W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)
Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)
Tessedik Sámuel munkássága, a tudományos ismeretterjesztésben teljességre törekvése nem érthető meg fiatalkori tanulmányai, nevelkedése nélkül. Tessedik életének túlnyomó része, nevelkedése, emberré válása, munkásságának zöme a 18. századra esett, a felvilágosodás európai és magyarországi erőviszonyai közepette. „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek" - mondja később Batsányi, és az 1789-es forradalmat előkészítő francia felvilágosítók előtt is, mint epicentrum előtt, zászlót hajt. Eszmék, filozófiai áramlatok előtt nincsenek országhatárok. Fegyveres katonák elkobozhatják a francia-német határon Diderot, Voltaire, Rousseau köteteit. A világban utazgató kulturált nemeseink, pl. gróf Teleki József, Széchenyi Ferenc, a testőrírók, a főleg német egyetemeket látogató protestáns ifjak jelentettek elsősorban közvetítő szerepet az új eszmék és a hazai befogadó réteg között. Hozták haza az itt-ott felszívott korabeli modern eszméket, főleg a hagyományos feudális értékrend elleni támadást, az enciklopédikus tudásra törekvő közös vállalkozást, az elmélet és a gyakorlat, a filozófia és a technika társadalom modernizáló kapcsolatát, a világ megismerhetőségének és az elnyomott, felemelendő néptömegek segítésének, felkarolásának eszméjét. Hozták magukkal az 1760as évektől a felvilágosodás mindinkább szétágazó, különböző, eltérő és olykor egymással is szembeforduló irányzatait, sőt furcsa ellentmondásként a szűknek bizonyult rációval szemben az irracionalizmus mindig megújuló emberi igényét is, aminek legpregnánsabb tünete az új „sensibilité", a 19. század küszöbén a német politikai romantika. A kibontakozó, modern kezdeményezések és a hagyományos, tradicionális, régi erők konfliktusa adta meg a peremzónához tartozó Magyarország fejlődésének kissé archaikus jellegét. Mindez éltette az agrárszakismeretek terjesztését, és erősítette azt, hatott rá. Az ország a Habsburg-birodalmon belül a viszonylag fejlettebb cseh és osztrák tartományokhoz képest ugyan gazdaságilag alárendelt helyzetet foglalt el, de ugyanakkor bizonyos ösztönző, módosító impulzusokat is kapott, újból megindult a mezőgazdasági termelés, élénkült a kereskedelem, főleg az agrárexport, amely elsősorban a Duna vízi útján haladt nyugat felé. 1762-től kezdve az első newtoni szellemű szakmunkákat, tankönyveket az egyetem volt jezsuita tanárai írták. De a protestáns ifjak, tanárok is az új természettudományos eredményekkel tértek haza a külföldi egyetemekről. Ezek között volt Tessedik is. Eppur si muove - mondta erről a korról később a fiatal Jókai. Rohamosan nőtt a korábbi évtizedekhez képest a hazai könyvkiadás, a nyomdák száma is megsokszorozódott, a sajtótermékek száma is (1764-től német nyelven rendszeresen jelennek meg lapok, 1780-tól magyarul). Nagy könyvtárak alakultak; világi és főnemesi gyűjtemények is (új, korszerű külföldi művekkel!). Kibővült a felsőoktatás. 1763-tól a selmeci bányatisztképzőt akadémia rangjára emelték. 1769-ben orvosi karral gazdagodott az egyetem. 1782-ben Mérnöki Intézettel bővült a bölcsészeti kar. Mindez azt jelzi, hogy új, laikus, szakképzett értelmiséget nevelt ki magának a felvilágosodás. A szegény,
