Takáts Rózsa (szerk.): „A' gasdasági kormány - írta egy aradi” - 1830. Bartosságh József (1782-1843) kézirata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2014)

Tekintetel a magyar hazánk gazdasági velejére

árra, egyátallában nem akartam az akón két forintot veszteni, a költségeket is - pintzét fogadtam, béraktam a bort, három esztendőkig tartottam töltelékei és gondviseléssel, utolyára kiadtam raita és amelyet 20 forinton vettem 10-en adtam el. - ! Megvette egy más esmerésünk az említett jószágot egészlen, ki nem fizette és így a hátramaradott summa kamatjába köteles a régi birtokja jövedelméből reá fizettni, meg is eshetik, hogy tíz esztendők után az uj jószág elnyeli a régit is. Megépültt az uraság háza, felépültek a majorok, de bezeg jövedelmünk nints, és így amit oltalom szerezménynek tartottunk, legföllebb tsak investitio gyalánt szolgálhat és ha ésszel és valóságos javíttásra a jövedelem szaporítására segét, többet ér, mint akármitsoda elhelyheztetése a pénzünknek. Ezek után tsekély ítéletem szerént a megmaradott pénz legjobban helyheztettetik. 1° Ha compossessoratusban velünk határozó vagy legalább egy kormány alá vétetthető birtokot veszünk, és azt egészlen magunk pénzünkéi kifizethetjük. -2 ° Ha azon pénzünket haszon hozzó investitiokra fordítjuk - Motsárt letsapoljuk, haszontalan erdőt szántóföldé, szántóföldet rété etc. változtattjuk, nemessebb barom fájót szerezünk, amely több hasznot ád, nevendékei jobb áron eladhatók, ha szükséges, czélirányos, de soha se pompáss gazdai épületeket rakunk. Mert a tziffra lakhely, az narants ház, az legkelemetessebb virág collectio, oeconomicus calculusba217 még investitio218 se, hanem tsak díszes, ditsérendő gazdai luxus. - Ha ezekre szert tenni nints módunk 3 ° Kamatra kiadhatjuk pénzünket, de ugyan szorgalmatos vigyázásal és körültekintetel - megbotsáson az érdemes Olvasóm, hogy e tárgyban bővebben be nem ereszkedek. - És ha ezt a gazda nem meri 4°- Próbálja szerentséjét azon pénznek felét speculatioba,219 felét pedig körmötzi aranyba vagy ezüst kanalakba, de nem tzifra módis, hozzá tartozandókai ládájába letenni. Ezeken túl nem esmerek kints gyalánt szolgálló eszközöket is a gazda aki, akármely collectióba220 tudományos szertárba rokonainak kintset hagyni 217 oeconomicus calculus - gazdasági számítás 218 investitio - beruházás 219 spekuláció: ma üzérkedés, nyerészkedés; de e korban a pénzügyi haszonszerzésnek nem ennyire pejoratív hangulatú kifejezése 220 collectioba - gyűjteménybe 62

Next

/
Thumbnails
Contents