Kőrösi Andrea: A magyar szürke marha kraniometriai jellemzése. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 11. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2008)
VIII. Összefoglalás
VIIL Összefoglalás A magyar szürkemarha-koponyákról összességében elmondhatjuk, hogy a primigenius jellegeket erősen mutatja. Más kutatók vizsgálataival összehasonlítva sok azonosság és különbség állapítható meg. A Duerst által vizsgált afrikai és nyugat-európai hosszú szarvú ökrök nem állnak kapcsolatban a szürke marhával. Míg azoknál Duerst leírása 258 alapján a rövid szarvú (brachiceros) típus tulajdonságai dominálnak, addig a magyar szürke marhánál a primigenius tulajdonságok figyelhetők meg. Legfontosabb koponyajellemzői a koponya hosszára, karcsúságára vonatkoznak. A primigenius típusnak a koponyaszélessége kisebb, mint a koponya hossza. Wilckens szerint 259 a primigenius rasszra jellemző, hogy a koponyacsontok szélességi méretei a hosszúsági méretek mögött maradnak. A koponya hosszú és karcsú. Jelentős mértékben karcsúsodik a szemüregektől az állcsont csúcsáig. Ezek a jellemzők egyértelműen illenek az összes magyarszürke-koponyára. A különféle primigenius típusú szarvasmarhafajták méretei között fajtára jellemző különbségek lehetnek. A szarvcsapok szélessége és körmérete nagyobb, mint a Rütimeyer által megadott értékek, 260 de a fő jellemzőkben Rütimeyer és Wilckens leírásaival megegyezik. Grigson szarvasmarha-koponyákon végzett vizsgálataival csak részben mutat egyezőséget. Sok nem mérhető jellemzőt Grigson is megfigyelt vizsgálatai során, de több tulajdonságban található eltérés a magyar szürke és a Grigson által vizsgált szarvasmarhafajták koponyajellemzői között. A különböző időszak koponyaformáinak összehasonlítása alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a fajtában változások mennek végbe. A 19. század végi és 20. század eleji tehén- és bikakoponyák méreteiben növekedés, az ökörkoponyák méreteiben, különösen a szarvcsapok méreteiben jelentős rövidülés, csökkenés figyelhető meg. Ezt a tendenciát az 1960-1970-es évek koponyái és a Reményi K. András-féle, 1980-as évekbeli koponyáknál is megfigyelhetjük. A koponyaméretek és jellemzők alapján a nemek egymástól elkülöníthetők. A bikákra a vastag, széles, táblás alakú szarvak jellemzők. A szarvcsapokon erős csontlerakódás, korona és mély hosszanti barázdák figyelhetők meg. A homlokcsontjuk kevésbé karcsú, viszonylag széles. Az orrcsont előre keskenyedő. Az orrcsonti ág medialis&n hosszú, széles. Az orrcsontok hamar, erősen összecsontosodnak egymással és a környező koponyacsontokkal is. Ezek a jellemzők tehenek és ökrök esetében nem jelentkeznek. A tehenek koponyája arányaiban hosszabb, homlokcsontja karcsúbb. A szarvcsapok különböző állásúak, gyakran csavarodottak lehetnek, a korona gyengébben fejlett rajtuk. Bikákra, tehenekre és ökrökre jellemző bélyeg az orrcsont mellső, orri nyúlványainak alakja. Míg minden bikánál a medialis ág hosszú, vastag, a lateralis ág csökevényes vagy gyengén fejlett, addig ez egyetlen tehén- és ökörkoponyán sem figyelhető meg. Tehenek és ökrök esetében az orrrcsont első 258 Duerst, 1899, 59. 259 Wilckens, 1885, 40-41. 260 Duerst, 1899, 14.
