Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

I. A magyar szőlő- és bortermelés helyzete a filoxéra megjelenésekor

tömegekben árúba bocsátani. (...) Talán egy nyelű sem fejezi ki oly szabatosan a bortermelésben rejlőföldművelési és ipari elemet, mint a magyar: a szőlőszetet és a borászatot külön szóval jelölvén. Viszont talán egy nagyobb bortermelő nemzet se vegyíti annyira a kétnemű foglalkozást, minden kisbirtokos és kapás nem csak maga ültetvén, nyesvén, kapálván és szüretelvén szőlőjét, hanem borát is maga szűrvén, fejtvén, kotyvasztván. Hogy ily módon azután megállapodott borkereskedésről szó sem lehet, hogy tömeges kivitelről egyenlőre nem szabad álmodoznunk, az a dolog természetében fekszik. (...) Néhány mostoha borév után, minő a késő májusi fagyok s egyéb éghajlati kalamitások folytán vajmi gyakran látogat: jobb promontoraink, mint Buda, Eger, Ménes, Badacsony stb. úgy kifogynak készletökből, hogy jó pénzért se kapni kivitelképes bort. Ha pedig szerencsés éveink vannak, nem tudjuk hasznát venni a bő termésnek. Avagy lehet-e szomorúbb látványt képzelni, egyúttal szégyenítőbb helyzetet gondolni bortermelő országra nézve, mint aminőt az imént lefolyt 1878-ki gazdag borév nyújtott! Az ég olyan bőségesen árasztotta áldását szőlőhegyeinkre, hogy a mustnak s a szűrt bornak edény nem jutott. Káposztás és petróleumhordókba, tektiâkbe és magyarázhatatlan minőségű edényekbe fogták a becses nedvet, sőt némely helyen le sem szüreteltek egészen, vagy a már leszűrt mustot a földre folyatták, mert az üres edénynek nagyobb volt az ára a mustnál s adó se járt utána! S ez Magyarországon történt, mely millió tonna számra vágatja erdeiben a hordó-dongátnak való fát és szállítja külföldre, hogy Franczia-, Olasz- meg Spanyolország szűrjék bele szőlőhegyeik termését, melynek hasonmását itthon elpocsékoljuk. (...) A probléma megoldását Keleti a borexport fellendítésében vélte megtalálni, s a meglévő export alacsony volumenét a következő okokkal magyarázta: „(,..) Először: soha se tudtuk termelésünket rendszeresen és borvidékek szerint bemutatni s megismertetni a külfölddel: mi a különféle jellege azon tömeges termelésünknek, mellyel ne csak esetleg föllépni, de a világ piaczán állandóan megmaradni is tudnánk. Másodszor: hogy néhány műkedvelő fellépett ugyan kitűnő anyagú, gondosan kezelt egy pár palaczk finom borral, de ha ugyanabból többet kértek, vagy nem tudott adni, vagy ha a megrendelést el is fogadta, nem tudta, legjobb akarata mellett se, lelkiistfieretesen effektuálni. (...) És e baj, szerintünk, mindaddig fog létezni, mig összes szőlő- és bortermelésünk gyökeres reformon nem esik át, míg a munkamegosztás nemzetgazdasági nagy elve e téren is keresztül nem vitetik, míg a szőlőszet határozottan külön nem választatik a borászattól! (...) Nálunk is el kell jönni az időnek, hogy a nagy borkereskedő - vagy pinczeegylct - tövén veszi meg a szüretet, vagy legfeljebb a mustot, a borkezelést már itt kezdi meg és nagy pinczéibeu elegyítve, simítva, palaczkéretté téve borait, így bocsátja hiteles czég és megbízható, igazi név alatt áruba."

5 Keleti a bortermeléssel foglalkozó népesség társadalmi viszonyait is vizsgálta. Az ágazat jövedelmezőségét a befektetett tőkéhez viszonyítva 7-20%-ra, nagyon jó termés esetén - ami igen ritka volt - 30%-ra tette.

6 Hogy ennek ellenére miért foglalkozott Magyarország lakosságának jelentős része szőlőműveléssel, annak a szőlészet-borászat különleges helyzete volt az oka. Kizárólagos bortermeléssel viszonylag kevesen foglalkoztak, s a szőlőművelés általában más tevékenységek kiegészítőjeként szerepelt. Arra vonatkozóan, hogy a szőlőtermeléssel is foglalkozók valójában milyen társadalmi osztályokból kerültek ki, pontos adatokkal nem rendelkezünk, ugyanakkor a szőlőművelésben való össztársadalmi részvételt jól mutatja, hogy míg a teljes mezőgazdasági földterületnek közel a fele, addig a szőlőterület alig 10%-a volt a nagybirtokosok tulajdonában. A szőlőjét vincellér felügyelete mellett napszámosokkal megművcltctő nagy- és középbirtokos, csakúgy, mint a hivatalnok, a városi polgár, az értelmiségi, a mesterember, vagy a szőlőtermesztés mellett más mezőgazdasági termelést is folytató parasztgazda, 5 Keleti, 1879. 71-73. p. " Keleti, 1875. 202. p.