dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)
Farkas Zoltán: Munkácsy Mihályról
MUNKÁCSY MIHÁLYRÓL Egyik francia nyelvű, világszerte elterjedt képzőművészeti folyóirat beszámoló, adattári részében ismertetést hozott Jules Mersch belga író amaz írásából, amely Munkácsyékról a luxemburgi nevezetességeket tárgyaló nemzeti életrajzgyűjteményben jelent meg. Végre tehát sok-sok év után ismét felbukkant legnagyobb festőnk a nyugati irodalomban. A tanulmány tulajdoidiéppen Cécile Papier de Marches bárónővel (1845—1915) foglalkozik, aki első férje halála után a mi Munkácsy Mihályunk hitvese volt. Következőket írja benne többek között: ,, Cécile kívánatos, eleven, testes, eléggé közönséges, igen üzleti szellemű volt és alkalmat adott nekem, az írónak, hogy olyan környezetbe jussak, amelyről ma már fogalmunk sincsen: második férjének, Munkácsy Mihálynak közelébe, aki 28 éves korában véglegesen telepedett le Párizsban. Megismerjük lelkesedését Courbet, Millet iránt, aztán barátait: Liebermannt, Makartot, Chaplint, Gustave Dórét, a nagy képkereskedőnek, Sedelmeyernek szerepét, aki Goupilre következett, s elhatározta, hogy Munkácsyt reklámra tanítja, s ezért nagyvilági életet, meg vendégeskedést javasolt. Megismerjük a Krisztus Pilátus előttnek, a Golgothának, a Mozartnak, ezeknek az óriási festményeinek sikerét. Fényszóróval mutatták be őket virágokkal telt szalonjukban, ahol Renan gratulált a Krisztusról alkotott modern felfogáshoz, s ahol Liszt és Dumas fils látogatták. Néhány adat műve sikeréről: naponta ötezer látogató, közölök 500-an fogaton jöttek megcsodálni a Krisztus-képet, közöttük Galles királyi herceg és Gambetta. Kétezer metszetet adtak el róla két óv alatt. Kiállították aztán Bécsben, Budapesten, Varsóban, Münchenben, Berlinben, Amszterdamban, Stockholmban, Christiániában, Brüsszelben, Angliában és Amerikában. •— Ezek a kivételes sikerek nem gátolták Munkácsyt abban, hogy meg ne érezze az impresszionista áramlat jelentőségét, hiszen érette saját tanítványai cserben hagyták, s hogy bosszúsan ki ne jelentse azt, hogy „borzad" azaz féltőié... " De hogyan is állunk tulajdonképpen Munkácsynéval ? Azok a magyar kortársak, akik párizsi vagy kolpachi vendégszeretetét élvezték, elragadtatással emlékeztek meg róla. Dicsérték hasonlíthatatlan háztartásáért, bőkezűségéért, lebilincselő kedvességéért. Geniális férjének megértő társát látták benne, aki mindenben támogatta, boldog volt nagy sikerei miatt és mindent elkövetett, hogy népszerűségét elősegítse. Fáradságot, pénzt nem kímélve iparkodott, hogy társadalmi összeköttetéseiket mind szélesebbre építse, nagy vacsorákat adott, estélyeket rendezett, amelyeken néha néhány százan is megfordultak. Csak elvétve akadt közöttük olyan szigorú bíráló, mint Justh Zsigmond, aki sznobságot vetett szemére és beteges hiúsággal vádolta. Az akkori párizsi francia s az ott élő nemzetközi írók, művészek és a nagyúri társaság örömmel érintkezett Munkácsyékkal, a világ fővárosában megforduló idegen nevezetességek, fejedelmi személyek szívesen látogatták őket. Munkácsy halála után azonban már számosan voltak, akik feleségében pályája egyik megrontóját látták. Szemére vetették mértéktelen szórakoznivágyását, pazarlását, léhaságát és különösen azt, hogy férjének miatta kellett szinte emberfeletti munkát végeznie. Érette vállalt olyan megbízásokat, amelyeknek célja csupán pénzkereset volt és így kizökkent tehetségének zavartalan, tisztára csak művészi kifejtéséből. Házsártossággal, szűkkeblűséggel vádolták. Féltékenységét is terhére rótták. Ezt a pört nehéz eldönteni. — Az a sok száz levél, amelyet Munkácsy feleségéhez intézett gyakori távollétei alatt, nem szolgáltat arra bizonyítékot, hogy a házastársak között feszült lett volna a viszony, hogy Munkácsy elnyomottnak, kihasználtnak érezte volna magát. Arról se feledkezzünk meg, hogy Munkácsy nem volt határozott, elszánt, kemény jellem, hogy önmaga erős kézzel tudta volna elrendezni életét. Mindig telve volt kétkedésekkel, bizonytalanságokkal, s a gyakorlati élethez nem volt valami eleven érzéke. Szüksége volt valakire, aki a mindennapi élet gondját válláról levegye, sőt irányítsa. A sors Düsseldorfban összehozta Papier Ceciliával, aki ugyancsak meg tudta állni helyét az élet forgatagában. Nagyravágyó volt, erősakaratú. Szegény családból származott, de már első férje, de Marches báró mellett alaposan kivette részét a kor örömeiből. Hozzászokott a fényhez, a csillogáshoz. Amikor első férje halála után Munkácsy Mihály felesége lett, még tágabbra nyíltak előtte a nagyvilág kapui. Szerette az ünneplést és büszkén sütkérezett abban a glóriában, amely világhírű férjéről őreá is sugárzott. Bizonyos, hogy két kézzel szórta a pénzt fejedelmi háztartására. Saját, első férjétől örökölt vagyonából évi 50—70 ezer frank jövedelme volt, Munkácsy bevételei az évi két, néha háromszázezer frankot is elérték. (Mai magyar pénzben, forintban: hússzal kell szorozni.) A házaspár mindent elköltött, ami kezeügyébe került. Gyermekük nem volt, akiről gondoskodjanak. S végül is kettejükön állt a vásár. Levelezésükből megállapítható,
