. A társadalomban, művészetben egyaránt forradalmat hirdetnek. Nemcsak az uralkodó osztálytól, de a magukat lejáratott szociáldemokratáktól is élesen elkülönülnek. Világosan látják és hirdetik, hogy társadalmi válságunk levezetésére az egyetlen megoldás csak a proletariátus diktatúrája lehet. A kommunista gazdasági rend mellé kommunista művészetet kívánnak teremteni. „Az új társadalom, melynek most küszöbén állunk, felszabadítja és felszínre hozza a tömegeket. A felszabadult és mérhetetlen erők és energiák egyensúlyba jutva és teljes hatóerejüket kifejtve új, egyetemes kultúrát fognak létrehozni. . . Az individuális kultúra helyébe a tömegek kultúrája lép, az egyéni művészet helyébe a szociális művészet" — írja 1918-ban a Mában Hevesy Iván. — A fiatal festő a hirdetett elveket nemcsak formálisan tette magáévá. Nem csupán a „tettet", az „aktivitást" tartotta forradalminak — mint a lap köré tömörült alkotók jórésze —, nem egyszerűen az önmagáért való akciót abszolutizálta, hanem társadalmi tartalmában, irányulásában értelmezte azt. Éppen az életanyag, az emberi érzelmek és intellektus változásait nyomon követve talált rá a legjobb külföldi pályatársakkal egyidejűleg olyan formaépítési módokra, amelyek érvényesülése elválaszthatatlan a szándéktól és tartalomtól. A kortársi kritika is felfigyel erre, s Kemény Alfréd 1919. júniusi kritikája a Ma III. kiállításán szerepelt műveket — némi aktivista túlzással — Chagall és Kandinszkij munkáival hozza kapcsolatba, mindenesetre helyesen látja meg, hogy Bortnyik alkotásai éppen a tartalmukban megnyilatkozó emberi állásfoglalás miatt sokkal forradalmibbak azokénál. A Ma VIL, grafikai kiállításán az addigiaknál is egységesebb anyaggal szerepelt. A rajzok többsége Újvári Erzsi könyvéhez készült illusztráció. A verseket a négyéves háborús borzalom ihlette, s Bortnyik a költemények antimilitarista hangulatához igazodott. „A feladott témát újra megélő és az érzések őszinte, spontán kifejezésével ható illusztrációk" — írja róluk Kemény. A kubisztikusan tördelt képfelületeket irreálisan szabdalt alakok és tárgyak népesítik be. A művész az eseményeket víziószerű, egységes képpé alakítja, megszüntetve a természeti tér- és időrelációkat. Sorozatának legmegrázóbb darabjai a Repülőgép (91. kép), a Rendőrattak, a Szülő nő. A háborús pusztulást idézi egy ugyancsak az Újváriversekhez készült és a Mában 1918 szeptemberében megjelent linómetszete, valamint Szélpál Árpád Tüntetés című könyvéhez készült illusztrációi is. Ezek a munkái formailag