Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

V. A szőlőültetvények állami támogatással való rekontstrukciója (1889-1910)

Az oltványkészítés problémái és a szürkerothadás megjelenése Az 1890-es év végére már 2061 település szőlője volt vészlepctt. Ez azt jelentette, hogy Magyarország szőlőterületének már több mint egyharmadát megfertőzte a kártevő, s ennek a területnek nagyjából a fele ekkorra már ki is pusztult. Súlyosbította a helyzetet, hogy az elpusztult szőlők nagy része legnevesebb borvidékcinkhez (Tokaj, Eger, Buda, Ermellék, Balaton-felvidék) tartozott.

228 Ekkortól a fertőzött települések névsorával nem rendelkezünk, ugyanis a minisztériumi források a nagyszámú újabb és újabb gócpontok megjelenése miatt megyénkénti bontásban, számszerűen adják meg az adatokat. Mindeközben a védekezési munkálatok is egyre nagyobb mértéket öltöttek. A lassanlassan, de növekvő szénkéneg-fclhasználás kielégítésére 1890-ben létrehozták a második állami szénkéneggyárat Téiró-Zsolnán, de itt a termelés igazán csak a következő évben indult meg. 1889-ben a már meglévő három állami szénkénegraktár (Budafok, Tarcal, Ménes) mellé még egy állami (Érdiószeg) és hét bizományi (Balassagyarmat, Beregszász, Eger, Gödöllő, Mcdgycs, Pécs, Veszprém) raktárát állíttatott fel a minisztérium.

229 A bizományi raktárakat a megyei gazdasági egyesületek, borászati szövetkezetek, illetve a település önkormányzatai kezelték. A kártevő elleni küzdelem ismereteinek terjesztése érdekében minden olyan, a védekezéssel kapcsolatos munkát, amelyet állami szakemberek végeztek, egyben gyakorlati tanfolyamok megtartására is felhasználtak. Ezenkívül a vincellériskolákban megkezdték az ún. gyérítő-munkavezetők kiképzését, akiket a szőlőbirtokosok csekély díjazás ellenében állami támogatással alkalmazhattak. A szakemberek segítségét igénylő szőlőbirtokosnak a legközelebbi vincellériskola igazgatójához vagy a kerületi szőlészeti-borászati felügyelőhöz kellett fordulnia kérésével, s a szakemberek az útiköltség, a napi ellátás, valamint változó mértékű csekély díjazás fejében bemutatót tartottak a segítséget kérő szőlősgazda birtokán. Támogatta az agrárvezetés az elárasztással történő védekezést is. 1890-ig négy (Gröber Ferenc egri, Sipos Imre varsányi, Mocsáry Imre andornaki és Rohonczy Gedeon törökbecsényi) szőlősgazda kísérletezett ezzel a módszerrel. Az első ilyen vállalkozás Sipos Imréé, a legsikeresebbnek mondható viszont az egri Grober Ferencé volt, aki a felnémeti zúgó környékén 8 hektár területet vásárolt, és az Egri Bikavér készítéséhez használt fajtákkal telepítette bc. Az ültetvény egy árok és a patakmeder között helyezkedett el, így kiválóan megfelelt az elárasztással való védekezésre. Ilyen ritka adottságokkal azonban kevés ültetvény rendelkezett, ezért cz az eljárás alig terjedt el Magyarországon.

230 Nagymértékben növekedett viszont az amerikai alanyok felhasználása. Az 1890-es esztendőben az eddig legnagyobb szállítmányt, több mint ötmillió szőlővesszőt rendelt meg a minisztérium, így az első szállítmány érkezésétől (1880) az év végéig összesen 12 767 159 db amerikai szőlővesszőt importált a kormányzat.

231 A beérkezett mennyiségből 1 470 000 db-ot a szőlőbirtokosok között szétosztottak, a fennmaradó mintegy 3 600 000 db-ot pedig az állami anyatelepeken ültették cl, hogy a következő tavasszal már gyökeres vesszőként kerüljön az igénylőkhöz.

232 Ezenkívül 80 000 db, az állami 228 Jelentés, 1890. 161. p. ""Jelentés, 1890. 173. p. ^Jelentés, 1890. 201. p. 231 1880-ban 100 000, 1881-ben 142 000, 1883-ban 413 559, 1885-ben 2 559 675, 1886-ban 2 148 000, 1887ben 606 483, 1888-ban 426 380, 1889-ben 1 301 602, 1890-ben pedig 5 070 000 db amerikai alany érkezett Magyarországra. Jelentés, 1890. 178. p. 232 A szétosztott vesszők mennyisége is évről évre emelkedett. 1884-ben 63 000, 1885-ben 679 000, 1886ban 1 270 000, 1887-ben 874 0 00, 18 88-ban 1 410 000, 1889-ben 2 575 000, 1890-ben 3 595 000 amerikai fajú alany került ily módon a szőlősgazdákhoz. Jelentés, 1890. 178. p.