Sánta Ákos: Vadászfegyverek - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárgykatalógusai 4. (Budapest, 2018)
kább ezek duplacsövű változatát használták. Rendkívül precíz készítésűeknek kellett lenniük, ugyanis lényeges volt, hogy mindkét cső egy helyre hordjon. Az 1870-es években Angliában készítették azt a kettős billenőcsövű golyós puskát, ami rövidesen a nagyvadvadászok legkedveltebb fegyverévé vált. Ez az igen masszív felépítésű Express Rifle. Csöve, melyet a súlytöbblet ellensúlyozása végett megrövidítettek, már többnyire öntött acélból, erős csőfallal készült. Zárszerkezete ugyanaz, mint a Lancaster billenőcsövű puskánál, viszont a cső és a fegyverhez való töltény új. Az akkoriban általános, a Lefaucheux- és Lancaster-puskák 16-18 mm-es kaliberje helyett 11,2 és 12,7 mm-es kaliberrel készültek. Töltényhüvelyük hossza 55-76 mm volt, melyben a lövedékhez képest a lőportöltet súlyaránya megnőtt. Az új töltény jó eredményt ért el a ballisztikai vizsgálatok alatt, 150 méterig 10 cm esése volt a lövedéknek, továbbá átütőereje is nagyobb volt, mint a korábbi fegyvereké. Egy ilyen express puska gyűjteményünk becses darabja, Nowotny prágai fegyvermester budapesti műhelyében, a 19. század végén készült. Felső kulcsos, rejtett kakasos, tölténykivetővei is rendelkezik. A 19. század vége felé a fegyvertervezők figyelme a vegyes csövű (golyós-sörétes) fegyverek felé fordult, amelyeknek több típusa is megtalálható a gyűjteményben. A legegyszerűbb megoldás az egy golyós, egy sörétes csőpárosítás. Ilyenkor az egyik cső lehet öntött acél golyóscső, míg a másik sima furatú, damaszk sörétes cső. A 20. század elején terjedt el az ún. Drilling, ahol a két felső cső volt sörétes, az alsó golyós. Ez a legáltalánosabb drilling. Nem ennyire gyakori az ún. „Doppelbüchsdrilling”, amikor a két felső cső golyós, míg az alsó a sörétes. Ebből a típusból is őrzünk egy példányt. Az első drillingek 1850 körül készültek német nyelvterületen. Ezek külső kakasos, csappantyús, de még elöltöltő fegyverek voltak. Az első hátultöltő drillinget 1878-ban Peter Oberhammer készítette Münchenben.27 ISMÉTLŐ LŐFEGYVEREK A zárszerkezetek tökéletesítésével egyidejűleg felmerül az igény - elsősorban katonai téren - a tűzgyorsaság fokozására. Az egy csőből, több egymást követő lövés lehetősége nem volt ismeretlen a korábbi évszázadokban sem. A megvalósítást azonban csak az egyesített — a gyutacsot és a lőport magába foglaló - töltény és a zavartalan adagolást biztosító méretarányos fém töltényhüvely tette lehetővé. Az ismétlőfegyverek időrendi megjelenésének sorrendjét a különböző tártípusok megjelenése jól szemlélteti, ezek szerint: dobtáras, tusatáras, előágytáras (csőtárás) és középágytáras ismétlőket különböztetünk meg. A dobtáras vagy forgódobos típus terjedt el a legkevésbé, jellemzője, hogy meglehetősen kicsi volt a lőtávolsága, ebből kifolyólag pontatlan volt. Ez a megoldás elsősorban a pisztolyoknál vált nagy jelentőségűvé.28 A tusatáras ismétlőfegyver alaptípusát Christopher Spencer szabadalmaztatta 1860-ban az Egyesült Államokban, Bostonban.29 A fegyver egy csőtárral rendelkezik, mely a tusaborító lemez felől a puskatusba betolható és 9 egymás utáni sorban rendezett töltényt tartalmaz, amelyet egy rugó nyom előre az adagoló felé.30 Az egylövetűeknél ismertetett körmozgásű tömbzára van, és forgókar segítségével lehet ismételni. Forgótáras és tusatáras puska nincs a gyűjteményben, csupán a fejlődés időrendisége miatt említjük őket. Előágytáras ismétlőpuskánál a cső alatt fekvő második cső maga a tár, ebben helyezték el a töltényeket sorban egymás után. Ilyen előágytáras fegyver a gyűjteményben az 1894-es Marlin-modell. Az alapmodellt 1855-ben Benjamin Tyler Henry tervezte, majd 1865-ben Winchester módosította. A tár 15 töltényt fogad be a zárszerkezet oldalán található töltőnyíláson keresztül. Az alsó kengyelkulcs szolgált a zár forgatására, előre-hátra mozgatva lehetett ismételni. A kengyelkulcsos ismétlőkből igen sok változat készült, hazánkban nem voltak túl népszerűek a vadászok körében. Nehéz volt megfelelő lőszert szerezni hozzájuk. Az előágytár legnagyobb hibája, hogy a tár ürülésével változik a fegyver súlypontja. Ezt szünteti meg a korszak utolsó jelentős szerkezeti módosítása, a középágytár. A skót James Paris Lee 1879-ben szabadalmaztatott egy tolózáras ismétlőpuskát, a zárdugattyú alatt helyezte el az öt töltényt (függőleges sorban) befogadó w rugós tárat. Ez volt az első sikeres középágytár.31 Ezzel kiküszöbölték a súlypontváltozást, és biztonságosabbá vált a fegyver. Ezt az elvet fejlesztette tovább az osztrák Ferdinand Mannlicher, aki 1895-re alakította ki puskáját, amelynek több vadászváltozatát őrizzük. A katonai változathoz hasonlóan, a vadászváltozat is egyenes húzású zárdugattyúval rendelkezik. A töltények a beépített társzekrénybe felülről tolhatok be a nyitott závárzaton keresztül. A töltények többletsúlyának kiküszöbölése érdekében jelentősen csökkentették az űrméretet. Tölténye már gyér füstű lőporral készült. Mannlicher alapfegyverének vadászváltozata 8 és 11 mm-es űrmérettel is készült, továbbá kisebb módosításokban eltér a hadipuskától. Pisztolyfogású agyat kapott, a tok hátsó végére lehajtható nézőkét tettek. Az egyenes húzású zárdugattyú előnye a fordítóssal szemben, hogy ismétléskor a puska kevésbé mozdul ki a lőirányból. A Mannlicher-puska az 1900-as Schönauer-forgódugattyú-módosítás után széles körben elterjed a vadászok körében.32 A középágytáras ismétlőfegyverek legelterjedtebb típusa a Mauser 98. 1898-ra Németországban fejlesztették ki azt a típust, mely lényegesen azóta sem változott.33 Gyűjteményünkben több ilyen Mauser, illetve Mauser-rendszerű forgó-tolózáras 27 ZOLTÁN, 40.; a drillingekről bővebben: KLUPS, Norbert: Der Drilling. Heel, 2017. 28 ZOLTÁN, 54-56. 29 KOVÁCS László: Vadnyugati vadászpuskák. H. n„ é. n. 42-43. 30 WILKINSON, 169. 31 ZOLTÁN, 70. 32 SIKLÓSI Kálmán: Steyr Mannlicher. Pannon Vadászvilág 2010/1. 56-59. 33 SIMON Szabolcs: A vadászfegyverek zárszerkezete 4. Nimród 2002/3. 38.
