Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Zsuzsanna: Paraszti követelések 1956-ban
onnan vették el, ahol még volt, tekintet nélkül arra, hogy az illető gazda esetleg már teljesítette az esedékes beadási kötelezettségét. A begyűjtési elmaradások miatt úgy is büntették a falut, hogy kizárták a szabadpiaci értékesítésből. Tehát akinek maradt még terménye a beadás után, az sem értékesíthette a szabadpiacon. 20 Ismeretes az is, hogy az 1950-es évek első felében az egyénileg gazdálkodó gazdák széles tömegeivel szemben eldurvult az állami bánásmód. A tanácsházára való beidézések, fenyegetések - esetenként veréssel kiegészülve - egyre gyakoribbá váltak, és állandósult a maga-ura paraszti réteg zaklatása is. Pénzbírságok, esetleg börtönbüntetések kiszabására a legkülönbözőbb ürügyek - burgonyabogár keresésének elmulasztása, tűzbiztonsági előírások megsértése, harapós kutya szabadon engedése stb. - miatt sor kerülhetett. A jogorvoslathoz való jog persze ez esetben is hiányzott. Olyannyira, hogy a panaszos leveleket igen gyakran ugyanahhoz a tanácsi szervhez küldték vissza kivizsgálásra, amelyet épp bepanaszoltak. 21 A falu népének ez a példátlan mértékű kiszolgáltatottsága nem vezetett nyílt lázadáshoz, de a következmények egyre súlyosabbak lettek: százezrek hagyták el a mezőgazdaságot, egyre több lett a műveletlen föld, csökkent a termelés, romlott a föld minősége. 22 Enyhülés az „új szakasz' idején A paraszti társadalomban felhalmozódó feszültségek okozta robbanásveszélyt az csökkentette, hogy 1953 tavaszán, Sztálin halála után a szovjet pártvezetés - szembesülve a tábor országaiban felhalmozódott feszültségekkel - változásokat kezdeményezett. Az új irányvonalról 1953. június 13-16. között tájékoztatták a Moszkvába kirendelt magyar párt- és állami vezetőket. 23 A szovjet pártelnökség tagjai elsősorban Rákosit bírálták, aki nem sok hajlandóságot mutatott a korrekciók végrehajtására. A kritika főbb elemei az alábbiak voltak: erőltetett iparosítás (főleg a nehézipar túlzott fejlesztése), a hadsereg felduzzasztása, az erőszakos kollektivizálás, az életszínvonal csökkentése, ellátási zavarok, az adminisztratív módszerek és önkényeskedés elharapózása, koncepciós perek, személyi kultusz. A moszkvai vezetők megkülönböztetett figyelemmel fordultak az agrárszektor problémái felé. „Magyarországon a szövetkezeti szektor sokkal jobban dolgozhatna, ha a Központi Vezetőség és a kormány több figyelmet fordítana a mezőgazdaságra. (...) Nem volna olyan helyzet, hogy a parasztok otthagyják a mezőgazdaságot és elmennek az iparba. Nem volna olyan helyzet, hogy a parasztok nagy adósai 2(1 Erdmann Gvula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magvarországon... 148-152. 21 Kávási Klára: Kuláklista. Bp., 1991. 22 A mezőgazdasági termelés mennyisége az ötéves terv időszakában - a kedvező 1951-es esztendő kivételével - nem érte el a háború előtti utolsó békeév (1938) szintjét. Hasonlóan alakult a népélelmezésben alapvető fontosságú kenyérgabona termése is. Az állatállomány először 1950-ben haladta meg néhány százalékkal a háború előtti szintet. Az 1951-es visszaesést követően azonban csak az éviized közepére sikerült újból elérni, illetve meghaladni az 1950. évi állatlétszámot. Lásd: Pető Iván-Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945-1985. I. 203-212. 23 Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól (1953. június 13-16.) Közli: T. Varga György. Múltunk, 1992/2-3. 234-269.
