Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)
VII. Az uradalom pénzmozgásai
1726-ban mutatható ki jelentős (588,3 forint) bevétel. A majorságból származó bevétel gyakorlatilag a majorokban tenyésztett állatok és az ott készített tejtermékek értékesítésére vezethető vissza. VII. 15. táblázat Koháry András birtokának földesúri kezelésből származó bevételei (1727-1731 )754 év / forint kocsma vám 1727 309,58 1729 359,81 1731 82,40 Koháry András 1731-ig nagyobb bevételt (309,58-359,81 forint) mondhatott magáénak a füleki kocsma révén, de amikor megörökölte Koháry II. István birtokát akkor ez a bevételtípus kikerült a számadásból, helyette a vámról olvashatunk. A vámbevételről nem tudhatunk meg többet a számadások alapján annál, hogy az ebből befolyt összeg 82,40 forint volt. A dézsmabevétel részben a dézsmából származó természetbeni értékesítéséből, részben pedig az eredetileg nem pénzben beszedendő dézsmának a pénzben történő megváltásából származott mindhárom birtoktípuson. Elképzelhető, hogy a dézsmasertések után járó bevételt inkább az erdők bérbeadásához sorolt összegekhez csoportosíthatnánk, de ezek az összegek lényegesen nem módosítanák a korábban felvázolt összképet. A dézsmabevételek nem minden esztendőben jelentkeztek a Koháryak családi birtokán, ráadásul az összegük évente változó nagyságú volt. 1727-ben haladta csak meg a 160 forintot.755 1726-tól mutatható ki dézsmabevétel Koháry II. István birtokán.756 Hasonlóan a közös birtokhoz és 754 §ABB, L. Rody a Panstvá, II. Panstvá. Panstvo Koháry-Coburg vo Filakove. A füleki uradalom számadásai (1727-1731). 7551720-ban a tiszttartó egy lóci dézsmabárányt adott el 2,55 forintért, ugyanennyi volt a (nógrádjszakali dézsmabárányok váltópénze, miközben a szamotercspusztai dézsmasertéseké 33 forint lett. 1721-ben a szécsényi dézsmaméhek eladásából és az attól el nem választható dézsmaváltópénzéből 22,5 forintot tudott a tiszttartó bevételezni. 1727-ben a méhek váltópénze 9,7 forint volt, míg 143,1 forintot fizettek az uhorszkai erdőn telelt sertésekért és a nagydaróci erdőre bocsátott 266 sertés váltópénze, „váltója” miatt úgy, hogy minden „eöreg” sertés után 35 dénárt szedtek be. 1731 - ben a csákányházi dézsmából származó 29 „köpü”, vagyis kas méh (10 dénár / kas) eladásából 2,9 forint bevétel folyt be az uradalmi kasszába. ($ABB, L. Rody a Panstvá, II. Panstvá. Panstvo Koháry- Coburg vo Filakove. A füleki uradalom számadásai [1720-1731].) 7561726. december 7-én (karancs)sági, tőrincsi erdőn hízott sertésekért 12 forint váltópénzt adtak, ugyanezen a napon az uhorszkaiaknak adott el a tiszttartó dézsmasertést 65 forintért. 1726-ban 17,5 forint váltópénzt fizettek méhekért, eladtak előző évi egy akó dézsmamézet 15 forintért, valamint dézsmabárányt és dézsmakecskegidát értékesítettek 16,8 forintért. 1727-ben a Szalatnyapusztára hajtott 378 sertés váltópénze 103,2 forint volt, a bárányé és kecskegidáé 1,6 forint. Ugyanebben az évben dézsmaállatokat is értékesített a tiszttartó: június 4-én 54 bárányt (17,5 forint), kecskegidákat (1,95 forint), 8 köpü méhet (12 forint). 1730-ban 56 bárányt (19,6 forint) és kecskegidát (4,5 forint) adott el a tiszttartó, 13 bárányért (1,3 forint) és 21 kecskegidáért (1,05 forint) is szedett be váltópénzt, 231