Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
- az 50 év fölöttiek - és a képzetlenek számára alig látszik más lehetőség, mint a szociális foglalkoztatás és a segélyezés, amely a legrosszabb hatékonyságú kapun belüli munkanélküliségnél is drágább megoldás, és folyamatos áldozatokat kíván a társadalomtól. A magyar modell egyik oszlopa: a háztáji Az ún. „magyar modell" talán legérdekesebb és mindenképpen kulcsfontosságú eleme a háztáji és a hozzá hasonló méretű és funkciójú kisegítő gazdaság volt. Nyugodtan nevezhetjük ezeket Európa keleti, elmaradott fele megkésett örökösének: elődei között a magyar feudális nagyüzemek illetményföldje mellett a szovjet kolhozmodellt egyaránt föllelhetjük. Az artyel típusú szovjet kolhozok mintájára kialakított magyar minta-alapszabályzat kezdettől fogva megengedte a közös gazdaságok mellett az önellátást szolgáló háztáji gazdaságok rendszerét, de eltérően a „példaképtől", ezt komolyan is vette a magyar agrárpolitika. Különösen 1967et követően indult erőteljes fejlődésnek az eredetileg kompromisszumnak szánt és átmenetinek gondolt mezőgazdasági kistermelés, amelyek termelésének előbb kétharmadát a háztáji gazdaságok és a szakszövetkezeti tagok egyéni gazdaságai, egyharmadát pedig a nem mezőgazdasági szövetkezeti tagok kisegítő gazdaságai (az állami gazdaságok illetményföldjei és a vidéken élők legszélesebb rétegeinek termelése) adta. A már lényegében 1966-tól érvényesülő gazdasági liberalizáció jegyében számos korábbi - nem túl szigorúan vett - korlátot eltörölve végül is az az egyetlen lényeges szabály maradt érvényben, hogy a szövetkezet minden tagja számára háztájiként 0,6 ha szántót bocsáthatott rendelkezésre, önálló művelés céljára, térítésmentesen. 22 Az állami gazdaságokban a dolgozók 0,3 ha illetményföldet kaptak, ugyancsak térítésmentesen. Gazdaságpolitikai szempontból pedig azért következett és következhetett be 1967-et követően a kistermelés föllendülése, mert ekkor már a maradéka is eltűnt a direkt tervutasításos és tervlebontásos rendszernek. A piaci viszonyok befolyása egyre nyilvánvalóbban érvényesült. Különösen igaz ez a megállapítás a kisgazdaságok termelésének zömét adó és állami árkontrollal nem befolyásolt ágazatoknál: a teljesen szabadon forgalmazott zöldség- és gyümölcsfélék, a tojás és a kisállattartás termékeinek kereskedelmében. Az előbb csak engedett, majd egyre erőteljesebben serkentett kisüzemi termelés - a piachoz való kapcsolatában - lényegében három üzemi típusba sorolódott: az önellátókéba, az árutermelőkébe és a területüket a nagyüzemnek bérbe adókéra. A legnagyobb számban és a legkisebb átlagos területtel az önellátó kisüzemek működtek. Idesorolandók a részbeni árutermelők is, akik az eseti fölösleget értékesítették. Ezek a gazdaságok hasonlítanak a leginkább a tradicionális törpegazdaságokra. Új jelenségként és szaporodó számban voltak azok a kisgazdaságok, amelyeknek a korlátozott méret ellenére is erőteljes volt az árutermelői profilja, specializált termeléssel és - az ugyancsak komoly figyelmet érdemlő - a jövőben 22 A leglényegesebb az a változás volt, hogy a család helyett minden tag jogosulttá vált e területre, akár volt saját földje, akár nem, és az állattartás méretére vonatkozó korábbi korlátot is eltörölték.
