Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FARKAS GYÖNGYI: A magyar mezőgazdaság hivatalos képe az 1945 és 1985 között megrendezett országos mezőgazdasági kiállításokon (lektor: Pálmány Béla)

korszakhatárt a kollektivizálás befejezése, az ún. "szocialista tulajdonviszonyok" általánossá válása jelentette. Annak ellenére, hogy a kisüzemek, a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelése mindvégig jelentős maradt, alig változott az a szemlélet, amely a magántulajdonnal szemben az állami és a szövetkezeti tulajdon magasabbrendűségét vallotta. Az agrárgazdaság múltjának és jelenének bemutatása mellett a gazdasági folyamatok irányíthatóságát, megtervezhetőségét valló gazdaságpolitika igen fontosnak tartotta, hogy az ágazat jövőjéről, a "soron következő feladatokról és célkitűzésekről" is tájékoztassa a kiállítások látogatóit. Az ötvenes évek Mire a paraszti gazdaságok kiheverhették volna a háború éveit, az országot már a Magyar Dolgozók Pártja irányította, melynek gazdaságpolitikáját az önerőre épülő gazdaságfejlesztés és a nehéziparnak a hagyományokkal rendelkező ágazatok köztük a mezőgazdaság és az élelmiszeripar - rovására történő fejlesztése jellemezte. Gazdasági és társadalmi elképzeléseinek megvalósításához a kizárólagos politikai hatalommal bíró pártállami vezetés erősen központosított, a piacgazdaság törvényeit figyelmen kívül hagyó, a termelés legkisebb részletét is ún. tervutasításokkal szabályozó gazdaságirányítási rendszert vezetett be. Az ipar területén széles körű államosításokat hajtott végre, a mezőgazdaságban megtermelt jövedelmeket pedig rendkívül magas adókkal és a beszolgáltatási rendszer révén vonta el. Az 1940-es évek végétől azzal a céllal, hogy az állami felügyeletet az iparhoz hasonlóan a mezőgazdasági termelőeszközökre is kiterjessze, elkezdte a parasztság kolhozszerű termelőszövetkezeti csoportokba való erőszakos tömörítését. A gazdasági kényszerhelyzetre alapozott és adminisztratív eszközökkel végrehajtott kollektivizálás a hivatalos propagandában mint önkéntes "szövetkezés" jelent meg. A sajtó, a rádió és a mindenfelé terjesztett brosúrák a termelőszövetkezetbe kényszerrel belépő parasztokat úgy igyekeztek feltüntetni, mint akik az agitáció, a "népnevelő munka" hatására valóban meggyőződtek a nagyüzemi gazdálkodás "előnyeiről", és rájöttek arra, hogy a magántulajdonon alapuló kisüzemi gazdálkodásnak "nincs jövője". A birtoktípusok értékéről kialakított hivatalos rangsor első helyén a "legfejlettebbnek, legmagasabb rendűnek" tartott tulajdonformát megtestesítő állami gazdaságok álltak, a nem teljesen szocialistának tekintett termelőszövetkezetek csak utánuk következtek. Mindkét birtoktípus termelési eredményei, megcáfolva a széles körű propagandát, valójában elmaradtak az elavultnak tekintett magángazdaságok teljesítményétől, pedig az utóbbiak jóval súlyosabb állami megterhelés alatt gazdálkodtak. A parasztság tapasztalatainak ellentmondó "virágzó szocialista nagyüzemek" képét így igen nehéz volt megteremteni. A pozitív kép kialakulását szolgálták az ún. minta-termelőszövetkezetek, amelyekben állami hitelekből nagyobb beruházásokat hajtottak végre, és ezt mint a termelőszövetkezetekre általában jellemzőt mutatták meg a szervezett látogatás keretében odarendelt egyéni gazdálkodóknak. A Földművelésügyi Minisztérium által évente megrendezett mezőgazdasági kiállításoknak is fontos propagandaszerepet szántak. Alapvető funkciójuk az volt, hogy az agrártermelésben jelentkező egyre Fűszerpaprika gépi betakarítása