Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
Itt az ideje Léhát világosan kimondani: egyrészt a mezőgazdaság egészének nem kell a versenyszférába, a piaci, árutermelő kapcsolati rendszerbe tagolódnia, másrészt nem is képes erre. (Azzá sem tehető, de ha lehetne, sem kellene erre - elsősorban ésszerűségi okokból - törekedni!) Kis túlzással: kétféle mezőgazdaság létezik tehát, s mindegyiknek más a gazdasági és más a társadalmi funkciója. 28 E tétel elfogadtatásában azonban nincs sok sikerem, és persze azoknak sincs, akik élihez közel álló véleményt képviselnek. Az ellenzők elsősorban kiszorító, a nem versenyző szférát háttérbe szorítani akaró nézetet látnak e felfogásban. Azt, hogy a kisegzisztenciát támadom, gyengítem ezzel. A szegény kistermelőket, akiknek úgyis elég a maguk baja, akik egyre kisebb mértékben részesüknek az agrártámogatásokból, és a piac is oly kegyetlen hozzájuk stb. Az igazán komolyan veendő ellenérvek, véleményem szerint, teljes egészében szociális indíttatásúak. 29 Megítélésem szerint tehát a választ is a szociális gondoskodás lehetőségeinek mérlegelésével adhatjuk meg erre a kérdésre. A versenyből kiszorulók, a versenyben alulmaradók ugyanis csak abban az esetben vesztesei igazán e folyamatnak, ha ezáltal gazdasági egzisztenciájuk rendül meg. 30 A mezőgazdasági termelésben való részvételt lehet persze úgy is minősíteni, hogy az „nemcsak megélhetési mód, hanem életforma is". Ez a romantikus közelítés valójában nem visz sehová, ráadásul többé-kevésbé minden foglalkozási ágra el lehetne mondani, legfeljebb nem szokás. 31 Minden munkahely végleges elvesztése fájdalmas dolog, de tragikusnak csak a munkanélkülivé válást, az újrakezdés esélyéből való kizárást minősítem. A nagvüzemek és integrációs rendszerük fölszámolása tényleg ezzel a következménynyel járt! A vidéken élők átlagon fölüli hányadának kellett - az elmúlt tizenöt esztendő során - ezzel a tragédiával szembesülnie. Nagy részük korábban a mezőgazdaságban, pontosabban a mezőgazdasági szervezetekben dolgozott. Számukra csalóka reményként - politikai rövidlátással, sőt szédelgéssel vegyesen - az önálló kistermelői jövő lehetőségét vázolták néhány esztendeig. A megélhetésre alkalmatlan kisüzemi méretek kegyetlen valósága azonban nem sokáig engedte ezt az álmodozást. Amint kimerültek a korábbi, az elutált rendszerből hozott anyagi tartalékok, és amint teret nyert a kapitalizmus szociális háló hiányában nálunk különösen gyorsan erősödő anyagiassága, a szolidaritásnak még a szótárunkból való kiirtása is, a vidéken élők nagy hányada már csak kapaszkodót, „utolsó szalmaszálat" talál a mezőgazdasági kisüzemekben. 32 28 A kettéválási folyamat a mezőgazdaságban következett be a legkésőbb, s itt is a leglassúbb, de ettől még igaz. Más szakmákban azt, ami a mezőgazdaságban a ház körüli termelést jelenti, barkácsolásnak hívjuk! 29 Azt a még néha ma is hallható laikus véleményt, amely szerint a kisüzem hatékonyabb a nagynál, mint közgazdasági szempontból komolyan nem vehető álláspontot nyugodtan mellőzhetjük. Más kérdés, hogy termékenként különbözik a „kiesi" a „nagytól". 30 A szakmaváltás kényszerét én nem tekintem istencsapásnak. 31 Talán érdemes is lenne elgondolkodni azon, hogy milyen csekély társadalmi együttérzés nyilvánult meg a fővárosból a vidékre visszaküldött ingázók iránt, a bányászok munkaheryvesz.tése vagy az iparvállalatok elbocsátott dolgozói iránt. Pedig gondjaik nem különböznek a mezőgazdaságiakétól! 32 Igaz, nem mindig tudatosul ez bennük, sokan még mindig reménykednek valami változásban, és a politikát, a kormányokat okolják ennek elmaradásáért.
