W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)

nemes ifjak mellett egyre több nem nemes is toborzódott az egyetemi hallgatók sorába. A jobbágy-paraszti réteget, a mezőgazdaságban dolgozók nagy arányát azonban a felvilágosodás sem Franciaországban és NyugatEurópában, sem pedig Magyarországon nemigen érte el. Kivételt csak azok a kisebb hatósugarú kezdeményezések jelentettek, ahol egy-egy, természettudomány és gazdálkodás iránt érdeklődő pap, paptanár tekintette szívügyének a parasztfiatalok tanítását (német földön, Csehországban, Morvaországban, Ausztriában). Ilyen előképek után kezdett bele szarvasi tudományos, agrárpedagógiai tevékenységébe Tessedik Sámuel is, az erlangeni, göttingeni, pozsonyi evangélikus értelmiségi körök hatására. Agrártevékenységének komplex voltát egy eddig nem vizsgált, de szerteágazó, mégis szűk szakterületen, a szőlészeti-borászati-kertészeti ismeretterjesztői tevékenységén keresztül mutatom be részletesen, jelezve, hogy mennyi nehézséggel és példamutató lelkesedéssel, kitartással végezte ezt a jellegű munkáját. Ugyanakkor nem hallgatom el azokat az átmeneti sikertelenségeket vagy nehézségeket, amit nem tudott megoldani, amin nem tudott úrrá lenni, épp környezete társadalmi-gazdasági fásultsága miatt. Próbálkozásait meg-megemlítik munkásságának méltatói, de erről konkrétan eddig nem sokat tudtunk. Pedig Tessedik Sámuel szőlészeti-borászati munkásságában is európai kitekintéssel és kapcsolatokkal rendelkezett. A németes luteránus iskolázottsága és nyelvismerete révén, szakirodalmi és szakírói érdeklődése miatt Krünitz nagy hatású 18. század végi enciklopédiájának kertészeti-szakmai ismereteinek birtokában volt. De Mitterpacher Lajos, Bél Mátyás, Prónay Gábor és Skerlecz Miklós, illetve J. Fr. Mayer, Nagy Sámuel, Johann Wiegand szakmai munkásságát is ismerte, azokra hivatkozott is, bár mindez a személyes példa nélkül még kevésnek bizonyult. Szakmai tanulmányutakon szerzett tapasztalatait a kertészkedésben, szőlészeti munkáiban alkalmazta is. Elsősorban a német termesztőtájak ismereteit, alma, körte, gyümölcsbor, ill. alacsony alkoholtartalmú üdítőitalok, káposztafélék és salátafélék termesztési-honosítási próbálkozásait lehet itt most megemlíteni. Pl. 1771-ben Pozsonyból és más tájkörzetekből gyümölcsfajtákat, 1774-ben szintén Pozsonyból szőlőfajtákat, 1790-ben Bécsből 93 gyümölcsfajtát, 1798-ban Altonából (Hamburg környékéről) spárgát, 1803-ban Eperjesről gyümölcsfákat hozatott és telepített el. Szőlészeti munkálkodásával pozsonyi szőlőfajtákat igyekezett meghonosítani Szarvason, de sikert csak a szőlőskertektől távol eső dűlőkben ért el a madarak általi nagymértékű pusztítás miatt. A kétszintes termesztést, a köztesnek használt gyümölcsfákat helytelenítette a szőlőkben, fák nélkül ugyanis jobbnak tartotta a termés és a bor minőségét. Gyümölcstermesztési és díszfa-telepítési próbálkozásaiban több fajjal és több száz fajtával kísérletezett. Talajt forgattatott, trágyáztatott, ültetett és sövénynek alakított ki több fajt. 1790-1791-ben Szarvason három gyümölcsfaiskolát alapított. Gyümölcsecetet és pálinkát főzetett, a cefrét állatokkal etette fel. A gyűrűzést