Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)

Haulisch Lenke: Paizs Goebel Jenő: Csendélet rákokkal

lyesen. A lábastál a benne levő meghatározhatatlan tárgyakkal (tojás, gyümölcs ?) az áldozati kehely, a szokatlanul keskeny, tündéri színekben játszó drapéria valamiképpen a papi öv képzetét keltheti a szemlélőben. Ennek a selyemdarabnak a rajza megtörik az asztalon, függetleníti magát az asztal perspektívájától, hogy felső végével a szabadban dolgozó festő felé mutasson. Még kirívóbban, szinte mutatópálcaként irányul a megszállottan dolgozó festőre (ez egyébként önportré) az asztal mellé támasztott, varázspálcaszerű horgászbot, jelezvén, hogy a belső térben felépített oltáron ő hivatott bemutatni az áldozatot. Szentendrei sajátosságok : Az 1928-ban megalakult Szentendrei Festők társasága az 1930-as évek folyamán egy sor festőt vonz a kisvárosba, akik akár letelepedettek, akár látogató vendégek, részben az alapító tagokkal, részben azok nélkül sajátos, a magyar festészetben különálló, körvonalazható felfogást képviselnek. Ehhez a körhöz tartozó legjobb művek a század első két évtizedének konstruktív és aktivista hagyományait folytatják, témavilágukban nagyrészt a kisváros utcaképeire, házaira koncentrálva, ritkán intérieur és csendélet témával, A semleges témavilágon keresztül azonban a látvány mögött a rendet keresik, az utcák, házak, csendéletek, interieurök szigorú, zárt világgá alakulnak rajtuk. Az 1919-es Tanácsköztársaság leverésével a magyar festészet aktivista, konstruktív, a világ átformálására törő szárnya visszavonulásra kényszerült. Polgári festőink szinte kivétel nélkül megadták magukat, emigráltak, vagy belső emigrációba kényszerültek a Horthy-fasizmus alatt. Passzív tartózkodással fordultak el a kor eseményeitől egy idillikus látványpiktúra, a nagybányai természetelvű hagyományok felé (Berény Róbert, Bernáth Aurél, Szőnyi István stb.). A progresszív vonalat csak olyan tisztázott világnézetű művészek tudták egyértelműen továbbvinni, mint Derkovits Gyula, Dési Huber István vagy a Szocialista Művészcsoport tagjai. Náluk a képépítés és tematika következetesen fejleszti tovább az 1910-es évek aktivistáinak hangját, bár azok merész lendületéhez, harsogó, erőteljes hangjához képest e tudatos művészek hangja is szordinósabban, bár differenciáltabban mintegy csendes, tudatos kiállással szól. A szentendreiek, mint Egry József, irányzatos tematikusság nélkül tartották meg az aktivisták alakításmódját, tematikailag leszűkülve ugyan, de házaik ós csendéleteik kemény szögleteivel az adott világ ellen fordulva. Lényegében polgári festészet ez, amelyik ugyancsak zárt világot épít maga köré, de nem idillikusát, hanem merev, főleg vízszint ós függőleges formáival sötét hangú, líraisága mellett is mármár támadó élű bástyákat. Ez a konstruktív, építményes, főleg vízszintes és függőleges határok közé zárt világ jellemző Paizs Goebel tárgyalt csendéletére is. A játékos mozgékony színek nem leplezik el a formák egymáshoz való viszonylatait, hanem építeni-szerkeszteni segítenek azokat. A szentendrei festészetnek ez a zárt világa az 1930-as évek felé, a háború szomorú előkészületeiben egyre inkább inogni kezd, de nem oldódik fel, hanem megtöredezésével a szörnyű kor képét kívánja tükrözni. Kállai Ernő egyik katalógus előszava,

5 amelyet egy olyan kiállításhoz írt, ahol a kiállítók 60%-a szentendrei vonatkozású, jól jellemzi a magyar festészetnek ezt a csoportosulását: „A szellem csöndes sugárzása, a forma sima, nyugodt lejtése csak kivételesen adatott meg ennek a fiatal művészetnek, amelynek arcát jórészt a szociális gond, a nemzeti vagy egyéni pesszimizmus, a kellemes illúziók híján való szorongó igazlátás terheli. Akinek érzékeny szeme és képzelete van, az bizony itt is megláthatja, hogy a bensőséges festői és plasztikai jelek mélyén magyar életünk riasztó, orvoslásért kiáltó bajai lappanganak." S enyomasztó vonások, amelyek hazánkban leginkább a szentendrei festészetben jelentkeztek az 1930-as évek folyamán, ugyanitt már a harmincas évek elején is mutogatják előjeleiket. Paizs Goebel festményének külső, ablakon kívüli világa furcsa megfogalmazást mutat. A festő nyugtalan, szinte lávaszerűen mozgó talajon dolgozik, aminek bizonytalanságát még fokozza, hogy a háttérben levő és természeténél fogva nyugtalan, mozgékony víz hozzáképest nyugodtnak tűnik. De ezt a nyugtalanságot jelzi az asztalon levő lábastálnak fájdalmasan megvonagló kontúrja,

8 amelynek továbbfejlődését láthatjuk később a harmincas évek során Arnos Imre hasonló tárgyú csendéleteiben,

7 Vajda Lajos „végzet madara"

8-iban, vagy Bán Béla „hálóba zárt halak"

9 módjára vergődő figuráiban. Az 1930 körüli évek magyar festészetének általános sajátságai a tárgyalt képen belül. Egyetlen érdekes összefüggést szeretnénk kiemelni, amely a festményt szoros szálon fűzi az 1930-as évek magyar festészetének egyik sajátos jelenségéhez, ez a műfaji jellegzetessége: szűk kivágatú intérieur, emberi alak nélkül, kilátással a szabadba. Az 1930 körüli években lépten-nyomon találkozunk ezzel a műfajjal jelentős festőink jelentős művein. (PL Bernáth Aurél: Reggel, 1927; Dési Huber István: A vándor, 1939; Derkovits Gyula: Téli ablak, 1930; Ámos Imre: Tél, 1930; Fenyő A. Endre: Csendélet szerszámokkal, 1932, stb. 65., 48., 4., 66., 67. képek). Az intérieur mint önálló műfaj általánosabb elterjedése (tehát nem egyedi jelenségként) a polgárosulás bizonyos szakaszain észlelhető,

10 pl. a németalföldi festészetben, vagy a XIX. század végén a „nabik", nálunk Rippl-Rónai József, Csók István vagy Réti István művészetében; Az „én házam az ón váram" felfogás hordozója, az egyén és szűkebb környezetének abszolutizálása jelentkezik benne. Rendszerint a teljes védettséget nyújtó család és otthon polgári illúzióit éltetik, s ilyen fostői értelmezésben legtöbbször emberi alakkal együtt él az intérieur. Olyan módon, hogy a szobabelső a figurának nincs alárendelve, hanem az emberi alakkal azonos hangsúllyal, esetleg fölérendelten kapcsolódik.

11 Más jellegű az 1930 körüli évek említett műfaja. Figura igen ritkán szerepel benne, a kivágat szűk, rendszerint valamilyen csendóleti elem dominál benne, s a