Sánta Ákos: Vadászfegyverek - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárgykatalógusai 4. (Budapest, 2018)
nyílásához került. Acéltartályának menetes végét sűrítőberendezéshez, pumpához lehetett csatlakoztatni.16 Kisebb vadfajokra használt példányok esetében a pumpát a fegyverbe építették be. A korabeli leírások szerint a kézi pumpával 2000 sűrítő (pumpáló) mozdulatra volt ahhoz szükség, hogy a tartályban 200 atmoszféra nyomást előállítsanak, ezzel körülbelül 20 lövést lehetett leadni, egyre gyengülő teljesítménnyel.17 Az első hat lövéssel 50-60 méterről le lehetett teríteni egy szarvast is. Az első valóban használható szélpuskák a 17. század közepén jelentek meg, de a típus igazán a 18. század folyamán terjedt el, elsősorban vadász- és sportfegyverként. Különösen kedvelték a hangtalan lőfegyvert az orvvadászok, akiknek nyilvánvalóan nagy előnyt jelentett, hogy a lövés csekély zaja nem riasztotta el a vadat. A 19. század első felére a fémmegmunkálás már eljutott a fejlettség azon fokára, hogy biztosítani tudta a fegyveralkatrészek pontos illeszkedését, ezáltal meg tudta akadályozni, hogy a lőporgázok hátrafelé „megszökjenek”. Emellett sikerült megoldani az egyesített töltény előállítását is. Az első, gyakorlatban is használt hátultöltő fegyver Jochann Nicolaus von Dreyse sömmerdai (Poroszország) mester nevéhez fűződik, 1841-ben feltalálta a gyútűs puskát. Létrejöttének előzményei a század elejéig nyúlnak vissza, amikor Napóleon fegyvermestereket bízott meg a sima csövű, elöltöltő fegyverek hátrányainak kiküszöbölésére. Jean Samuel Pauly, svájci származású, Elejtett szarvasbika kiemelése. Karapancsa, 1897 Párizsban működő fegyverműves 1812-re elkészítette a fémhüvelyes lőszerrel tüzelő hátultöltő fegyverét.18 Ebben az időben Dreyse Pauly műhelyében dolgozott. Az itt szerzett ismereteit felhasználva alkotta meg később fegyverét.19 A hadviseléshez hasonlóan, a vadászatban is jelentős fejlődést hozott a hátultöltő fegyverek elterjedése. Gyűjteményünkben is megtalálhatók a hátultöltő korszak e korai képviselői. Egy 1860 körül az innsbrucki Peterlongo fegyverműves műhelyében készült darab különösen érdekes megoldású. A duplacsövű fegyver egyenes huzagolással készült, 15,5 mm furatátmérőjű és 71 cm hosszú csöve, golyó- és sörétlövés leadására egyaránt alkalmas. A dugattyúszerű zár a cizellált hátsó tokban előre-hátra mozog. A zár belsejében helyezkedik el a rugós ütőszerkezet, a csatlakozó hosszú gyútű, amit a zár hátrahúzásával hoznak feszített helyzetbe. A cső alsó kulcs segítségével mozog előre, s a töltéshez lebillenti. A gyútűs puska csöve már öntött acélból is készült. A töltény papírhüvelyes volt, amit a gyútű elsütéskor átszakított, keresztülhatolva a lőporon, megütötte az elöl, a lőtükörben elhelyezett csappantyút. A belül gyújtott puskapor tökéletesen égett, ezáltal nagyobb erőt fejtett ki. A golyós lövedék a cső átmérőjénél jelentősen kisebb volt. A „vonásokba” - ahogy a huzagplást nevezték a 19. században - szorosan illeszkedett. így a röppálya laposabb lett, ezáltal a hatásos lőtávolság is jelentősen megnőtt, 100-150 méterről körülbelül 550-600 méterre. Számos előnye mellett az volt a hátránya, hogy a töltőűrben maradt papírhüvely maradékok miatt gyakran bepiszkolódott. Minden 5-6. lövés után tisztítást igényelt. A zárból hosszan kinyúló gyútű könnyen eltört, illetve a heves oxidáció miatt rendszeres kezelést igényelt. A golyós és sörétes puskák különválása már a 18. században elkezdődött, viszont a gyútűs puskák után már két ágon folytatódott fejlődésük története. A golyós fegyverek fejlődése az ismétlőfegyver irányába, a hadipuskák gyors ütemű változását követi, ezzel szemben a sörétes fegyverek már a 19. század közepétől túlnyomórészt billenőcsövű megoldás mentén haladtak tovább. 1832-ben egy párizsi fegyvermester, Casimir Lefaucheux hátultöltő sörétes vadászpuskát készített, melyhez felhasználta Jean Samuel Pauly 1812-ben szabadalmat kapott találmányát, a rézhüvelyes egyesített töltényt.20 A hüvelyfenék közepén helyezték el a gyutacsot a töltény belsejében. Ezt egy beépített és a fenékperemen kiálló szeg megütésével lehetett elsütni. Nagy előnye volt, hogy a töltényt a vadász otthon újratölthette néhány egyszerű eszköz segítségével. Lakatszerkezete megegyezik a csappantyús elöltöltő puskáéval, csak a kakas fejét alakították át sima felületűvé, a kiálló töltényszeg megütése céljából. A cső a középagy végén elhelyezett csukló segítségével billent, zárszerkezete szekrényzár, ami úgy működik, hogy a cső aljára forrasztott csőkampót a középagyban elhelyezkedő forgócsapra illeszti a cső visszabillentése. A forgócsap emelőkarja, az ún. hosszú kulcs segítségével reteszelt. A csőpár billentéséhez, illetve a nyitáshoz a hosszú kulcsot jobbra kellett fordítani. A csőpár billentéséhez a kakasnak félig felhúzott állapotban kellett állnia. Ilyen hosszú alsó kulcsos Lefauchaux típusú zárral rendelkező sörétes duplapuskát készített Huzella Mátyás a 19. század második 16 Levegősűrítőről lásd: KALMÁR János: Régi magyar fegyverek. Budapest, 1971. 219. 161. kép; TEMESVÁRY, 1992. 17 LUGOSI, 8. 18 Mivel a puska töltényeit egyenként kellett esztergálni, ezért csak kis mennyiségben, illetve vadászfegyverként használták. LUGOSI József: Egylövetű hátultöltő puskák a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében. Hadtörténelmi Közlemények 1984/2. 305-331. 305.; Dr. ZOLTÁN Attila: Vadászfegyver- és lőismeret. I. kötet. Budapest, 1981. 16-17. (a továbbiakban: ZOLTÁN) 19 NÉMETH Balázs: A porosz gyútűs puska és töltényei. Hadtudományi Szemle 2017/3. 160—173. 162.; WILKINSON, Frederick: Guns. London, 1979. 162. (a továbbiakban: WILKINSON) 20AKEHURT, 87; ZOLTÁN, 16; 23. T>11
