Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
szült tanulmánysorozatban fogalmazlak meg és publikáltak. 26 Ezek szerint a mezőgazdasági szférában a kivitel hatékonysága rendre jobb volt, és a támogatások mértéke is kisebb, mint az élelmiszeriparban. Az adatok továbbá azt is tükrözik, hogy nemzetközi összehasonlításban kifejezetten szerény volt a magyar agrárszféra támogatottsága. Ezt logikai úton sem nehéz belátni, hiszen a hatalmas magyar exportot eleve csak igen fejlett és versenyképes hazai ipar mellett lehetett volna komoly mértékben szubvencionálni. Ilyen azonban - sajnos - nem létezett! Napjaink mezőgazdasága: az önellátó és az árutermelő célok végleges elkülönülése A magyar mezőgazdaságot évszázadok óta az a kettősség jellemzi, hogy az egyik oldalon az árutermelő, a másik oldalon pedig a legfeljebb (részbeni) önellátásra képes termelők köre áll. Számban az előbbiek voltak és vannak ma is kisebbségben, a termelés volumenét illetően viszont - az önellátás egykori túlsúlyával szemben - már az árutermelés vált a meghatározóvá. Lényegében a korszerű mezőgazdaság 1965-től kezdődő kialakulása óta válik egyre nyilvánvalóbbá Magyarországon is az ún. nem versenyző - és a versenyre többnyire nem is képes - mezőgazdaság fokozódó térvesztése. Ez akkor is igaz, ha emlékezetünkben még élénken élnek az integrált háztáji és kisegítő gazdaságok 1970 és 1990 közötti igen számottevő eredményei. A vidéken élők egy része számára jelentős, de majdnem mindig csak kiegészítő jövedelmet adó kisüzemek egy a nagyüzemi integráció kereteiben működő és a munkamegosztás kifinomult rendjén alapuló sajátos magyar jelenségként kezelendők, amelyek az egyenként nem versenyképes egységeket fogtak össze és kapcsoltak be a piacgazdaság akkori rendszerébe. A polarizáció a kisüzemek körén belül is felgyorsult, és az önellátó kisüzemek visszaszorulása - amit a kisüzemek számának folyamatos apadása jelzett - ebben a korszakban is folytatódott. Teljesen új alapokra helyezte viszont a kérdést a rendszerváltást követő évek agrárpolitikája, amelyet egyrészt a látványos és igen hatékony nagyüzem-ellenesség és a végeredmény szempontjából csak formális kisüzem-pártiság jellemzett. Ennek legfőbb következményeként a versenyre képes nagygazdaságok jelentős száma megszűnt, életképesnek nem mondható méretekre darabolódott fel, ugyanakkor ezzel - a hirdetett szándéktól eltérően - az árutermelésre szakosodott, százezernyi integrált kisüzem lába alól is kihúzták a talajt. Néhány átmeneti év után az ezredfordulóra újólag felgyorsult a gazdasági versenyre alkalmatlan, az ún. gazdasági életképesség kritériumait teljesíteni képtelen üzemek megszűnése. 27 Jól mutatják ezt az alábbi adatok: 1972 és 1991 között megszűnt 445,7 ezer egyéni gazdaság, évente átlagosan 23,5 ezer, az összesnek 1,3%-a; 1991 és 2000 között megszűnt 437,3 ezer egyéni gazdaság, évente átlagosan 48,6 ezer, az összesnek 3,5%-a; 2000 és 2005 között megszűnt 251,6 ezer egyéni gazdaság, évente átlagosan 50,3 ezer, az összesnek 5,2%-a. 2p Bors/.éki-Mészáros-Varga: Élelmiszergazdaságunk versenyképessége. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Bp., 1986. 27 Az ezredfordulótól napjainkig (Mezőgazdasági statisztikai összeírások). KSH, Bp., 2006.
