Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Szabó Júlia: A naiv művészet problémái és a magyarországi emlékanyag

lása összefügg a naiv művészet létével, de eredményeiben magasan túlemelkedik azon: Csontváry Kosztka Tivadart, sem indidásakor, sem művészetének csúcsán nem fedezik fel és nem értékelik. Az ő művészetének éíjszerüségét, melyben képzelete és alkotóereje által szinte személyesen birtokába veszi a világot, művészetének teljes, egységes befejezettségét — mely távol áll az irányzatok részprobléma-felvetésétől, általánosításától, de ugyanakkor távolodik, az újklasszikus korszakok arányainak rendszerétől is —, nem veszi észre, s nem ünnepli sem a magyar, sem a külföldi közönség. Nem talál közösséget a korszak haladó művészcsoportjaival sem, bár ifjúkorában megkísérli, hogy ő is beilleszkedjék közéjük (München, Hollósy-kör, plein-air problémák stb.)

20 és sajátos módon megoldja ugyanazokat a problémákat, amelyeket a festők felvetettek. Az évek folyamán egyre messzebb kerül társaitól, egyre jobban érzi ő is és azok is az elválasztó távolságokat, a kifejezésmód és a mondanivaló eltérését. Ennek az egyre inkább éleződő társadalom-művész ellentétnek szükségszerűen tragédiához és töréshez kellett vezetnie. Csontváry gyenge egészsége csak sietteti a folyamatot. A próféciás magyarázatok akkor jelennek meg és burjánzanak el nála, amikor életműve visszhang nélkül marad. O felfedezte a korszak nagy lehetőségét, de a korszak nem fedezte fel őt. Ismeretes az a híres mondata, amelyet késői visszaemlékezéseiben az őt a festészetre elhívó „égi hang"-nak tulajdonít, amelyet joggal tarthatott életműve központi jelentőségű jellemzőjének, mivel történelmi helyét vikigosan megjelöli: „Te leszel a világ legnagyobb »Nap-út« (plein-air) festője — nagyobb Ralfaellónál".

21 Miért említi éppen Raffaellót Csontváry? Első képzőművészeti élményei a magyarországi klasszicista művészeteszmény legelterjedtebb mintaképe, a sokat másolt, sokat emlegetett, igen tisztelt reneszánsz festőfejedelem alkotásaihoz bizonyára nem ok nélkül fűződnek. Hogy számára már hideg és idegen ez a világ, az sem független korának szellemétől, de a kisvárosi, unom intellektusa, fogékony üatalember számára a személyes újrafelfedezés előtérbe helyezését is jelenti. Újat kezdeni, mást mondain, másképpen közeledni a világ lényegéhez, mint akár a legnagyobbak is tették, ez Csontváry szándéka. Későbbi téljegyzései is bizonyítják, hogy látta és megismerte a világ nagy múzeumaiban a legnagyobbakat,

22 de nem akart nyomdokaiba lépni, sem folytatójuk lenni, mint az európai festői kultúra biztos talaján szilárdan álló Cézanne, aki egybe tudta ötvözni a hagyományt az új felfedezésekkel. Miért éppen Raffaellót említi Csontváry ? Amikor sok magyar kezdő festő nyomán „festészetet tanulni" Münchenbe utazik, az ott tanulható ismeretek őse, eredete: Raffaello művészete. Megpróbálkozik ezzel az ismeretanyaggal. Nem olyan ravaszid, egyénien, egyszerűsítve, alakítva, mint Rousseau tette a nyolcvanas évek közepén a Louvre-ban, hanem hagyományosan és kitűnően elsajátítja az akadémikus alak- és arcfestés sajátos módszereit. Később mégsem ezt az utat választja. Néhány pontos rajzstúdium és festmény után teljesen szakít ezzel a hagyománnyal. Sőt már ezekben is fellelhető néhány olyan jelentős deformáció és új probléma, amely jelzi a továbbvezető utat. Az 1890-as években festett önarcképe

23 jó példa erre. A kompozíció, az arc, a kezek beállítása visszavezethető a hagyományokra, de a szinte természetellenesen megnőtt szemgolyók látnoki tekintete ugyanarra az én-központiiságra utal, ugyanazt a belső megbonthatatlan teljességet sugározza — csupán tragikusabb, patetikusabb szenvedéllyel — mint Rousseau önarcképének centrális felépítése, gyermeki szimmetriája. Az is érezhető ezen a tekinteten, hogy a kép deforméiciói nem tudatos tédzéis és torzítás eredményeként jöttek létre, mint pl. az expresszionizmus irányzatát létrehozó művészek alkotásain. Csontváry útja nem elsősorban elméleti meggondolások után vállalt út, hanem belső szükségszerűség, sajátos energiafelhasználási mód eredménye. Az 1900 után keletkezett képeken jelentős tovéibblépések figyelhetők meg ezen az úton. Csontváry egyre inkább felfedezi, hogy versenyre kelhet úgy is Raffaellóval, ha egészen „szabálytalan" eszközökkel dolgozik, ha látványélményeit teljesen szuverén világgá, alakítja át, amelynek szerkezetét a ritmus egyszerű, ősi képletei szerint rendezi, ugyanakkor arányait és formátumait szabadon és merészen variálja. Az élmény minden akadályon keresztül a művészi teljesség, befejezettség felé tör a naiv művész alkotásaiban. Csontvéiry is az újrafelfedezés egyes szám első személyének útját választja. Ebben a vonatkozásban kapcsotódik a naiv művészetnél sokkalta bonyolultabb művészete a naiv művészethez. Csontvéiry művészetének naiv elemei a felfedezés korszakával és fázisa val magyarázhatók. Fellépése és kibontakozása, művészetének teljessége elképzelhetetlen akár korábban, akár későbben, mint a századforduló idején, s összefügg azzal a társadalom-művészet szituációval, amely a naiv művészetet is felszínre hozta. A beilleszkedés, az adaptáció, korszakát egy művész alkotásain szemléltethetjük a magyarorszéigi emlékanyagban: a karánsebesi származáséi Bohacsek Ede művein. Az igen rövid életű festő jelentős művekkel gazdagította a magyar festészetet és rajzművészetet. 1889-ben született Karánsebesen, és 1915-ben halt meg Budapesten. Apja szobrász volt, és azt szerette volna, ha fiából is szobrász lett volna. 1906—7-es években a budapesti iparművészeti iskolában tanult szobrászatot, azonban úgy tűnik kevés lelkesedéssel. 1910-ben festi első képét és ettől fogva végleg a festészetnél és rajzolásnál köt ki. Ó már jelen van a magyar avantgárdé; egyre progresszívebb és céltudatosabb szervezkedéseinél, problematikájukból önkéntelenül is részt vállal, mégsem azonosul teljesen az avantgárdé képviselői-