Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)
III. A Nógrád vámegyei központú birtokok népessége és gazdálkodása
1702-ben elvetette a protestánsok harangjait, a prédikátorokat elüldözték, sőt a református prédikátort, Veresmarti Miklóst Budára hurcolták fogságban75 A Koháry földesúr protestánsellenes lépései tehát leginkább a Rákóczi-szabadságharcot követően válhattak teherré az evangélikus és a református lakosság számára. Ezzel szemben például Harruckern János György (Békés)Csaba betelepítésére azzal ösztönözte többek között Koháry jobbágyait is, hogy ott vallásszabadságot biztosított az evangélikus telepeseknek.275 276 A vallási okok tehát mindenképpen jelen lehettek a szökések hátterében. A gazdasági tényezőket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Bármelyik célállomást választották a szökevények, mindenképpen kedvezőbb anyagi feltételek keresése lehetett az ok a gazdák elvándorlása mögött. A Koháryak vizsgált birtokain a letelepedést elősegítő kedvezmények a XVII. század végén hatottak inkább, főként a Nógrád vármegyei mezővárosokban. A gazdák számára a telepítő levélben rögzített kedvezmények azonban mintha a később betelepülők esetében nem lettek volna egyértelműek és magától értetődőek. A szécsényi földesúri járadékok esetében néhány jövevény többet fizetett más betelepülőkhöz képest.277 A szűkülő lehetőségek tehát nem ösztönözték a bevándorlást, de hatással lehettek az elvándorlási kedvre. Az ország délebbi részein ugyanis még a Rákóczi-szabadságharcot követően is alacsony volt a népsűrűség, és a viszonylagos földbőség mellett a földesurak kedvezményekkel csábították bevándorlásra a szökevényeket. Ha csak a szökések fő irányának tartott szomszédos területet nézzük, akkor is jól látszik, hogy Nógrád vármegye a rendelkezésre álló földterülethez képest magas népsűrűséggel rendelkezett. 1720-ban az adófizető családfők száma és négyzetkilométerenkénti sűrűsége Heves és Külső-Szolnok vármegyében 0,57 gazda/ km2 volt, Pest-Pilis-Solt vármegyében 0,88, a Jászságban 0,48, miközben Nógrád vármegyében 0,69. Nógrád vármegyében ugyanekkor szűkebb volt a falu határa, átlagosan csak 17,68 km2 tartozott egy helységhez, miközben Heves és Külső-Szolnok vármegyében 54,96, Pest-Pilis-Solt vármegyében 74,45, a Jászságban 205,61 km2.278 Bizonyára több szökevény is csalódhatott, hiszen az új lakóhelyre költözők egy része továbbállt. A vándorlásnak több állomása is lehetett. Például az uhorszkai Gásó Miklós 1700 táján szökött Szántóra, onnan Hatvanba, majd pedig Bajára.279 A vándorlás ilyen módon a Koháry-uradalmakon belül is folytatódhatott. Több (balassa)gyarmati lakos korábban Koháry II. István Turopolyán lakó jobbágya volt, (Balassa)Gyarmatról 1716 előtt indultak tovább Keszegre. 275 Pálmány, 1986.94. 276 Molnár, 1991.416. 277Szirácsik, 2007. 25-32. 278Wellmann, 1989. 42., 44. 279Szirácsik, 2007. 157. 89