W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)

„Calendarium oeconomicum perpetuum"-ot abban a korszakban írta, amikor az ország lakossága három részre szakadtán, csaknem állandó harcokban élt. E művével is sokat szenvedett országát akarta szolgálni, ahogy megfogalmazta: „...az Magyar Nemzetnek eleiben járulni". Művének fontosságát bizonyítja az a tény, hogy a Calendarium hat kiadást ért meg, amelyekből három már a 18. században jelent meg. Hatása még a későbbi időszakokban is érződött. Jól ismerte Magyarország gazdasági adottságait, az ember és környezete viszonyának fontosságát. Könyvébe foglalt tanácsai azonban amelyre különösen felhívta az olvasók figyelmét - elsősorban Nyugat- és Északnyugat-Magyarországra alkalmazhatók. A Calendariumot még az ókori, római kori szerzők naptáraihoz hasonlóan készítette, az egyes mezőgazdasági munkákat a hónapok rendjében sorolta fel. A reneszánsz korszak ezt elevenítette fel, és ennek egy kiváló, kései magyar példája Lippay János Calendariuma is. Művében havi részletezéssel, időrendi sorrendben írta le az egyes időszakokra esedékes gazdasági munkákat, 62 oldalon 278 pontba foglalva. Részletesen ismertette az állattenyésztéssel és a növénytermesztéssel, a gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztéssel kapcsolatos munkák sorrendiségét, a borkezelés időszerű teendőit. Négyszer jelent meg Szent-Iványi Márton Oeconomia philosophica kalendáriuma is. Mindezekben itt-ott még a középkori misztikus babonák, hiedelmek is megtalálhatók. Ez azt mutatja, hogy a konzervatív ismereteket ismételten fel-felhozó kalendáriumok, amelyekből sok népies, egyszerű kalendárium is merített és idézett, nem járultak hozzá a korabeli korszerűbb mezőgazdasági ismeretek elterjesztéséhez, megismertetéséhez. Számos ismeretterjesztő gazdálkodási, pl. szőlészeti-borászati munkát Magyarországon a NyugatEurópában járt orvosok és a híres nyugat-európai egyetemeken tanult természetvizsgálók írtak. Ma még nem feltárt ez a terület, pedig az orvosi disszertációk egy része a gazdálkodással, az agrárviszonyokkal foglalkozott. (De még a 19. század közepén, tehát majd másfél évszázad után is, a szőlészetiborászati és a kertészeti szakirodalmat az orvosokból lett „műkedvelő, autodidakták" írták, és próbálták ki a nemesítéseket, valamint a szőlészeti, majd a borászati ezermesterséget.) Nem véletlen, hogy pl. Komáromy János Péter írta meg az első magyarországi borászati munkát, amely 1715-ben, Bázelban, nyomtatásban is megjelent. Ez a disszertáció a soproni borokról írt doktori értekezés volt, Dissertatio physico-medica inauguralis. De vino Hungarico Soproniensi... címmel, de még latinul. Ezután már egymás után jelentek meg a magyar borokról készült ismeretterjesztő fizikai, orvosi vizsgálódások. így 1720-ban Reimann Jáiios több beszámolója a felső-magyarországi, elsősorban a Tokaj-hegyaljai borokról, illetve a szőlőkben termett aranyról. Ez utóbbi kérdés, mint ismeretterjesztő és mindenkit izgató kérdés, még többször felmerült és lázban tartotta az aranyra éhes társadalmat, Tokajnak, a tokaji boroknak pedig belföldön és külföldön is jó reklámot biztosított. De külföldi orvosok és természetvizsgálók is értekezések sorát adták ki a korabeli ma-