Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)

Bodnár Éva: Jobbágyi Gaiger Miklós

Cséplés (1930) című képén az égő sárga szín vált uralkodóvá, mely későbbi aktjain is gyakori. Termékenységére utal, hogy 1931-ben ós 1933-ban ismételten kiállított az Ernst Múzeumban, csoportkiállításokon. A Dunántúl, „az édes Pannónia" mindvégig ihletője, akár a kies, Vas megyei falut, Bögötét, nyaralásainak színtorét festi, akár a Balaton gyönyörködtető látványát. A bögötei park piros pünkösdirózsáit vagy méhesét, a kert fái között áttűző napfény sugarai ragyogják be. A harmincas évek végén egész sorozata születik meg napsütötte balatoni tájképeinek: Szigligeti táj (1939), Kilátás a Balatonra (1936), Szőlőhegy a Balaton partján (71. kép, 1938) című stb. Legnagyobb gyűjteményes kiállítását 1939 áprilisában a Műterem című kiállítóhelyiségben rendezte majdnem száz képből: olajfestményekből, pasztellekből és temperákból. Széles körű sajtóvisszhangja volt e kiállításnak és a korabeli napilapok komoly elismeréssel írtak róla: ,,. . . A francia kultúrán nevelkedett Gaiger. . . bravúros előkelőséggel bánik a halvány színek összes árnyalataival, aktjaiban a női test lágy formáinak anyagszerűséget, a puha körvonalakat könnyed gyöngédséggel tudja érzékeltetni. Harmonikusan összehangolt virágcseiidéleteinek . . . minden ecsetvonását meleg, férfias líra hevíti át. Minden technikai tudásán túl Gaiger igazi értékét kiegyensúlyozott, szerény egyénisége, elmélkedő hajlama, fejlődésre való törekvése . . . dönti el." (f)utka Mária) Néhányszor megfestette önmagát is, egész alakban, modelljei között, munka közijén, tükörben vagy arcképen palettával, hegedűvel a kezében. Egyik legszebb portréja érzékletesen modellált, festői finomságokban gazdag, kutató, töprengő kifejezésű mellkép, fekete zubbonyban 1942ben (Magyar Nemzeti Galéria tulajdona). A felszabadulás után is tevékenyen vett részt a képzőművészeti kiállításokon, rendszeresen szerepelt a Műcsarnok tárlatain. Utolsó éveinek terméseiből legszebbek a zsennyei Alkotóotthonban és Sárospatakon festett tájképei. Lírai gyöngédséggel ábrázolja édesanyját, az erkélyen üldögélve kózimunkázás vagy olvasás közbon. Mikor édesanyját a negyvenes évek végén elvesztette, legjobb barátja Pá tzay Pál lett. Kortársai közül sokra értékelte még Barcsay Jenőt, Holló Lászlót, az utóbbi művészetét kitűnő összefoglalásban jellemezte a Tér és Forma című folyóiratban, kiemelte festészetének balladai tömörségét és azt az értékét, hogy művei tárgyi vonatkozásaitól függetlenül is — legbensőbb életérzésükben — jellegzetesen magyarok. 19ő9. június 13-án halt meg Budapesten. A mindig szerény és nemes gondolkozású festő munkában eltöltött életének, becsületes, mértéktartó művészetének kívánt emléket állítani a hagyatéki kiállítás, melyet 54 festményéből a Műcsarnok két nagy termében rendezett a Magyar Nemzeti Galéria 1963-ban. Bodnár Eva