W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Oroszi Sándor: Erdélyi hatások a magyar erdészeti szaknyelv kialakulásában

Hogy a kérdést a bizottságban milyen körültekintően vizsgálták meg, arra egy 1902. évi jegyzőkönyvet idézünk. „Az áterdőlés - írták a Bedő Albert elnökletével megtartott tanácskozáson -, erdőlés és gyérítés kifejezések körül hosszabb vita fejlődik ki, a melyből kitűnik, hogy az erdőlés a nép száján lényegesen mást jelent, mint erdőápolási műveletet, s ezért a Durchforstung fogalmának megjelölésére nem alkalmas. Viszont kívánatosnak tartaná a bizottság, hogy ez a kitűnő szó a magyar erdészeti műnyelvben se hiányozzék teljesen. Ezért, valamint azon okból, hogy az át=durch hozzáfűzését még nem tartja elegendőnek arra, hogy az áterdőlés szóra a rossz képzés és a germanismus bélyege ráüttessék, megtartandónak határozza az áterdőlés szót, a mely ilyképen nemcsak egy jó magyar kifejezésnek nyit utat a műnyelvbe, hanem a hozzáfűzött fogalmat is jól megjelöli. Emellett azonban a bizottság a gyérítés szót ugyanez értelemben szintén megtartandónak véli."

2

' Tehát ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy melyik az a ma is használt erdészeti műveletet jelentő szó, amely Erdélyből ered, egyértelműen a gyérítést kell megemlíteni. Az előbb hivatkozott erdélyi szakemberek szóalkotási felelősségét, netalán érdekérvényesítését pedig a jegyzőkönyvi részlet eléggé megvilágítja. Az „erdőmesterek" nyelvművelő, különösen pedig a műszavak képzésében megnyilvánuló felelősségének utolsó szakirodalmi felbukkanása a szintén erdélyi kötődésű (Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában szolgált) soproni professzor, Krippel Móric nevéhez fűződik. Ö az Országos Erdészeti Egyesület megbízásából 1939-ben állította össze az Adatok a helyes magyar erdészeti szaknyelvhez című könyvét. Igaz, már korábban (1902ben), gyergyói erdőrendezősége idején lefektette az erdészeti terminológia kialakításának legfőbb elveit, amelyeket tulajdonképpen ma is vallunk. Ezek: a köznyelvi kifejezések erdészeti alkalmazása; tájszók szakszavakká „avatása"; elavult szavak felelevenítése, új tartalommal való megtöltése; új képzésű szavak használatba vétele; végül pedig idegen kifejezések átvétele. Krippel 1902-ben ezek közül még legnagyobb jelentőséget a tájszavak alkalmazásának tulajdonított.

22 Ezért még 1939-ben is azt javasolta, hogy a németből képzett erdőhasználattant erdőléstannak nevezzék.

23 Könyvében viszont az erdőhasználatban, a fakereskedelemben és a fafeldolgozásban előforduló, egyre tömegesebbé váló idegen kifejezések ellen próbálta felvenni a harcot. Abban a szellemben, ahogyan azt az előszóban az egyesület titkára, Mihályi Zoltán megfogalmazta: „Magyar öntudatunk parancsa, hogy aki mestere szakának, legyen mestere szavának, szakmája nyelvének is!"

24 21 Erdészeti Lapok 1902. 614-615. 22 Krippel M. 1902. 621. 23 Krippel M. 1939. 14. " Mihályi Z. 1939. 4.