W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Szabó László Péter: A talajtan és agrokémia nyelvezete Magyarországon a 19. században

létezik s növényi vagy állati trágyáról szó sem lehet. A közönséges életben e szónak: trágya, szélesebb értelmet tulajdonítunk, s alatta olly léteges és létegtelen trágyákat értünk, mellyekből a növények tulajdon táplálatukat veszik. A léteges élet alkatok úgy, mint az életerő által előállítatnak, a növényeknek tápul nem szolgálhatnak, hanem előbb egyszerűbb alkatrészeikre kell feloldatniuk. S ha ez áll, úgy a növény-tápot, éleny, köneny, széneny, és legény meg néhány fém-élegek (metalloxyde) teszik. Mindazon anyagok, mellyek a növények hamujában találhatók, eredetöket az ásványországból veszik."

7 H. W. Pabst, a Hohenheimi Gazdasági Iskola, majd a magyaróvári akadémia tanárának könyve, mely akkoriban tankönyvként is szolgált, tovább finomította a talaj „ásványalkatrészeinek" felosztását, és a földnemek ásványalkatrészeik szerinti felosztását. A földnemek felosztásában itt szereplő homag, illetve homagföld a nyelvújítás során keletkezett szóösszevonásból keletkezett. A mai néven vályog a homok és agyag szavak összevonásából keletkezett, utalva ezzel a vályogtalajok köztes tulajdonságára. A talaj szerves („léteges") alkatrészeit az elfogadott televényen kívül hamvadéknak is nevezte.

8 Az 1855-ben megjelent „Mezei Gazdaság Könyve" a kor mezőgazdasági ismereteinek összegzését képviselte. Az eredeti angol művet a fordítói hármas - Korizmics László, Benkő Dániel és Morócz István - jelentős mértékben megváltoztatta, a magyar viszonyokra átdolgozta és kiegészítette, úgyhogy joggal tekinthető önálló munkának. Jelentőségének megfelelően nagy teret szenteltek a vegytannak. A vegytan helyett - mely az általa takart fogalomnak csak egy részét, a különnemű anyagok egynemű egésszé való egyesülését jelentette, hasonlóan a német Scheidenkunst kifejezéshez, ami csak az egynemű részek különnemű részekké válását jelentette - a művelt világban használatos Chemia elnevezést ajánlották, mely a vizsgált tudományág mindkét, testekre vonatkozó változását magába foglalja. Munkájukban már következetesen szerves és szervetlen anyagok kifejezését használták. Az elemek és vegyületek elnevezésében a nyelvújítás legújabb kifejezéseit alkalmazták: „Kalium (hamany), Natrium (szikeny) élennyel együlve (kali - hamag v. haméleg, natron - szikeg v. szikéleg) és ammóniák (köneny és légeny vegyülete - könlégeg) teszik a vegytanban az „alkáli" csoportot. Régibb kifejezéssel az alkali - lúgsó (növényi lúgsó - kali, ásványi lúgsó - natron, illó lúgsó - ammóniák), újabb elnevezése: égvény. Mind a két elnevezés rossz: az alkálik még nem sók, hanem igenis erős aljak (basis), melylyek különféle savanyúkkal sókat alkotnak; illyen a szénsavanyos kali v. hamuzsír, a kénsavanyos kali (a timsóban), a legsavanyos kali v. salétrom, a 7 Jób J. 1847. 92. 8 Pabst H. W. 1852. 41.