W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)
Oroszi Sándor: Erdélyi hatások a magyar erdészeti szaknyelv kialakulásában
Ugyanebből az időből említhető az ismert matematikus, Bolyai Farkas erdészeti munkája. O 1820-ban írt egy pályázatot az erdélyi Gubernium (fő)erdőinspektori állására - magyar nyelven. A csonkán fennmaradt műben nemcsak hozamszabályozási fejtegetések találhatók, hanem néhány általa képzett vagy általa ajánlott szó is. Például a maglóvágás (felújítóvágás) vagy az évi karikák (évgyűrűk) kifejezések. Továbbá érdemes még azt is megemlíteni, hogy ő - ellentétben az előbb idézett Kiss Józseffel - helyesen ismerte fel: „A levelek elhordása noha trágyának különösen szőlőben jó, az erdőnek káros." 5 Bár nem erdélyi, hanem Bereg megyei Borsiczky Károly, akinek viszont művét a magyar erdészeti szaknyelv születése szempontjából feltétlenül meg kell említenünk. Borsiczky az 1852-ben elkészült, de kéziratban maradt, „Az erdőművelés elemei" című könyvében az erdőművelés teljes biológiai alapjait és technológiai folyamatát leírja. Magyar nyelvű kifejezéseinek helyenként megadja a német megfelelőjét is, illetve műve végén erdőművelési magyar-német szójegyzéket is közöl. Ráadásul ezek a magyar kifejezés definícióját is tartalmazzák. Tőle származik például a későbbiekben még előforduló gyérítés (Durchforstung) vigályításként való alkalmazása. 6 Az említett jelentésmeghatározás, illetve a magyar-német (német-magyar) szószedetek tulajdonképpen a magyar nyelvű erdészeti szakkifejezések kérdéskörének végső problémájához vezettek el: miből és hogyan keletkezzék a szaknyelv? Az erdészeti tudomány fejlődése ugyanis olyan mértékű terminológiai differenciálódáshoz vezetett, amit már nem lehetett a korábbi, a szülőháznál, a szülőföldön, netalán a munkásoktól (akik ráadásul a legtöbbször nem is magyarok voltak) hallott kifejezésekkel elmondani vagy leírni. Ez a fejlődés természetesen az erdészeti oktatásban és az erdészeti irodalomban volt a legszembetűnőbb. Az pedig Magyarországon német nyelvű volt, következésképpen a német szavaknak, kifejezéseknek kellett megkeresni a magyar megfelelőjét. Erre két út kínálkozott. Az egyik szerint minél több erdészeti könyvet kell írni magyarul (lásd Borsiczky művét), ahol a német kifejezések magyar megfelelőjét használják, használatra ajánlják. A másik szerint pedig alkotni kell egy műszótárt, amelyben a német kifejezésekhez megfelelő magyar szavakat kell hozzárendelni, s az így elfogadott kifejezéseket kell aztán mind szóban, mind írásban alkalmazni. Ez utóbbi módszert alkalmazta például a bányászat vagy a vadászat is, de hogy Magyarországon az erdészetben is ez volt a szaknyelv megteremtésének az útja, az az ország politikai helyzetének változásával, nevezetesen az osztrák-magyar kiegyezéssel kapcsolatos. Mielőtt azonban erre rátérnénk, hadd válaszoljunk arra az alcímben tulajdonképpen benne lévő kérdésre is, hogy lehetett-e valaki jó erdész anélkül, hogy tudjon németül. Igen, lehetett, de csak a hagyományos, a nép között kialakult 5 KintsesJ. 1911. 11. és 29. 6 Oroszi S. 1985.
