Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Romány Pál: A „Nagy Imre-tanszék" és utóélete

um és a Somogyi Imre Népi Kollégium is. Az egyetemen pedig új agrárpolitikai tanszéket alakítottak. Tanult akkor az ország. Tanfolyamokon, téli estéken - ahol tudott. Az Alföldön felépül hetvenezer új tanya. A földreform nem oldotta meg az „agrárkérdés"-t. Az agrárpolitika maga volt ugyanis megoldatlan. És szegénység volt. Földhöz jutott 642 ezer személy, akiknek több mint a fele, 371 ezer volt az újgazda (előbb még uradalmi cseléd, áttelepített nincstelen tiszaháti földigénylő, de bukovinai székely, szlovákiai magyar vagy éppen munkanélkülivé vált gazdatiszt, mezőgazdasági munkás) először dolgozott a saját földjén. Dolgozott volna, de nem volt vetőmagja 1945 őszén. Nagy Imre, a miniszter segíteni akart. Ekkor írta róla Rákosi Mátyás Moszkvába (!): „három nappal ezelőtt értesültünk róla, hogy jegyzéket intézett a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, amelyben tekintélyes mennyiségű élelmiszert és vetőmagot kért a Vörös Hadseregtől. Ez a jegyzék joggal keltett méltatlankodást és felháborodást (...) Szigorú megrovásban részesítjük."

8 Az MKP Politikai Bizottságának egyik tagjáról, a pártközponti Falusi Bizottság elnökéről, az agrártárca vezetőjéről szólt a levél... Két hónap múlva - az 1945. novemberi választások után - a kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát nevezték ki földművelésügyi miniszterré. Nagy Imre belügyminiszter lett (négy hónapig), majd évente más beosztást kapott. Legtovább országgyűlési elnök (1947. szeptember-1949. április) volt. Ekkor mát tanított is az általa életre segített egyetemen és más intézményekben. El-ellátogatott szülőföldjére, Somogyországba is. 2. Az egyetemen: „Nagy Imre-tanszék" A dékáni hivatal körözvényben hívta fel „Nagy Imre professzor urat" is arra, hogy a „Magyar Köztársaság Alkotmányára" tanszékének tagjaival együtt esküdjék fel, és az aláírt okmányt adják le a hivatalnak. (Mert „rendnek muszáj lenni" - az okmányt Gödöllőn, az egyetemi irattárban megőrizték.) A jogelőd intézményben az agrárpolitika és gazdaságtörténet nyilvános, rendes tanára Czettler Jenő akadémikus, felsőházi tag volt, akit még 1947-ben (68 évesen) nyugdíjaztak. Munkáival, agrárgazdaság-tani, szociálpolitikai, tanyai írásaival később találkoztam (Svájcban élő fia egy 1939-ben kiadott könyvét dedikálta számomra). Az oktató- és a kutatómunkát az új szervezetben el kellett indítani. A tanszéken - mindkét egyetemen - többen dolgoztak a Győrffy- és az Áchim-kollégium tagjai, a már végzett vagy utolsó éves hallgatók közül. Néhányan, mint az említett Gyenes Antal és Györffy Béla, továbbá több volt kollégista már 1945-ös földosztó kormánybiztosok is voltak. Debrecenből, Nagy Imre és Erdei Ferenc megbízásából járták az országot és szervezték a termelés újraindítását. Az adjunktusok, a tanársegédek mellé demonstrátor is kellett a tanszékre. így lettem én másodévesként „krétafelelős" 1949-ben. „Áchimista" voltam. (Még szolnoki középiskolásként, a Mészáros Lőrinc Népi Kollégiumból, egy írásommal megnyertem a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter pályadíját, Pesten pedig dolgoztam 8 Rainer M. János: Nagy Imre. Vince Kiadó. Bp., 2002. 36.