Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai
Az elemzett korszak növekedésének tényezőit és főbb tanulságait sorra véve a következők érdemelnek kiemelést: a növekvő jövedelemtartalmú és teljes értékesítési biztonsággal párosuló árak politikája nem olcsón ugyan, de - mint ebben a korban az Európai Közös Piacban alkalmazott mennyiségfejlesztésre összpontosító agrárpolitika is - igen hatásosan ösztönzött a termelés növekedésére. A magyar agrárpolitika a szocialista országokban honos gyakorlattól eltérően számos liberális elemet, piaci mechanizmust is tartalmazott, és nemcsak ösztönzést, hanem teret is adott, sőt némi politikai védelmet is nyújtott a vállalkozó szellemű mezőgazdasági termelők számára. A nemzetgazdaságon belül az agrárszektorban volt a legnagyobb aránya és mozgástere a magántulajdonnak, a magánvállalkozásnak, s az állami tulajdon aránya is itt volt a legkisebb. Fokozatosan háttérbe szorult a nagyüzem-kisüzem közötti ellentét, s helyét az együttműködés és a tudatos munkamegosztás váltotta föl. A mezőgazdasági termelés új technikai alapokra helyeződött, és ennek nyomán a hozamok gyorsan, 2-3-szorosukra nőttek. Közép- és Kelet-Európában kivételes módon számos fontos terméknél megközelítették vagy el is érték a fejlett gazdaságú országok szintjét. A hozamingadozások radikálisan csökkentek. A minőség kérdésének és a piachoz való alkalmazkodás szükségességének háttérbe szorulása ellenére is látványos volt e három évtized termelésbővülése, amely részben a piaci kereslet hiánya, részben pedig a nyilvánvaló reformigény folyamatos halasztása és megkésettsége miatt rendült meg az 1980-as évtized végére. A hibák korrekciója helyett azonban a rendszerváltást követő agrárpolitika a piacgazdasági alapokat és a versenyképesség feltételrendszerét rombolta le s vetette vissza ezzel - évtizedekkel korábbi szintre - a magyar mezőgazdaságot. A tevékenységi kör kibővítése a mezőgazdasági nagyüzemekben: a multifunkciós mezőgazdaság létrejötte Az 1970-es években egyre nagyobb gazdasági nyomás nehezedett a mezőgazdasági nagyüzemekre. Növekedett a jövedelemnövelés kényszere, a fejlesztési és a kereseti források bővítésének igénye, amellyel viszont élesen szemben állt az a foglalkoztatási kényszer, amelyet a szövetkezeti alapszabály, illetve a különféle „elvárásként" megjelenő politikai nyomás és a helyi, szociális megfontolások, közösségi elvek írtak elő vagy fogalmaztak meg. A korszerűsödő, egyre termelékenyebb mezőgazdaság szembetalálta magát a lehetségesnél sokkalta lassabban csökkenő agrárnépességgel, a fölös munkaerő kínálatával. Mindennek levezetésére - a tagadhatatlanul meglévő, ún. kapun belüli munkanélküliség kényszerítő ereje mellett - a mezőgazdasági vállalkozások nyereségtermelő és foglalkoztató ágazatainak meglehetősen széles, de a mezőgazdasághoz csak lazán vagy egyáltalán nem kötődő köre szolgált. Kezdetben a vállalkozáson belüli termelést kiszolgáló építőipari és karbantartó brigádok, majd ezek kifelé is szolgáltató részlegei terjedtek el, majd egyre inkább az olyan termelő és általános szolgáltató üzemágak, amelyek a mezőgazdasági alapanyagok feldolgozására vállalkoztak. Csak később és számottevő előítéletet leküzdve bontakoztak ki a
