dr. D. Fehér Zsuzsa - Kabay Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 2. szám (Budapest, 1960)

Bordácsné Haulisch Lenke: Ámos Imre emlékkiállítás

Ámos festői hangjának e lágy, messziről búgó falzettje nemsokára harsogó fortissimóvá erősödött, 1940 végén hívták be először munkaszolgálatra. Ettől kezdve hátralévő életének nagy részét különböző munkatáborokban töltötte. A háború, amely eddig inkább ösztönszerűen rettentette vissza, szomorú tapasztalattá vált számára. A harctér és a hátsófront szomorú élményei érzékeny lelkében megsokszorzózódtak. Bombatámadások, betegség, éhség ártatlan életeket pusztító esztelensége legbensejéig felkavarták. Talán kínjainak enyhítésére — ha lehetséges — még többet dolgozott, mint korábban. A munkatáborban, mikor a többiek pihentek, megindult kezében a töltőtoll, s egymás után vetette papírra megrázó látomásait. Ezek közül azokat, amelyek legmélyebben vésődtek beléje, három-négy hónapos otthontartózkodása alatt kész képekké, önálló grafikai lapokká alakította. Ebben a mindhalálig gazdagon buzgó munkakedvében rokonát Radnóti Miklós, nagy magyar mártírköltőben lelhetjük meg, aki hasonló módon a legembertelenebb körülmények között is utolsó percéig munkálkodott. Az új élmények ismét új hanggal ötvözték Ámos víziós festészetét, Ahogy valósággá váltak sejtelmei, úgy lett halk, tompa színvilága erőteljessé, s váltak ködből szőtt látomásai szilárdakká, megfoghatókká (V. tábla). Elénk keveretlen zöldek, kékek, narancsok szolgáltatják a kíséretet az új mondanivalóhoz, és különösen két, szinte szimbolikus szín az, amelyik csaknem minden késői képének alaphangulatát adja : a, vér sikoltó vöröse és a gyász fojtogató feketéje. A tárgyakat vastag fekete kontúrokkal zárja össze, amellyel sokkal inkább hangsúlyozza testiségüket, mint eddig tette (58. kép). A látnók alakja eltűnt, megmaradt a látomás, amely most már önálló érvényű lett. Szürke, meghatározatlan rémálmok helyett valódi fekete gépmadarak özönlik el a fenyegető eget, a szobában a falon táncolnak a képek, az állóóra rémülten kongat, s odakint a lovak bele pirosan fordul ki a hóra. Egyik legszebb késői képén, mely a Sötét idők címet viseli (59. kép), görcsös, redves levágott ágú fatörzs előtt a sors angyala till, hogy fürészével végleg kidöntse a sokat szenvedett facsonkot. Még egy ilyen víziószerű téma is a szomorú valóság jellegét ölti magára. A súlyos, szilárd konstrukciójú, zárt formák darabosan fejezik ki mondanivalójukat. Bármennyire hangsúlyoztuk és hangsúlyozzuk, hogy Ámos mondanivalóját és ebből következően kifejezési formáját döntően befolyásolták életének s a történelemnek szomorú eseményei — melyek az ő esetében szorosabban összeforrtak, mint bárkieben — mégis meg kell néznünk, volt-e, s milyen szerepe volt Ámos párizsi útjának ebben a változásban. Mint naplójában írja, Chagall — akinek több munkáját elvitte megmutatni - - elragadtatva szemlél te dolgait, csupán némelyiknél tett kifogást a színnel és konstrukcióval kapcsolatban. Naplójában ez a mellékes megjegyzés talán el is kerülné figyelmünket, ha a későbbi években éppen nem a Chagall által kifogásolt szempontokból változtatott volna stílusán. Mégis azt kell mondanunk, hogy franciaországi útja csak tudatosította elgondolásait, anélkül is hasonló módon fejlődött volna, mint ahogy ő maga is helyesen látta : „Szerencsére a Parisban látottak nem forgattak fel, inkább felráztak és összegeztem magamban a kissé bizonytalan bizonyos irányú törekvéseimet . . . Jóval színesebb lettem a régivel szemben és konstruktívabb. Lényegében ugyanazt festem felfogást illetőleg, mint előbb." Ámos Imre művészetében igen fontos szerepet foglal el a grafika, Korábban inkább mint tanulmány, később mint önálló kifejezési eszköz. Az 1940-es években életművén belül a grafika veszi át a vezető szerepet, és kifejezési formája a, festményekre is rányomja bélyegét. A vastag fekete kontúrokba zárt, a színek erejétől szétfeszülni készülő formák grafikáinál jelentkeznek először. Legszívesebben használt technikája a tusrajz, (60. kép) amelyet vagy egyszerűen a fehér lapon magában hagy érvényesülni, vagy keveretlen, élénk temperaszínekkel fedi le az alapot a fekete tuskontúrok mögött. A gyorsan készülő tusrajzok, temperáik alkalmasabbak azoknak az élményeknek a kifejezésére, melyet utolsó éveinek zaklatott eseményei keltettek benne. Ezek a pillanatnyi hangulatot maradéktalanul lerögzítő lapok adják talán a legmélyebb betekintést lelkiállapotába. S mivel annak rövidebb időtartamát vetítik fel, a legszélsőségesebb érzelmeket fejezhetik ki. Ámos az életnek már egészen a szélén állt akkor, ahonnan visszatekintve a dolgok más formát és perspektívát kapnak. „Ami volt, annak más távlatot áld a halál már" — így fejezte ki hasonló érzését Radnóti Miklós. Ámos egyes grafikai lapjain is elvész a normális, nyugodt szem által látott távlat, képei — sokszor már egészen az absztrakt felé hajló formában • lelkiállapotot jeleznek hangosan sikoltozó színeikkel, örvénylő vonalaikkal. Mint artikulátatlan halálhörgés az értelmesen tagolt beszédhez, úgy viszonylanak elképzeléseinek első megnyilvánulásaihoz (61. kép). Ámos Imre művészetén végigtekintve megindulva szemlélhetjük hiú vágyát a békés és harmonikus élet s ezen belül a lehatárolt, nyugodt, klasszikus kifejezési forma után. Mivel az előbbi nem volt elérhető számára, — mint ahogy nagyon sok ember számára sem abban az időben — az utóbbit sem érhette el. Hiszen ő maga állította fel azt a követelményt művészetével