Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)
4. A polgári földtulajdon kialakulása a 19. század közepén
dönt, ám az úgynevezett remanenciális területet a parasztságnak meg kellett váltania. A szűkebben vett Magyarországon ekkor mintegy 8 millió holdnyi terület volt telek, s körülbelül 1,4 millió kát. holdat tett ki a maradványföld. A mintegy 345 000 kát. holdnyi irtásföld nagyobb része a földesúr által viszszavehető földnek minősült. Mindez azt jelenti, hogy az önkényuralmi rendelkezés a parasztságra nézve „...a felszabaduláskor birtokolt földek legalább 23-24%-a tekintetében hátrányosabb volt a magyar forradalmi kormányok országgyűlési határozatokra, illetve kormányzóelnöki rendeletekre is alapozott és a gyakorlatban érvényesített állásfoglalásánál”.356 Ám azt hozzá kell tennünk, hogy az 1848-1849-es rendelkezések különleges történelmi körülmények között születtek. Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy egy elvi 1848 előtti állapothoz képest az 1853. évi úrbéri pátens végrehajtása révén a magyarországi parasztság korábban használt földjeinek 3-4%-át elveszítette, mintegy 20%-ának pedig a megváltására kényszerült, vagyis a parasztság lényegesen rosszabb helyzetbe kényszerült a telki állományának fogyása miatt.357 Javíthatta viszont a parasztság helyzetét a közös földek szétválasztása. A pátens a legelő területéből egy teljes (volt úrbéri) telek után magyar holdban számolva, földminőségtől függően 4-22 holdat, erdőből pedig 2-8 holdat rendelt a parasztság számára. A zsellérek esetében a nyolcadtelekkel rendelkező jobbágy arányát vették figyelembe.358 Az már a rendelkezés szelleméből és a tulajdon polgári elveiből is következett, hogy a parasztság ma rád vány földjeinek minősülő erdők és legelők után nem járt juttatás, s ezzel megint csak csökkent a paraszti tulajdonba kerülő föld mennyisége. Ez azonban a jogszabály, amelynek igen nehéz volt a végrehajtása. Ahhoz, hogy a földeket elválasszák, földfelmérések kellettek. Fel kellett térképezni a falvak teljes határát, nevesíteni kellett minden földet, s aztán a földesúrnak és a falu népének meg kellett egyeznie a földek fizikai szétválasztásáról. A kormányzat mindenképpen szerette volna, ha ez kevés adminisztrációs problémát okoz, ám az egyezségek csak lassan születtek meg. Igazából 1856 felé indulhatott el a folyamat, s az 1870-es évekig eltartott, bár kétségtelen, hogy 1865 után egyre kevesebb nehézség adódott. Ahol nem tudtak megegyezni, ott a császári és királyi bíróságok előtt lefolytatott perek során születtek végleges döntések, de ha odakerült az ügyek, akkor a parasztság már általában nem sokat nyert.359 A bíróságok főleg a maradvány- és az irtásföldekről döntöttek. Nem véletlen, hogy az 1850-es éveket végigkísérték különböző (főleg a földrendezési folyamat miatt), az ország szinte valamennyi területén kirobbant parasztmozgalmak, ám ezek nem okoztak válságot a kormányzatnak.360 Az szinte természetes, hogy a parasztság, illetve általánosabban a falusi népesség által megszerzett és meg356 Szabad (1979): 531-532. 357 Uo. 358 Bernát (1935): 99. 359 Lásd T. Mérey (2007) adatait Somogy megyéről. 360 Vörös (1976): 39. 79
