Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - OROSZI SÁNDOR: Erdészeti kiállítások (lektor: Sólymos Rezső)

A kiállítási alkalmak századunk elején csökkentek, hiszen olyan országos nagy megmozdulásra, mint amilyen 1885-ben vagy 1896-ban volt, már nem került sor. Az erdészet a mezőgazdasági vásárokhoz, bemutatókhoz még csak egyszer, az 1902-ben Pozsonyban rendezett kiállítás alkalmával kapcsolódott. Pozsonyban erdészeti témában néhány felvidéki uradalom, város, fakereskedő és állami erdőhivatal, erdőfelügyelőség állított ki. A bemutató legfeljebb látványosságként, figyelemfelhívóként említhető meg. A bemutatott tárgyak közül mégis kiemeljük a földmérő eszközöket. A Belházy-féle szögfelrakó, a Krippel Móric által szerkesztett kompasz és transzportőr mellett itt mutatták be először Márton Sándor egyetemes mérőműszerét. Az első világháború után időbe telt, amíg újra kialakult a kiállítások, ezen belül is az erdészeti bemutatók rendszere. Az 1920-as években több vidéki kiállításon (Szeged - 1924., Gödöllő - 1926., Szentes - 1927., Kaposvár - 1929.) rendeztek erdészeti bemutatót. Ezeken nem törekedtek az adott vidék erdőgazdálkodásának teljes megjelenítésére, hanem csak a környékbeli birtokosok és az illető államerdészeti szervek által ötletszerűen beküldött anyagot helyezték el. Ekkortól vált azonban rendszeressé a mezőgazdasággal kapcsolatos madárvédelmi célkitűzések és az alföldfásítási akció kiállításokon történő propagálása. 1928-ban a Vigadóban tartott Szent István heti I. országos mezőgazdasági kiállítás erdészeti csoportját már egyenesen „az alföldfásítási akció kiállításának" nevezték. A következő évtől kezdődően az államerdészet a mezőgazdasági kiállításokon külön pavilonban szerepelt. Mind a norvégiai erdészház mintájára készített pavilonnak, mind pedig a szabadtéri bemutatónak legfőbb mondandóját a fásítás propagálása képezte. Az évről évre mos már rendszeresen kiállító erdészet & fásítások szükségességét több oldalról is alátámasztotta. A fásítások egyéni érdekként való megjelenését szintén grafikonokkal és rajzokkal mutatták be. A trágya- és szalmatüzelés helyett a fával való tüzelést propagálták, amelyhez szükséges fákat a birtokosok akár saját tanyájuk körül is megnevelhették. Az országos és egyéni érdekek elemzésével a kiállításokon legnagyobb hangsúlyt kapott alföldfásítási törvény megismertetését vezették be. A törvény rendelkezései és a törvény hatására megváltozó alföldi táj (sőt gazdálkodás) megjelenítése szinte évről évre ugyanazokkal a modellekkel és makettekkel történt. így az „Allamerdészet"-pavilonba látogatók 8-10 évig nagyjából hasonló kiállítást láthattak. Az 1923. évi XIX. t. c, az alföldfásítási törvény megszületése után a kiállításokon bemutatták, hogy a fásítások miként változtatják meg egy-egy alföldi település határát. Tápé és Orgovány környékéről maketteket készítettek, amelyek a fásítások előtti és utáni állapotot szemléltették. Az ideálisan fásított birtokra a Károlyi család nagymágocsi uradalma szolgált példaként, míg a tanyafásítások hasznát rajzokkal és fényképekkel illusztrálták. A mezőgazdasági kiállítások erdészeti pavilonjában térképekkel szemléltették, hogy a tüdővész sokkal gyakoribb a fátlan alföldi megyékben, mint az ország többi részén. A fásítások kivitelezéséről (csemetebeszerzésről, ültetésről stb.) a kiállításokon ismertetőket osztottak ki, az alföldi erdőtelepítésekre alkalmas fafajokat pedig az érdeklődök a szabadtéri bemutatón láthatták. Az 1929-ben épített erdészeti pavilont 1938-ban újították fel. Ekkor az alföldfásítással kapcsolatos tudományos kutatások eredményeiről is összeállítottak egy kisebb bemutatót, az elkövetkező években pedig már a visszakerült országrészek erdészeti viszonyainak bemutatása került előtérbe. A két világháború közötti időszak erdészeti kiállításainak egy kisebb, szerényebb alapterületű részét a kopárfásítások bemutatása foglalta el. Jelentős államerdészeti feladatnak számított a Tárna- és Hangony-patakok vízgyűjtő medencéjében végzett munka. Ezeken a helyeken nagy költséggel létesítettek hordalékfogókat (gátakat és rőzseműveket), majd kezdtek fásításokat. A korabeli kiállításokon időről időre néhány különleges méretű fát is bemutattak, továbbá régi erdészeti térképek, sőt fagázmotor modellje is szerepelt az erdészeti pavilonban. Jelentős technikai újításnak számított, hogy 1940-ben a felvidéki és kárpátaljai erdőket filmen mutatták be. Ugyancsak ekkor állítottak ki egy modellsorozatot, amely a hegyvidék fa útját (a Tiszán, illetve vasúton) vezette végig a kitermeléstől az alföldi felhasználókig. Utoljára 1941-ben rendezték be az „Államerdészet" pavilonját, az ezt követő évek tenyészállat-