W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)

szakkönyveket a bécsi udvar hatékony támogatásával író és kiadó szakember könyveit fordító ifj. Szilágyi Sámuel hiába írta: „Nints tehát a Magyar Paraszt Gazdának egyéb híjjá, hanem hogy maga nyelvén a Gazdaságnak okos és hasznos fojtatásáról írott Könyvetskeje légyen, és annak Oktatásait kövesse, és munkába vegye, előre le mondván, és örökesen elbútsúzván a maga régi haszontalan Paraszt Filosofiájától, melly tsupán ebben áll: így láttam az Apámtól - is, a Szép Apámtól is." Már Tessedik Sámuel is úgy vélte, hogy jó, ha 1000 paraszt közül egynek a kezébe jut éppen ez a fentebbi könyvfordítás. Azonban Mitterpacher Lajos könyveit is még csak kevesen ismerték. Nem véletlen, hogy Nagyváthy János is az apáról fiúra szálló mezőgazdasági ismereteket és az ebből származó tévedéseket ostorozta a már halála után, 1821-ben megjelent könyvében. A korabeli szakirodalom hatékonyságát és ismeretközvetítő, ismeretterjesztő erejét kérdőjelezte meg - az apa öregapjától tanult ismeretei láttán - még a 19. század második felében is Gyürky Antal, amikor 1879-ben a magyar borászat elodázhatatlan reformjairól írt. A 18-19. század hatásos, de kis területre és kevesebb emberre ható ismeretterjesztése a személyes példa, példamutatás és oktatás volt. Az európai mezőgazdasági falu-vidékfejlesztési tudományos ismeretterjesztésben ezzel a személyes példamutatással és oktatással Magyarországon Tessedik Sámuel tevékenysége emelkedik ki. Mind gyakorlati, mind elméleti-oktatási tevékenysége, tudományos ismeretterjesztő munkája egy rendszerbe, keretbe fogható, amely példaértékű, úttörő jelentőségű volt. Mégis egyértelmű elismerésre méltó elképzelései ellenére sem tudott olyan hatást elérni, amit esetleg ma elvárnánk. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy még Szarvason is csak szűk körű volt a hatása. Tankönyvek, tantervek írásán, a gyakorlati oktatáson-példamutatáson túl komoly tudományos ismeretterjesztő szakírói tevékenységet is folytatott. Szakírói munkássága azonban viszonylag későn bontakozott ki, de egész élete tapasztalataival gazdagította írásait: negyvenkét éves volt, amikor első, egyben legfontosabb műve megjelent. Ám így is gazdag életművet hagyott maga után: a bibliográfus mintegy négyszáz - megjelent és kéziratban ránk maradt - címjegyzéket tudott összegyűjteni szellemi hagyatékából. 1784-ben jelent meg fő műve német nyelven: „Der Landmann in Ungarn...". Széchenyi Ferenc Kónyi Jánossal magyarra fordíttatta, és 1786-ban Pécsen kiadatta „A parasztember Magyarországon micsoda és mi lehetne" címmel. Munkájában, miután leírta, hogy milyen sanyarú körülmények között él a magyarországi parasztember, megpróbálta ennek okait számba venni. Tessedik sorra szedi azokat az okokat, amelyek miatt a parasztember nem boldogulhatott. Ezek közt említi, hogy mindazok az erőfeszítések, amelyeket a gazdasági és társadalmi feszültségek megoldásán dolgozó szakemberek írásos formában fejtettek ki, nem, vagy csak alig voltak ismertek. Főleg a jobbágy-parasztok előtt, akik még olvasni sem tudtak, csak alig-alig, vagy olvasási nehézséggel küszködtek a rengeteg kötelező robotmunka mellett.