dr. D. Fehér Zsuzsa - Kabay Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 2. szám (Budapest, 1960)
Bényi László: XIX. századi magyar festészet kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában
bontakozásának melegágya : ezen belül a Madarász életművére eső hangsúly (46. kép), és Székely Bertalan festői kibontakozásának szemléletes bemutatása : szinte e mesterek nevében történő összefogást jelent az egykori magyar művészi vállalás dokumentálására. Az alig méltányolt Gyárfás Jenő jelentékeny szerepeltetése a magyar festészeti realizmus csíráit biztosan tárja elénk. Lötz nagy Alföld-képe viszont éppen a mester saját életművén belül mutat rá a magyar síkság hazai, petőfies érzelmű szemlélésére. Mészöly festészete nemcsak témavilága szerint, de a természeti valóság meghitt és lírai tolmácsolása miatt is jellegzetesen a magáratalált honi festészet útját jelzi ; néhány festményének a Szinyeiével való egybekapcsolása a Szinyei-teremben a magyar paysage-intime festészetet a forradalmi magyar plein-air piktúra természetes előzményeként, kibontakozása, útkészítőjeként mutatja be (47. kép). A tizenkilencedik század festészetének végszavaként Munkácsy és Paál László festményei az addig kialakult nemzeti művészet legjellegzetesebb vonásairól tanúskodnak, egyben lerakják az emberábrázolás és a tájfestészet biztonságos alapköveit a- hagyománytisztelő utókor számára (48. kép). A rendezésnek ez a nemzeti jelleget kimutató vonalvezetése megfelel festészeti fejlődésünk valóságos képének, s hogy ennek érzékeltetése sikerült, azt, jól bizonyítja a párizsi Salon Populiste vezetőjének, Henry Rameynek számunkra is érdekes megfigyelése : a kiállítás megtekintésekor sorjában megnevezte azokat a műveket, amelyek véleménye szerint a most érintett nemzeti sajátosságokat tükrözik. A fentiekben vázolt rendezési törekvések szinte automatikusan megszüntettek olyan múltbeli csoportosításokat, mint volt például a müncheni akadémizmus együttes bemutatása a XIX. századi magyar festészet legutóbbi kiállításán. Benczúr Gyula ,,Nő az erdőben" c. üde plein-air képe, a mesterről alkotott ismereteinket gazdagítja, csakúgy, mint a kiállítás záró folyosóján szereplő erőteljes, színes Munkácsy és Székely Bertalan festményvázlatok. Hiányolható viszont a szerényen képviselt Dósa Géza ismert műve, a Zongoránál című festmény, amelyért a finom vázlat nem kárpótol megfelelően. Brocky Klapkáját is szívesen látnók a kiállítás első termében, mert ezzel a mester hazai kapcsolataira, a szabadságharcra is kívánatos utalás történnék mindjárt a kiállítás bevezetőjében ; a festmény festői kvalitásán kívül olyasféle szerepe is lenne, mint például a francia forradalomra is utaló Lányi-féle jakobinus-sapkás képnek. Másrészt örvendetes gyarapodást jelentenek a táblabírókor festészetének bemutatásában, Szálé, Hóra és mások eddig raktárban lappangó művei. Zichy Mihály Fogoly a börtönben című, feltehetően Táncsicsét ábrázoló festménye egyrészt érdekes kortörténeti dokumentum, másrészt, ha nem is pótolja a háborúban elveszett egyik főművét, az Orgiát, de Zichy festészetének beírni t a t á sá t gazdagí tja. Mindent egybevetve : a múlttal szemben örvendetes előrehaladást jelent a tizenkilencedik századi anyag ekként való kiállítása — amely azonban mégsem tekinthető lezárt, és végleges megoldásnak. Bényi László
