Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)

Szíj Béla: Egry József fiatalkori művei a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében

őt.

26 A bartóki párhuzam gondolatának fölvetése rendkívül érdekes, további kifejtése fölöttébb kívánatos! Az eddigieket találtuk legfontosabbnak Egry első főiskolai esztendejéből. Áttérve második főiskolai évére, mindenekelőtt megemlítjük, hogy 1908-ban a "Nemzeti Szalon kiállításán Hazatérők, Ősszel és Arckép című monoty piáival szerepelt. Sajnos, ezek hollétéről sem sikerült tudomást szereznünk. A Hazatérők cím alapján ítélve ismét a Millet-vel való párhuzamra kell gondolnunk. Ez a párhuzam most is inkább tematikai és hangulati. A munkából hazatérő emberek békés útja jelenik meg az ilyen tárgyú képein. Némileg rokon — ugyancsak tematikai és hangulati alapon — Koszta József hasonló tárgyú képeivel. 1908-ból származó alkotásai közül a Nemzeti Galéria gyűjteményében egy munkásfigurát megörökítő olajfestményét találjuk

27 (60. kép). Ez még távol van Egry monumentális jellegű munkásalakjaitól. A nagyvárosokban mindenütt előforduló, szorosan az utca életéhez tartozó figura. Színeiben a hideg zöld és annak szürkés változatai uralkodnak. Helyenként hangot kap az okker, valamint a kárminvörös is. Formái darabosak, proporciói csak sajátos rusztikusságán belül kapnak bizonyos harmóniát. Felületkezelése kemény, szinte minden ecsetvonás önálló szálkaként helyezkedik el a pasztózusan felrakott felületen. Kz az akadémikus, sőt szecessziós értelemben is bárdolatlannak tetsző festésmód nem tesz engedményt az arc és a kéz megfestésében sem. Még a szemekben sem érzékelteti a hagyományos humanisztikus célzatokat. A festésmód kívánnivalókat hagy maga után, de a célzat sok figyelmet érdemel. Egry, aki napszámos szülőktől származott, mint festő a francia és a német művészet haladó törekvéseire emlékeztető megoldásokat kereste. Nem célzatos alkalmazkodás, nem is az előképek tudatos követése útján történt ez, hanem sajátos viszonyai közt megfelelt mondanivalóihoz alakítva a külföldi meg a hazai mesterektől szerzett tanulságokat. Nem folytatjuk tovább a második főiskolai év eseményeit, hiszen az egyébként is csak néhány hónapig tartott. Amíg Egry a főiskolára járt és utóbb ismertetett képei készültek, a felsorolt mozzanatok mind megtörténtek. Nem tudjuk pontosan, hogy közülük mi ragadta meg őt legjobban, de sorsa alakulását ezek is körülvették, és sok tekintetben meghatározták. Közben volt műterme, ösztöndíja, s Lyka Károlyon kívül kiváló műgyűjtő pártfogolta, az a Jánossy Béla, aki barátjának nevezhette Réti Istvánt, Thorma Jánost, Ferenczy Károlyt, sőt akit szívélyes kapcsolatok fűztek Szinyei Merse Pálhoz is. Mindez hiábavaló volt. Összekülönbözött mestereivel, otthagyta a főiskolát, elvesztette az ösztöndíját. „Minél távolabb az iskolától, külsőségektől, frázisoktól" — olvashatjuk idézett levelében. Nem tudjuk pontosan, hogy miként történt az összekülönbözés, és azt sem, hogy a visszaemlékező sorok hűen tükrözik-e a történteket, mégis vizsgálnunk kell a szakítás okát, hiszen a fiatal Egry amúgy is nehéz életében ez rendkívül válságos időszakot jelentett. Mindenekelőtt befelé forduló, a maga ítéletéhez kockázatok árán is ragaszkodó alkatát kell szemügyre vennünk. Nem kereste, talán nem. is ismerte az érvényesülésnek azokat a módjait, amelyek az ügyesség és a gyakorlatiasság területére tartoztak és minden áron saját érdekeit szolgálták volna. Már 1902 körül megpróbálta, hogy bejusson a Mintarajziskolába, de akkor visszautasították. Kénytelen volt másutt keresni kapcsolatot a képzőművészettel. A Nemzeti Múzeum képcsarnokában másolta a kiállított XIX. századi magyar mestereket. Visszautasítottsága miatt az igazságtalanság érzését hordta magában, de nem volt kompromisszumokra kapható alkat. Közben következetes munkával megmutatta, hogy hivatalos mesterek irányítása nélkül is képes bizonyos eredmények elérésére. (1908-ig huszonhat műve került be a Szalon és a Műcsarnok kiállításaira). Már valamennyire becsült fiatal művészek társaságában szerepelt (Gulácsyval, Márffyval, Czigánnyal), mégsem annyira velük, mint inkább kevéssé ismert művészekkel tartotta a kapcsolatot. Kortsek János nevét ő maga is említette, mint akinek műtermében járt, s akitől szerezhetett bizonyos képzőművészeti ismereteket.

28 Nágel Józsefhez címzett két levelét ismertettük. Nágel anyagilag jóval rendezettebb körülmények között élt, mint ő, és festőművész szeretett volna lenni. A hozzá írt Egry-levelekben találkozunk annak a Nagy Vilmosnak a nevével is, aki kiállításokon és újságok mellékletei közt gyakran szerepelt festményeivel, s akinek formai megoldásaiban vannak olyan vonások, amelyek összefüggésbe hozhatók az Egry művein látottakkal. (Ha nyilvánosság elé kerül Egry naplója, akkor bővebb ismeretekhez jutunk ezekben a kérdésekben is.) Elképzelhető lett volna, hogy a főiskolán úgy mélyíti, illetőleg nemesíti kifejezőkészségét, hogy közelebb jut mestereinek, Szinyeinek és Ferenczynek az elképzeléseihez, s végül az ő segítségükkel fogalmazza meg az emberi érzés diktálta mondanivalót. De fennmaradt és ismert művei nem ezt mutatják. 1908 körül keletkezett figurái groteszkebbek lettek, Van Gogh, Gauguin öntörvényű alakításait, sajátos formahangsúlyait is megtalálhatjuk rajtuk (különösen rajzain). Mintha tudatosan kerülte volna a megkereshető harmóniákat, illetőleg azt, aminek elérésében főiskolai mestereitől sok segítséget kaphatott volna. Talán annyira őszinte volt az élmény átélése és megértése, hogy nem engedett semmi megszépítő gesztust. Ismételjük, nagyon fontosnak tekintjük, hogy nem tudott a főiskolán megmaradni. Okát elsősorban és mindenképpen az ő nehezen alkalmazkodó, saját belátása mellett kitartó, a szociális igazságot következetesen kereső és progresszív kifejező jegyekkel kísérletező karakterével magyarázhatjuk. Csak ezek után mutatunk rá, hogy a festői magatartásában talán legkövetkezetesebb mesternek, Ferenczy Károly-