Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Márffy Albin: Mefisztó a színre lép (Zichy Mihály)

MEFISZTÓ A SZÍNRE LÉP (ZICHY MIHÁLY ö T R A J Z A G O E T H E F A U S T J Á H O Z) A Művészet 1966. januári száma már hírt adott a Magyar Nemzeti Galéria nagyértékű, élj szerzeményéről: Zichy Mihály sokéiig elveszettnek hitt Faust illusztrációiról. A rajzokat egy külföldön élő, magyar műgyűjtő, Tamássy Gyula szobrászművész fedezte fel Rómában, és miután évekig gondosan őrizte, most átengedte a Magyar Államnak. A Magyar Állam élt a kínálkozó alkalommal, és XIX. széizadi nagy művészünk rendkívüli szépségű rajzai a magyar képzőművészet országos gyűjteményébe kerültek. Zichy Mihály a múlt század hetvenes éveinek második felében, 53 éves korában Günsburg Horace báró, a neves műértő megbízássából kezdett hozzá a Faust illusztrálásához. Mindössze 20 rajz készült el, és az illusztrációk csak a tragédia első részének feléig, a boszorkéuiy bűvös varázslatát ábrázoló jelenetig követik Faust drámáját. A mű teljes illusztrálása azért szakadt félbe, mert Zichy a hetvenes évek végén elhagyta Párizst és visszatért a cári udvarba, ahol más feladatok foglalták el. Az elkészült sorozatot azonban — így csonkán is — a Faust leghűbb, legmélyebben átélt interpretálásának tartják. A Magyar Nemzeti Galéria a rajzokat 1965. októberében kamarakiállításon mutatta be. Mennél többször, mennél alaposabban nézzük a rajzokat, annál több megkapó művészi élményben van részünk. A kutató szem újabb és éijabb részleteket fedez fel a szilárd képszerkesztéssel egységessé formált, mindig a valódi lényeget kidomborító lapokon. Rendkívül nagy rajzi, ábrázolási gazdagság, amely azonban a finoman árnyalt tónusok következtében soha sem vezet zséifoltságra. Nehéz a rajzokat úgy elemezni, hogy az írás hűen tolmácsolja Zichy Mihály érett, és mégis fiatalos lendületről tanúskodó alkotéisát. Az irodalmi alkotások képzőművészeti interpretálása — még a legjobb is — általában csak a cselekmény egy-egy jellegzetes pillanatéit ragadja meg. Zichy Faust illusztrációi a cselekménynek térbe és időbe helyezett folyamatát ábrázok) művek. Ma, amikor az illusztráció könyvművészetünk fejlődésével egyre nagyobb jelentőséget kap, egyre inkább önálló műfajjá válik, érdemes és tanulságos lenne Zichy Mihály Faust illusztrációival behatóan foglalkozni. Már az első pillanatban feltűnik, hogy a rajzok kilenc évtizeddel létrejöttük után is modernek, ábrázolásbeli felfogásuk, ökonomikus szűkszavúságuk és bravúros vonalvezetésük mindenben megfelel a korszerű tollrajztechnika követelményeinek. Ebben a rövid írásban csak egy részfeladat elvégzésére teszek kísérletet, öt rajzot véilasztottam ki — a sorozat X—XIV. darabját —, amelyek önmagéiban is egész, zárt részt, a dráma cselekményének tulajdonképpeni indítását éibrázolják. A kiválasztott rajzok közül az első azt a jelenetet éibrázolja (71.kép), amikor Faust és famulusa, Wagner alkonyattájt visszatérnek a városkapu előtt tett sétájukról. Faust töprengve vitatkozik Wagnerrel a lélek kettősségéről; az embernek egyrészt a földi gyönyörök után vágyódó, másrészt magasba törő, egymásnak ellentmondó vágyaira célozva. Töprengésébe romantikus érzés vegyít kétséget és misztikus félelmet. Wagner óvja mesterét a szellemek hazug csábításától és hogy véget vessen az elmélkedésnek, így szól: — „De induljunk! Száll már az alkonyat* * Goethe: Faust. Fordította: .Jékety Zoltán és Kálnoky László. Európa Könyvkiadó 1964. (A. VILÁGIRODALOM KLASSZIKUSAI sorozat.) 47. oldaitól. 8 a lég lehűl, a köd szakad!" „Ilyenkor jó csak a szoba!" — Majd látva, hogy Faust mereven figyel valamit, így folytatja: — „De mért csak állsz, s bennülsz folyvást oda? Az alkonyatban így el mi ragadhat?" — „A tarlón, látod-e, fekete kutya baktat!" — válaszolja Faust maga is kérdőn. Wagner is látja a kutyát, de nem tulajdonít neki semmiféle jelentőséget. A misztikumok világában élő Faust azonban valamiféle fantomot lát a kutyában, amely „. . .csigakörben forogván jő hozzánk mind közelebb s közelebb. . ." és „forgószélforméijú lángok" fellobbanását látja a kutya lábnyomán. Az az érzése „Mintha jövő szerződés zálogául, bűvös hurkot" kötne lábuk köré. Amikor azonban az édlat közelebb ér hozzájuk, Faust babonás félelme is szűnik. Hívja a kutyát, és majdnem megnyugodva mondja: — „Bizony! Lidércnek nyoma sincs. Mi más lehet mindez, ha nem idomítás?" — Wéigner biztatja mesterét: vigyék magukkal a kutyát, amely hűségével