Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Bajkay Éva: A magyar és az orosz művészet kapcsolatai a XIX. sz. első felében
vészt és a művészetet szeretik s becsülik, míg nálunk nagyon közömbösek az utolsó iránt, minálunk csak kontárnak áll még a világ." 9 E keserű szavak kétségtelen bizonyítékai annak, hogy a hazai lehetőségek hiányában művészeink külföldre kényszerülésének folyamata a XIX. sz. első felében sem záródott le. Másokat, sok országot bejárt kalandos sorsú művészeinket, Schöfft (Schcefft) Ágostont, Liebe Miklóst, inkább már a keleti egzotikum utáni nosztalgia, a korban divatos romantikus elvágyódás vezette az orosz földre. Távozásuk körülményei még további tisztázást kívánnak. Megállapítható, hogy meghíváshoz jutottak — az orosz arisztokráciával külföldön kötött ismeretség révén, pl. Rombauer Jánost Iljinszkij gróf hívta meg 10 , Liszt Ferenccel 11 a cárné Emsben ismerkedett meg; Reguly Antalt orosz akadémikusok támogatták; — vagy a cári szolgálatba lépett magyar tudósok javaslata révén, pl. Orlay János (Orlov) 1801-től mint udvari orvos működött és a magyarországi tudósok kivándorlását szervezte 12 , az újabb adatok szerint köze volt Rombauer és Czausig Oroszországba távozásához 13 ; — vagy arra is van példa, hogy meghívás és ajánlás nélkül 14 , pusztán a látnivalók kedvéért határozta el Mankovits Mihály, hogy minden áron eljut Oroszországba. Kétségtelen, hogy nem a legkiválóbb tehetségeink keresték fel a XIX. század első felében az orosz földet. Id. Marko Károly Olaszországba, Brocky Károly Angliába távozott. Ennek okát nemcsak a művészeti különbség magyarázza, hanem az is, hogy Oroszországot kevéssé ismerték, sőt a korabeli lapok és ismert vélemények alapján általában kedvezőtlenül viszonyultak hozzá. Ennek ellenére, s különösen a megelőző korszakokhoz képest, nagy számban keresték fel művészeink Oroszországot. Ez nem magyarázható egyedül a művészet ismertetett eltéréseivel, a cári udvar gazdagságának hírével 1 "', hanem közre játszott a társadalmi fejlődés által létrejött azonos igény jobb realizálási lehetősége is. A legtehetségesebb magyar művész, aki a múlt század első felében Oroszországban működött, Rombauer János (Johann v. Ján 1782—1849). 1806-ban Iljinszkij gróf hívta magával Pétervárra, s ott az arisztokrácia körében népszerű lett. Számtalan portrémegrendelést kapott az előkelő családoknál (Hvosztov, Pescsurov, Ratkov, Litrinov, Gurjov, Branyitckij, Orlov, Gyenyiszov stb.), de a cári udvarral közvetlen kapcsolatba sohasem került. I. Sándor cár portréját Isabey miniatűrje után festette rézlemezre 1818-ban (jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában őrzik) (1. kép). 1824-ig működött Pétervárott, műveivel a kor jó átlagszínvonalához kapcsolódva. Legsikeresebbnek mondható alkotása a megrendelőktől függetlenül készült Önarcképe (1821), mely a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szerepel (2. kép). Lazább festőisége, fénykezelése Kiprenszkij portréival rokonítja. Fennmaradt műveit nagyrészt a Szovjetunió múzeumai őrzik, némelyeket pedig csak rézmetszet másolatról ismerünk. A rézmetszők tevékenysége az irodalmi élet fellendülésével fokozódott. Legnevesebb rézmetszőink egyike. Czetter (Tzetter) Sámuel (1765—1819 k.) is 1807. július 26-án Oroszországba utazott, mivel a pesti egyetemi nyomda állandó foglalkoztatottságot nem tudott biztosítani számára. A Tudományos Gyűjtemény közlése szerint ott állami állásban szerzett dicsőséget magának és hazájának. Elete végéig Pétervárott dolgozott. Metszetportrékat, minta után tájképeket, könyvillusztrációkat készített, elsősorban természettudományi könyvekhez (Hortus Mosquensis, Museum Demidov). Czetter készített rézkarcot J. W. Hässler karmester és zeneszerző Wagner által festett portréjáról is. Feltehető, hogy Wagner József Frigyes pasztellfestőnk is ekként megjárta Oroszországot, amint erre Kazinczy is utal levelezésében. Sajnos sem a rézkarc, sem az eredeti pasztell portré nem maradt fenn (3. kép). Szintén csak írásos anyag bizonyítja egy másik, jelentekéin tehetségű arcképfestő, Kozina Sándor (1801—1873) oroszországi működését. Munkásságának jelentős részét az olajképeken kívül akvarell portrék és veduták alkotják. Olaszországot bejárva 1841-ben Ogyesszába utazott. Négyéves oroszországi tartózkodása után jelentős pénzmennyiséggel tért vissza Magyarországra, ami tehetségének felismeréséről, orosz megrendelésekről tanúskodik. Nagy érzékenységgel, finoman megfestett portréival az 185 l-es Londoni Világkiállításon is jelentős sikere volt (I. tábla és 4. kép). Ugyancsak egy sok országot bejárt művész, Szerelmey (Liebe) Miklós (1803—1875) is megfordulhatott orosz földön. „Londonban hosszabb ideig tartózkodott, jelenleg Prágában van, ahonnan meghívása következtében Pétervárra utazik""' — írta róla 1837-ben egy jelentős pesti folyóirat. Egyanígy, világot jártában érkezett 1837-ben Ogyesszába Schöfft (Schoefft) Ágoston (1809—1888), aki később a Közel-Keleten dolgozott, majd élete végén Velencében telepedett meg. Már kissé romantikus jellegű tájképei és portréi a magyar művészet számára sajnálatosan elveszett tehetségéről tanúskodnak (5. kép). Szerényebb tehetségű portré- és miniatűrfestőnk, M e d v e y Ágoston (1814—1870) szintén Ogyesszába került, majd élete végéig Harkovban dolgozott. Elefántcsontra festett kis arcképeiből, melyek munkásságának legjavát alkotják, a Magyar Nemzeti Galéria is őriz néhányat (6. kép). A legrészletesebb beszámoló K e r p e 1 Lipót (Leopold, 1818—1880) oroszországi tartózkodásáról áll rendelkezésünkre. Valószínűleg 1849-re datálható útjáról, pétervári tapasztalatairól festőnk maga számolt be levélben, 17 melyben az orosz kulturális életet, a színház- és balettprodukciókat méltatja. Pétervári, Nyizsnyij Novgorod-i és kijevi látképeit az orosz Akadémia tájképkiállítására beküldte, sőt a pétervári művészi elismerést jelentő akadémiai festő
