Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Szabó Júlia: A naiv művészet problémái és a magyarországi emlékanyag

vei. Élményei nem annyira intellektuálisak, alkotásainak egyszerű addítióval épülő kompozíciója nem tudatos formaanalízis, hanem egyszerű, bensőséges, gyermeki szemlélet eredménye. 1911-től sokat tartózkodik Podvilkon, s az ottani népi üvegfestmények is hatnak rá, dekorativitéis iránti érzékenységét fokozzák. Törökbálinti tájrajzai és tájképei bizonyítják, hogy érzékletesein őrzi eleven kapcsolatát az organikus valósággal, alapelemekre egyszerűsített képeiben is a teljességet teremti meg. A tüdőbeteg segédházmester, aki a mese, a mítosz maga köré szőtt varázsvilágában él, hamarabb és könnyebben jut el a csupán leglényegesebb jegyekre egyszerűsített képi világhoz, mint a tudatos formaanalízis művelői. Ezért cseng össze művészete azokéval, akik számára tőmondatos művészi nyelve; eszmény, de nem természetes kifejezési forma. Bohacsek Ede első nagy kiállítását és egyben emlékkiállítását a Kassák Lajos által szerkesztett MA folyóirat körül csoportosuló aktivisták rendezik meg 1917-ben,

21 s ez legalább olyan tiszteletadás és jelképes cselekedet, mint amikor az 191 l-es nagy párizsi seregszemlén a Salon des Indépendants tárlatán

25 a csoportosan először együtt kiállító kubisták két termük között középen állítják ki az egy éve elhunyt Henri Rousseau műveit. Lyka Károly 1918-ban szintén Rousse;auval veti össze a fiatalon meghalt Bohacsek Edét,

26 akinek tehetsége, valamint egyre erősödő progresszív környezete megengedhette volna, hogy olyan magasságokig edjusson, mint nagy francia elődje, de így töredékesen is figyelemre méltó œuvre-t hagyott hátra. A harmadik korszak, az izoláció, illetve; irányzatszerűség korszaka a kegtöbb anyaggal szemléltethető Magyarországon. A húszas-harmincas években indul, és sokféle kulturális tendenciával hozható kapcsolatba. Társadalmi háttere is egészen más, mint az előző korszakok naiv művészetének. Míg korábban a nagy egyéniségek és kisebb mellékalakok egyaránt a polgári-kispolgári rétegek képviselői voltak (mint pl. a felfedezés szempontjaiból igen szerencse'^ „világutazcS" művész Mokry Mészáros Dezső), ekkor zömében parasztmüvészeket fedeznek fél, s a felfedezés sajátos körülményei miatt rögtön izolédnak is a műve'\szet többi ágától. Ezt a felfedezést már nem művészek, újat kereső, lelkes gondedkoclók, hanem kegyesebb, vagy kevésbé kegyes céloktól fűtött műpáxtedók

27 végzik el. Üzletemberek, akik materiális hasznot szeretnének húzni, olyan alkotásokból, amelye;ken elcsodéilkoznak, elámulnak, de amelyek világához semmi közük sincs, vagy lelkes dilettáns „műértők", akik mecénás szerepükben irányítani is szeretnének valami folyamatot, amelynek sem okát sem rendeltetését nem ismerik. Es a parasztok elkezdenek festeni. Felmerül a kérdés: mindig készültek-e hasonló festmények, vagy csak ekkor születnek meg ? Bizony, megállapíthatjuk, hogy csak akkor születnek meg, amikor a társadalom igényli létüket. Provinciális oltárképek, nem „képíró" festette szentképek — elszórtan itt-ott portrék — léteztek korábban is, de csak véletlenül s ekkor is elöntő volt a cél, az alkalmazott jelleg. De azt, hogy egy parasztember, vagy asszony képet fessen, nem egyet vagy kettőt, le'gény- vagy lánykorában, hanem folyamatosan többet és egyre többet, hogy képekbem valljon érzéseiről, leírja mindennapi életét, ünnepeit, hétköznapjait, ezt a folyamatot csupán az érdeklődés, a kereslet inelította meg. A faragás, a szobrászkodás esete más volt. A magyarországi pásztorművészet,

28 az édlattartással összefüggő régi népművészeti műfaj, ősidőkre visszavezethető faragóhagyománnyal rendelkezik, de ezekben is döntő az alkalmazott jedleg. A szándékolt esztétikum mindig a célszerűséggel függ össze, így nem „művészeti alkotások", hanem művészileg megformált használati tárgyak a pásztorművészet korábbi emléked. A szabadabb szobrászkodás, kötetlenebb forma és témavilág szintén csak a XX. században indul meg faragóink között, valamived korábban mint a festészet, de hasonló indítékok alapján. Ez a helyzet nem jelenti azt, hogy a parasztművészek munkássága erőltetett. Amikor látják, hogy érdeklőelne>k irántuk, egyre gazdagabb variációkat produkálnak. Leírják házuk teljéit, környéküket, munkájuk eseményeit, s az évszakok változáséthoz kötött életüket. Ünnepköreik ősi eredete, babonáik mitikus jelentése mind feltánd monoton ritmuséi, epikai jellegű képedkbem. A népművészet ősi rétegei és hagyományai épülnek bele ezekbe a friss, gombamódra szaporodó alkotásokba, amelyek azonban mégsem népművészeti alkotások többé. A személyes kifejezésre törő művészek eszközeiket onnan veszik, ahonnan tudják: a dekoratív díszítő hagyományból az egy-két elemi iskolai osztály rajzoktatásának alapismereteiből, vándor festők, vidéki rajztantirok fogásainak elleséséből. A parasztíéstők nem jéirnak a Louvre-t, sem a Notre Dame-ot nézni, még csak a Magyar Nemzeti Miizeumba sem jutnak el. PártoleSik szinte féltékenyem óvják őket minden kultúrhatástól, ha utaztatják őket úgy viszik, mint „e;sodaállatokat", s éigy is írnak róluk, mintha nem emberek lennének.

29 Miért teszik ezt? Mert nem biztosak be;nne, hogy maguk képe'se'k volnának-e me;gőrizni naivitásukat. Nem is mindegyiknek sikerül élete végéig e nyelvem beszélni. A péirtotók nemcsak az izoláció me^sterségens fenntartéiséiról gondoskodnak. Megfeledő ideológiáival is körülveszik őket. Az „őstehetségek" keresése faji mítoszokkal kerül kapcsolatba, s nemcsak az internacionális szellemű avantgarde ellen játsszák ki

30 őket, de polgéiri festészetünk nemes értékeinek kulturálatlan fel nem ismerését, tagadását is elősegíti ez a rosszízű ünneplés. Bizony szinte csoda, hogy ilyen légkörben is születtek igazi értéket jelentő alkotások.