Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)
Befejezés
A nagyobb arányú bevándorlás a törökök kiűzését követő békésebb időszak és a Koháry-földesurak visszatérésekor következhetett be, 1687 és 1702 között a jövevények 56%-a telepedett meg a tárgyalt területen. A Rákóczi-szabadságharc idején, amikor a bécsi udvarhoz hű Koháryak lefoglalt birtokait Rákóczi hű emberei kapták meg, a jövevények 25%-a költözött át a vizsgált területre. Miután a Koháryak visszakapták birtokaikat az ide irányuló migráció nem szűnt meg, 9%-ot ért el az urbáriumok elkészültéig. Amennyiben a bevándorlás éves átlagát tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy a bevándorlás hulláma 1687 és 1702 között tetőzött, évente átlagosan 7,33 fő érkezett a birtokra, ami hangsúlyozza a Koháryak, különösen pedig Koháry II. István ilyen irányú törekvéseinek hatását. A bevándorlást lényegében a Rákóczi-szabadságharc sem törte meg erősen, mivel ekkor 6,22 fővel számolhatunk esztendőnként, de a beköltözés intenzitása tovább csökkent a Rákóczi-kor után is. A betelepülők előző lakóhelyéről ismert, hogy 10%-uk más magánföldbirtokos „birodalma alól” érkezett, 2%-uk pedig kincstári birtokról jött. A különféle birtokról származók közül csupán hat gazdának volt menlevele! A többség feltehetően engedély nélkül szökhetett el előző földesurától. A jövevények 18%-a a Koháry-birtokhoz tartozó településen belül vándorolt. A belső migrációt számottevőnek tarthatjuk, ez inkább a vizsgált területen belüli mozgást jelentette, ugyanis 53 esetből csupán hat alkalommal mutatható ki, hogy más Gömör vagy Hont vármegyei Koháry-birtokról jöttek az említettek. A jövevények 17%-áról nem tudjuk, hogy honnan érkezett, 39%-uk valamelyik Nógrád vármegyei településről származott, 6%-uk Heves és Külső-Szolnok vármegyéből, míg 38%-uk más területről. A Koháry-birtokra betelepülő gazdák általában viszonylag rövid távokat tettek meg költözésük során. Mindez jelentheti azt is, hogy hallomás, vagy személyes tapasztalat alapján döntöttek új lakóhelyükről. A távoli vidékről jövő gazdák jobbára köztes állomásokat iktattak be vándorlásuk során. A Koháryak az elpusztult végvárak, mezővárosok betelepítésével több embert is megbíztak. Szécsényben Bárkányi János ferences házfőnök, „Szécsény második megalapítója” járt élen a mezőváros betelepítésében gyakorlatilag az 1690-es évek elejétől. (Balassa)Gyarmaton pedig a Zólyom vármegyei Gyetváról származó Bárány (Baran) Jánosra bízták a feladatot. Az itteni telepítő levél kedvező feltételeit érzékelteti, hogy a helyiek a későbbi földesuraik által rájuk rótt nagyobb terhek miatt ennek betartását kérték. Koháry II. István Fülek betelepítésére is engedélyt szerzett, de telepítő levele és a soltész személye nem ismert. A tervszerű betelepítést itt spontán bevándorlás előzte meg, ami ellen Koháry a vármegyénél tiltakozott. A mezővárosokba való betelepülés esetében feltűnik több irányelv is. Mindenképpen fontos lehetett a betelepülést szervező kiléte. Bárkányi János inkább a környékről verbuválta a jövevényeket az újjáéledő Szécsénybe. A Zólyom vármegyéből származó Bárány (Baran) János pedig távolabbi, északi területekről, például 297
