Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Baráth Magdolna: Gerő Ernő és Nagy Imre vitája, 1947-1949

valószínűséggel azért került sor, mert az Irányelvek legkevésbé kidolgozott és leggyengébb része - Gerő szerint is - a szövetkezeti rész volt. Ennek alaposabb kidolgozását várhatták az MKP agrár szakemberének számító Nagy Imrétől. Az Irányelvek újabb tervezete a PB által megszabott tíznapos határidő némi túllépésével, Nagy Imre észrevételeivel 1947. december 18-án került ismét a Politikai Bizottság elé. Az említett PB-ülésen lezajlott vitáról jegyzőkönyv nem áll rendelkezésünkre, és a határozat is csak annyit rögzített, hogy a testület „nem tartja helytállónak" Nagy Imre álláspontját.

12 Nagy Imre a várakozással ellentétben ugyanis nem csupán és nem elsősorban a szövetkezeti részhez fűzött megjegyzéseket, hanem - Gerő megállapításait bírálva és saját átmenetkoncepcióját felvázolva - a dokumentumnak a magyar nemzetgazdaság jellegét érintő alaptételeit kérdőjelezte meg, elvetve ezzel a „jobboldali elhajlás" vádjában később kiteljesedő nézeteltérések magvát.

13 A PB által jóváhagyott Irányelvekéi a testület döntésének megfelelően Gerő Ernő 1948. február 9-én ismertette az állampolitikai aktíva előtt. Előadása kiinduló tételeként leszögezte, hogy „az országban végbement politikai és gazdasági minőségi változások következtében Magyarország kikerült az imperializmus rendszeréből, átlépte a határt a polgári demokrácia és népi demokrácia között, a népi demokrácia útjára lépett, azaz a szocializmus, a szocialista fejlődés útjára lépett".

14 E kinyilatkoztatás szöges ellentétben állt Nagy Imre azon megállapításával, miszerint a magyar nemzetgazdaság az államosítások ellenére továbbra is döntően kapitalista jellegű. Véleménye szerint a mezőgazdaság három szektora (egyénikapitalista, szövetkezeti, állami) hosszabb ideig egymás mellett fog létezni, és a népi demokrácia „sem gazdasági, sem politikai meggondolásokból nem mondhat le a kapitalista szektor döntő tagozatának, a kisárutermelő parasztbirtokoknak gazdasági fejlesztéséről és ezen az alapon a középparasztsággal való szövetség megszilárdításáról". Gerő úgy vélte, a kapitalizmus és szocializmus között nincs külön gazdasági rendszer, nincs harmadik lehetőség, viszont „van egy átmeneti lehetőség és ez a népi demokrácia". „A népi demokrácia az út a szocializmushoz, de nem előszoba, amiből be lehet lépni rögtön a szobába. A népi demokrácia azt jelenti, hogy az államhatalomban lényegileg már győzött a munkásosztály, vagyis az államhatalom a munkásosztály, a parasztság, a haladó értelmiség államhatalmává lett (...) a termelő eszközök még nem váltak köztulajdonná, de döntő része már köztulajdon, (...) a nép kezében vannak azok a hatalmi pozíciók politikailag és gazdaságilag, amelyek lehetővé teszik, hogy tovább haladjunk előre a szocializmus teljes megvalósítása felé."

15 Ez a definíció egybecsengett Révainak a Kominform 1947. szeptemberi alakuló ülésén a magyar demokráciának „a népi és polgári demokrácia elemeinek keverékedként való, a „gyorsítás" ideológiai alátámasztását szolgáló meghatározásával. 12 PIL 274. f. 3/124. ő. e. 13 PIL 274. f. 3/124. ő. e. A dokumentumot Feitl István tette közzé. {Társadalmi Szemle, 1989/7.) Nagv Imrének a gazdaságpolitikai irányelvekhez tett észrevételeit elemzi Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. Első kötet. 1896-1953. 1956-os Intézet. Bp., 1996. 380-383. 14 Gerő Ernő beszámolója az állampolitikai aktíva előtt 1948. február 9-én. PIL 274. f. 12/11. ő. e. 15 Uo.