Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)
Oelmacher Anna: Derkovits Gyula és hatása a Szocialista Képzőművészek csoportjára
Tudjuk, bőségesen alkalmazta a jelképet, mert a tartalmi sűrítés így kívánta, és nem félt a groteszkig menő túlzástól sem, mint éppen a végleteknek megfelelő kifejezésmódtól. Emberi ós festői indulata nem tűrte a rózsálló szépséget — gondoljunk csak az Anya rózsaszín harmóniáiba sötét umbrával karmolászott arcredőkre, a göcsörtös anyakézre —, a szépség nála a fanyarral vegyült, mert nemcsak tudomásul vette a valóságot, hanem kimutatta összefüggéseit, felmérte erőviszonyait és vizsgálta a halasztást nem tűrő változtatás módjait. Gondolkodott ós festett. Kortársai, ha el is ismerték művészi jelentőségét, osztálytudatát a „képzőművészettől idegen irodalmiságnak" minősítették s őt magát műveletlennek tartották, pedig csak iskolázatlan volt. De hogy ki a műveletlen, az-e, aki olvasta Ortegát és fél a tömegek lázadásától, vagy az-e, aki a valóságban élve felismeri és segíti a proletariátus történelmileg szükséges cselekvését — ez a kérdés már eldőlt. Maga az a tény, hogy polgári méltatói elválasztották képeinek festői kvalitását a mondanivalótól, a tudatosan választott témától s az egyszeri témában jelentkező közérdekű tartalomtól, már ez is bizonyítja vizsgálódásuk és értékelésük — enyhén szólva —• egyoldalúságát. Úgy festett, ahogy csak ő festhetett, s azt, amit csak ő és csak ahogyan ő látott ós értett a világból. Az amit: a munkásosztály múltja, jelene és jövője, az ahogyan: sajátosan kimunkált művészi eszközei ós a tudományos világnézet iránytűje. Mindez feltételezi egymást ós ezek együtteséből, nem utolsósorban zsenialitása által lett művészete olyan, amilyen, vagyis csodás színharmóniákba és szilárd kompozíciós szerkezetekbe fogalmazott, szuggesztív tartalmú, témájában és formájában úgyszólván máig a legmodernebb művészet. Modern a formáiban, amikbe beleötvöződött minden addigi festői eredmény ós modern a tartalmában, mert a társadalom legégetőbb, legaktuálisabb problémáit fejezte ki. Egyéni az átélés mélysége ós az expresszié sajátos, csak rá jellemző formáiban, de egyetemes mindabban a nem szánakoztató, hanem megrendítő ós felemelő humánumban, amivel a munkásosztály egy-egy alakját az egésznek képviseletében elénk állítja. Képkivágásai, az alakok elrendezése a térben, a kompozíció fővonala olyan természetességgel szolgálják a kifejezést, mint a lélegzet. A Halottsiratás fiatal halottja sötétviola színével betölti a kép előterét s felette a siratok, a görcsösen torzult barázdás arcok a fekvővel párhuzamosan, csaknem ugyanabban a síkban jelennek meg. A vízszintes párhuzamosok a teljes passzivitás, a mozdulatlanság kifejezésére szolgálnak. A Menekülők változatain a diagonális tengely már hatalmas megmozdulás. A térproblémák, mint a bent és kint (Viharban, Péküzlet előtt stb. [l.kép]), vagy a belső tér ritmikus tagolása (Proletárcsalád, Hajnal [2. kép]) teljes következetességgel azt a dualitást tükrözi, amiben élt és ami — mint fémbe a savak — belemarta magát tudatába, így lehetett minden témában ós minden műfajban vaskövetkezetességgel pártos. A csendéletbe éppúgy belesűrítette létének és tudatának meghatározott egységét, mint a legpolitikusabb figurális kompozícióiba. Két csendéletét vizsgálva láthatjuk, hogyan jelentkezik azokban a végletes osztálytartalom. Mindkettő egyazon évből, l ( J2!)-ből származik. Az egyik az ismert Halas csendélet (3. kép), amelyen sztaniolt, colluloidlapot ós más, nem festéktermészetű anyagot alkalmazott az ábrázolt tárgyak valószerűbb érzékeltetése céljából. Ezen a képen rálátásban, fehér törlőruhán, egy tányérban aranyló füstölt hal a kép centruma, előtte kés, mögötte yoghurtos üveg ós ébresztőóra, a munkásember kis zsarnoka. Mindez alatt papíron Ms számok sora, összeadással és szorzással. A másik festmény csaknem ismeretlen. Csendélet tokaji aszúval (I. tábla). Ezen a képen terített asztalon, az előtérben újsággal félig elfedve, sok ezüst evőeszköz sorakozik. Felette az újságon világosan olvasható: „értéktőzsde hivatalos jegyzései, szeptember 11—17". Rajta sárga keretes szemüveg, melyből kinagyítva két szó olvasható: „Bank kur" és „A kamat". Középtérben és egyúttal a kép középpontjában, aranyalapon áll a tokajis üveg, tőle jobbra tányéron, zöld levelek között színes szőlő s az üveg mellett ós mögött is szótszórva szőlőfürtök és kormoskörték hevernek. Az egész kép az ősz, a beérés (szeptember 11— 17!) aranyos-barnás-violás színeiben ragyog fel s e színek csak még szebben zengenek az ezüst és fehér-szürke mellett. A bőséget — melynek forrását is megjelöli a tőzsdei hírekben — ábrázolja, sűríti aszúba, ellentétben a Halas csendélet szikár szegénységével. De ha megnézzük a Téli ablak című (4. kép) 1930-ból származó kompozíciót, ami részben csendélet — az ablak belső párkányán, papíron a kis száraz kenyér, s ez a motívum még ismételten előfordul Derkovits, majd később mások képein a szegénység szimbólumaképpen. Másrészt életkép, vagy ha úgy tetszik, történeti kép — hiszen e kettő már a XIX. században is összefonódott —, mert történelmet jelentenek a szuronyos csendőrök a jégvirágos ablakon túl — ebben teljes egyértelműséggel a hatalom ereje és a kiszolgáltatott szegénység ütközik meg. Ez az ütközet a valóságban ós az azt híven tükröző művekben 1932-ig elég egyoldalú. Terror, statárium, ez szituáció és képtóma, de ezután előtérbe áll, megnő és aktivizálótlik a proletár. Nemcsak a már említett műveken, ahol a javak teremtőjeként emelkedik, de az önarcképekben is, és főleg az 1932-ben készült Nemzedékekben, ahol újra csak a József Attila-i sorok: „én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani" magasrendű, hibátlan képi fogalmazása előzményét csodálhatjuk. A Nemzedékekben azonban konkrétebb a tartalom, mert Marxtól a tanulva-tanító munkásfestő veszi át, hogy továbbadja a jövendőt jelentő gyermeknek, mint messzevilágító fáklyát, a tudományos világnézetet. Derkovits Gyula fenomén, de abban az értelemben, ahogy Plehanov meghatározta a személyiség történelmi szerepét. A munkásosztály soraiból nőtt ki, csak úgy, mint