Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)
Befejezés
Az 1716-os és 1718-as esztendőkben készült urbáriumok olyan jellegű úrbéri összeírásokat tartalmaznak, amelyek alapján három családi gazdasági formát lehetett elkülöníteni egymástól, vagyis az özvegy által vezetett, az egygazdás és a nagycsaládi gazdaságokat. Az özvegyi gazdaságokat megözvegyült asszonyok vezették, akikkel együtt élhettek férfi családtagjaik. Az ún. egygazdás termelőüzem kategóriájába sorolhatóak a gyermekes vagy gyermektelen felnőtt férfiből és családjából álló gazdasági egységek. A nagycsaládi gazdaság az egymással rokonsági kapcsolatban lévő emberek termelői közösségét jelentette. A családi gazdaságok munkaerejét elsősorban a családtagok alkották. A mezőgazdasági termelés szempontjából a nagycsaládi termelő üzemek lehettek a legjelentősebbek a munkaerővel és a gazdasági javakkal való ellátottság tekintetében. A nagycsaládi termelő közösségek váltak egyébként a legvagyonosabb, legnagyobb mezőgazdasági üzemet vivő családokká tértől, időtől, etnikai csoportoktól függetlenül. A vizsgált területen a 22 érintett összeírt gazda közül kettő számított aktív katonának, három obsitosnak, továbbá az egykori katonák férfivá serdült 17 gyermekét is a gazdák közé sorolták. A Rákóczi-szabadságharcot követő esztendőkben készült úrbéri összeírásokban a végházi kötelezettségek, az esetlegesen harcba szólítható férfiak feltérképezésének gyakorlatias indoka is megjelenhetett. Mindennek fényében joggal feltételezhetjük, hogy a katonák és leszármazottaik minél teljesebb összeírására törekedtek az összeírok, ám azt kellett tapasztalnunk a forrás kritikai vizsgálata során, hogy csak a törökök ellen harcoló katonák lejegyzése lehetett a cél. Az összeírok a hallgatás ködébe vonták a magyarok ellen harcoló törököket és a II. Rákóczi Ferenc fejedelem oldalán harcoló katonákat, akik pedig az urbárium felvétele idején a Koháry-birtokon éltek. A 906 gazda közül 366 valamelyik mezővárosban lakott, vagyis a gazdák 40%-a nem falun élt! Igen meglepő ez az arány, hiszen az országos átlag még II. József XVIII. század végi uralkodása idején is mindösszesen 6-7% volt. A falvakéhoz képest kisebb természetbeni bevételek mellett jelentéktelennek tekinthető az a munka, amit a mezővárosi lakosoktól elvártak. Mindenképpen figyelmet érdemelnek azonban a mezővárosoknak adott kedvezmények! Miközben a szécsényi, füleki és gyöngyösi uradalmak összbevétele 1720-ban 3086 forint volt, addig az ottani mezővárosokból az uradalmi kasszába befolyó összeg elérte a 2697 forintot! A mezővárosi gazdák a három uradalom bevételeinek 87%-át fizették be az uradalmi kasszába, ami jóval meghaladta a falusi gazdáktól vagy a pusztákból származó bevételeket! A mezővárosok eltérő jellegűek, fejlődési szintűek voltak a vizsgált időszakban. A vármegyei központ szerepét betöltő Gyöngyöst a szőlőművelés, a forgalmas vásárok és a nagyszámú, személyében nemes gazda jellemezte, míg a falusiasabb Gyöngyöspatán a földművesek mellett sok pásztor is élt. A Nógrád vármegyei mezővárosok közül az 1710-es évekre a leginkább uradalmi, városi központ jelleget Szécsény ölthette magára, amelyben élénk kézműipar és kereskedelem fejlődött 301
