dr. D. Fehér Zsuzsa - Kabay Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 2. szám (Budapest, 1960)

Csap Erzsébet: Magyar szobrászat a XIX —XX. században

MAGYAR SZOBRÁSZAT A XIX-XX. SZÁZADBAN 1958. június 9-én nyílt meg e kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában Kontha Sándor és Csap Erzsébet rendezésében, s hogy a bemutatóról szóló ismertetés teljes legyen, röviden vissza kívánunk pillantani az útra, melynek során a jelenlegi kiállítás létrejött, és a közönség számára megtekinthetővé vált. A XIX—XX. századi magyar szobrászat anyagát összegyűjtve először 1926-ban mutatták be a Szépművészeti Múzeumban. A rendezők akkor a Szépművészeti Múzeum barokk csarnokát osztották 320 cm magas falakkal 3 fülkére, s az így nyert helyiségek közül kettőben helyezték el a kiválasztott magyar anyagot. Az épület eredeti architektúrája érintetlen maradt. E régi rendezés gondolata Petrovich Elek főigazgatótól származott, s a terveket már a múzeum 1917. évi évkönyvében ismertették. Megvalósulásáig nyolc év telt el. A kiállítás katalógusából megállapítható, hogy a magyar részen 85 szobor és kb. ugyanannyi érem, vázlat került a közönség elé. A válogatás munkáját akkor mindössze 600 darab magyar és külföldi művész által készített szobor és éremanyagból végezték el. Az egykori rendezési elv a történeti fejlődés bemutatása volt. Ez a gyűjtemény akkori állaga szerint töredékesen volt megvalósítható, mert a sok épületszobrász, emlékműszobrász alkotása kiesük a múzeumi gyűjtés hatásköréből, az állami vásárlások pedig korántsem jelentették a gyűjtemény rendszeres kiegészítését. Különösen az élő művészek alkotásaira vonatkozhat ez a megállapítás. A történeti teljesség érdekében nem csupán a legjobb eredményekről kívántak számot adni a legjelentősebb szobrok bemutatásával, hanem gipszpéldányokkal együtt sokoldalúan tanulságos, hű képet nyújtani szobra szádunkról. Másfajta rendezési lehetőség a múzeum hatalmas antik és középkori gipszmásolatai miatt nem volt. 1942-ben a háborús veszély miatt leszerelték ezt a kiállítást is. A majdnem húsz évig látható összeállításon lényeges változás, átrendezés, bővítés nem történt, olykor egyegy újonnan vásárolt szobrot iktattak be. A második világháború végén, a Szépművészeti Múzeum gipszmásolatainak leszerelése után ismét látható volt a szobrászati anyag egy része. Egy összefogó kép kialakítására azonban csak a Nemzeti Galéria megalapítása, új épület — a volt Kúria — megszerzése nyújtott lehetőséget. A párszáz darabból álló gyűjtemény 1800 darabra gyarapodott, és különvált a kb. 3000 dbból álló éremgyűjteménytől, mely másfajta elhelyezési, bemutatási feltételeket kíván. A Fővárosi Képtár mintegy 800 darabból álló gyűjteménye, mely a Szépművészeti Múzeummal történt egyesülés során olvadt össze a törzsanyaggal, szerencsésen egészítette ki plasztikai anyagunkat, Különösen az élő művészek alkotásainál sikerült általuk a legnagyobb hiányokat megszűntetni. A Főváros mecénás szerepót hirdetik ezek a művek új otthonukban is. Az élet gyorsuló üteme, a közönség részéről jelentkező sürgető igény a rendezők számára nem biztosított olyan hosszú előkészítési időt, mint az elődöknek, bár a feladatok megnőttek, bizonyos vonatkozásban bonyolultabbá váltak. Tudományos előkészítését nehezítette az a körülmény, hogy hiányoznak a művészekre és a művekre vonatkozó tudományos feldolgozások, részleteredmények ismertetései. Gyakorlatban a válogatás munkáját megkönnyítette az az irányelv, hogy csak nemes anyagból készült, — közel 300 művet — állítottunk ki. A kiállítás céljára külön helyiségek nem álltak rendelkezésre, s így az aula és a hozzá kapcsolódó körfolyósók nyújtotta lehetőségeket használtuk fel. Az eklektikus környezet, a hatalmas színes márványoszlopok, a sokfelé kanyargó többszörösen tagolt lépcsőfeljárók, pihenők önmagukban is figyelemre méltók, de a szobrok elhelyezését mégis változatossá, érdekessé lehetett általuk tenni. Először a hatalmas súlyú, könnyen sérülést szenvedhető márvány szobrainkat helyeztük cl az aulában. — így került helyére a magyar szobrászat megindulását jelképező Pásztorlányka — Ferenczy István műve — , Kölcsey Ferenc ülő szobra, Engel József által a múlt század második felében faragott Éva, liptóújvári Stróbl Alajos két remekműve: az 1896-ban készített Anyánk és a majdnem 40 évig készült Perzeusz. Véleményünk szerűit ezek a művek jelenlegi elhelyezésükben többet mondanak, többet nyújtanak a látógatóknak, mint korábbi helyükön. Az aula első benyílójában Ferenczy István portróművészetét kívántuk bemutatni mellszobraival, s ízelítőt adni nemzeti szobrászatunk megindulásáról, a múlt század első felében dolgozó Alexy Károly, Czélkuti Rudolf, Guttmann Jakab, Dunaiszky Lőrinc művészi tevékenységéről. Első ízben láthatók a közönség számára hozzáférhető helyen Ferenczy István-