W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)

gyar agrártermelés híres termékeiről, természetesen elsősorban a 18. században már híres magyar borokról, a szőlőművelésről, a szőlőtermesztő vidékekről. (Az első borvidékbeosztás, -meghatározás a 18. század elején már meg is történt.) 1722-től azonban Bél Mátyás és az általa irányított országleíró-helytörténeti munkák már a mezőgazdaság korabeli ismereteit is összefoglalták, sőt az általuk rögzített és összegyűjtött korabeli valóság napjainkra értékes agrárhelytörténeti, néprajzi adatokká vált. Ezekben a leírásokban ugyan Bél Mátyás még latinul írt, és nem lépett túl a 18. századi hagyományos mezőgazdaság rendszerezésén és ismertetésén, de mint a korabeli mezőgazdaság és a vidéki élet tudományosan rendszerezett, ismereteket terjesztő tevékenységét, munkásságát már számon tarthatjuk. Felhasználta az ókori klasszikus íróktól kezdve a mezőgazdasági ismeretek német nyelvű „Hausväter" irodalmát, a 17. század végén összegző, akkor mintaként követett, nemesi gazdálkodást rögzítő, és ekkor még valóban korszerű Hohbergig az addig összegyűlt mezőgazdasági-gazdálkodási ismeretet és tudást. Bél Mátyás a „Notitia Hungáriáé novae" című történeti könyvében a tervei szerint is az egyes agrárvidékek tárgyalásánál már hármas tagolást tervezett. A történetihelyrajzi részben a fekvést, adottságokat, a történeti múltat, a gazdasági részben a termesztéstechnikát, és a harmadikban, a fizikai-orvosi részben a termények főbb tulajdonságait és orvosi megfigyeléseit tervezte megírni. Azért, hogy nagyszabású tervében ne kételkedhessenek, a „Prodromus..." című, korábban megjelent könyvében egyes részfejezeteket már teljesen kidolgozott, többek közt pl. Sopron és vidékét, valamint a soproni szőlők és borok leírását is. A 18. század első harmadának legtermékenyebb agrárszakírója, illetve beszámolója Reimann János volt, aki több, elsősorban német cikkben tájékoztatta a Sammlung von Natur-und Medicin.

..Geschichten oldalain az olvasókat pl. a tokaji és a felső-magyarországi borok évjáratairól, szüreti eredményeiről, gyógyhatásairól, egyes termények árairól és a termények termesztéséről, mondhatnánk a mezőgazdaság regionális híreiről, a termelés alakulásáról. Ezek az ismeretterjesztő, kisebb-nagyobb híradások, különböző részletességű leírások színes, élményszerű beszámolói voltak a lapnak. Valószínű, hogy a kedvelt olvasmányos beszámolók mellett bizonyos üzletpolitikai meggondolásból is gyakran megjelenhettek ezek az írások. A mezőgazdasági megjelent szakirodalomnak - eleinte idegen nyelven, majd magyarul is - részben a termesztéstechnológiára gyakorolt hatása révén az állami ösztönzés kezdeteitől (1760) a hadsereg ellátása és az adóalap biztosítása volt a legfontosabb célja. A parasztok szakirodalom-olvasása, tájékozódása azonban - épp akik számára ezek a könyvek általános ismeretterjesztő színvonalon készültek - elég ritka jelenség volt. Márpedig a korabeli szakirodalom sikerét nagymértékben csökkentette a csak magyarul olvasás, illetve a nemolvasás. A. J. Wiegand, alsó-ausztriai mezőgazdasági